Áder János összefogna a francia elnökkel

2012.05.24. 12:49
Szomszédolás közben derült ki, hogy Áder János köztársasági elnök elvállalta a párizsi Musée d'Orsay Allegro Barbaro című, magyar modernista festőket bemutató 2013-as kiállításának fővédnökségét.

Áder János szerda délután látogatást tett szomszédainál, az államfő az MTI tudósítása szerint a rezidenciája mellett álló Magyar Nemzeti Galériát (MNG) és az Országos Széchényi Könyvtárat (OSZK) is felkereste. Az MNG Ferenczy Károly életmű-kiállításának megtekintése után a köztársasági elnök megbeszélést folytatott Szücs Györggyel, a Nemzeti Galéria megbízott főigazgatójával és Sajó Andreával, az OSZK főigazgatójával.

Az intézményvezetőkhöz később csatlakozott Baán László, az MNG-t hamarosan magába olvasztó Szépművészeti Múzeum vezetője is, aki elmondta, hogy a találkozó során megnyugtatták meg Áder Jánost, hogy a Nemzeti Galéria anyagi helyzetétől - és egy korábbi esettől - függetlenül egyetlen műtárgyat sem lehet elidegeníteni.  Az 56-osok terén felépítendő múzeumi negyed kormánybiztosaként is dolgozó Baán László a múzeumok fúziójáról is beszámolt az államfőnek, szerinte 2017-18-ra valósulhat meg a megaprojekt, ami annál is időszerűbb, mert a Galéria épülete katasztrofális állapotban van, és amúgy sosem volt igazán alkalmas korszerű múzeumi célokra.

A találkozón egy fontos külföldi eseményről is szó esett. 2013 őszén a magyar képzőművészet először fog kiemelt szerepet kapni a világ egyik legrangosabb múzeumában Musée d'Orsay. Áder János szerdán elvállalta a magyar modernizmust áttekintő, Allegro Barbaro címet viselő kiállítás fővédnökségét, és a tervek szerint a másik fővédnöki pozícióra a frissen beiktatott francia elnököt, Francois Hollande-ot fogják felkérni.