10℃ / 22
Budapest

Eladták Hemingway házát

2012. június 14., csütörtök 11:46 |

Egy család vásárolta meg Ernest Hemingwaynek a Chicago melletti Oak Parkban lévő egykori házát, amelyben a Nobel-díjas amerikai szerző több korai művét írta. Az Ernest Hemingway Alapítvány még februárban kezdte árulni az ingatlant, amelyet végül kedden vett meg Kurt és Mary Jane Neumann  525 ezer dollárért (ez az összeg 123,5 millió forintnak felel meg).

Az író hagyatékát gondozó alapítvány sem olyan régi tulajdonos, mert csak 2001-ben vásárolta meg a házat, amelyben 1906-tól az 1930-as évek közepéig élt a Hemingway család. Hemingway édesanyja, Grace is közreműködött a háromszintes ház tervezésében, amely végül a középiskola befejezéséig volt a szerző otthona.

Az Ernest Hemingway Alapítvány eredetileg kulturális központot akart létrehozni benne, de John Berry, a szervezet elnöke szerint ennek pénzügyi feltételeit végül nem sikerült biztosítani. Az épületet az 1930-as években három lakásra osztották, de az új tulajdonosok ismét családi házat akarnak kialakítani belőle. A magáncélok mellett azonban hangsúlyozták, hogy a Hemingway-kutatókat és az író rajongóit is szívesen fogadják majd otthonukban.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Upfronts 2013: az ABC még mindig keresi a Lost utódját
A tavalyi felhozatal annyira nem jött be az ABC-nek, sőt, a két talpon maradt újonc, a Nashville és a The Neighbors három évvel ezelőtt az évad végét nem élte volna meg, nemhogy még egy évadot kapjanak, de a kábelsorozatok sikerei miatt a network tévék kénytelenek engedni elvárásaikból.

KönyvesBlog

A partik nagyobbak, az erkölcsök lazábbak - F. Scott Fitzgerald élete
F. Scott Fitzgerlad: A nagy Gatsby Európa, 240 oldal, 2013, 2380 HUF A maga korában igazi sztár volt, minden téren tékozló és tehetséges, az első valódi irodalmi celeb. Még...

Lángoló Gitárok

Itt a teljes Queens Of The Stone Age-rajzfilm
Várható volt, hogy az elmúlt héten szép sorban felbukkant folytatásos Queens Of The Stone Age-klipszerűségek egyszer majd összeállnak egy nagy egésszé, szóval a hétfőn bemutatott, több mint negyedórás .

Shopline

OnGo beszámolók

  • Nyugat-Balkán
    Nyugat-Balkán
    A kulcsszó tömegközlekedés....
  • Portugália
    Portugália
    Bízunk benne, hogy ez a dolgos, szorgalmas nép, éppúgy talpra fog állni....
  • Irán
    Irán
    Finomságok és sorsüldözöttek Kermánban...

Hirdetés