11℃ / 20
Budapest

Lemondott Tamási Judit, a KÖH elnöke

2012. június 19., kedd 15:23 |

Lemondott vezetői munkaköréről Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke július 1-jei hatállyal - jelentette a KÖH kedden. Közleményük szerint Tamási Judit a kulturális örökségvédelmi törvény július 1-jén hatályba lépő módosításával való egyet nem értése jeléül mondott le tisztségéről. Mint írták, a KÖH távozó elnöke a lemondásáról további nyilatkozatot nem kíván tenni.

A kulturális örökség védelméről szóló törvény július 1-jén hatályba lépő módosítása elveszi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, illetve a Kormányhivatalok Kulturális Örökségvédelmi Irodái építéshatósági jogkörét, és csak szakhatóságként vonja be őket az építési engedélyezési folyamatba. A még áprilisban elfogadott törvénymódosítást benyújtói - Borkai Zsolt (Fidesz), Habis László és Michl József (KDNP) - azzal indokolták, hogy az önálló építésügyi hatósági hivatalok működésével az építési engedélyezés folyamata új körülmények közé kerül. Az új rendszerben szükségtelenné válik, hogy a Kormányhivatalok Kulturális Örökségvédelmi Irodái önálló építésügyi hatósági jogkörrel rendelkezzenek, hiszen szakmai elvárásaikat szakhatóságként maradéktalanul érvényre juttathatják. A megváltozott rendszerben így az önálló építésügyi hatósági jogkört a települési önkormányzatok fogják ellátni, a Kulturális Örökségvédelmi Iroda mint szakhatóság vesz részt az építésügyi hatósági eljárásban.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Korai még az oklahomai tornádóval viccelődni
Az, hogy egy tévésorozat epizódot lekapnak a műsorról, mert a vihar vagy tornádó szó elhangzik benne, overkillnek tűnik, de ettől függetlenül azzal viccelni, ami 24 ember (de akár csak egy) életét követelte, nem elegáns.

KönyvesBlog

Erőss Zsolt: Mindenki kísérti a sorsot, aki él
Fotó: Valuska Gábor Sikeres csúcshódítás után Erőss Zsolt, és társa, Kiss Péter leereszkedés közben eltűnt a világ harmadik legmagasabb hegyén, a 8586 méter magas Kacsendzöngán.

Lángoló Gitárok

Rögtön itt az új Deafheaven-lemez
Június 11-én jelenik meg a Sunbather című új Deafheaven lemez, amiről már a magyar közönség is hallhatott dalokat az amerikai black metal csapat budapesti koncertjén nemrég.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Szlovénia - Bled
    Szlovénia - Bled
    A tó gyönyörűséges, körben a hegyek, fenn a sziklán a vár...
  • Spanyolország
    Spanyolország
    Ezeket a majmokat még Winston Churchill hozatta a sziklákra...
  • USA - Florida
    USA - Florida
    Orlandoba 1 hetet simán el lehet tölteni gyerekkel, minden nap más élményparkba menve...

Hirdetés