11℃ / 20
Budapest

A könyv már csak a második

2012. június 20., szerda 17:18 |

Az Amerikai Könyvkiadók Szövetségének (Association of American Publishers - AAP) adatai szerint az Egyesült Államokban először előzi meg az e-könyvek eladásából származó bevétel a hagyományos papíralapú könyvekét – írja a Mashable. A történelminek hangzó bejelentést azonban árnyalja, hogy 2012 első negyedévének összesített adatai – melyet az AAP 1189 tagjától szedtek össze – nem tartalmazzák a gyerekkönyveket, melyek nyilvánvaló szempontok miatt meglehetősen ritkán kerülnek piacra elektronikus formátumban.

A felnőtt e-könyvek az első negyedévben 282,3 millió dollárt bevételt hoztak a kiadóknak, ami 2011 hasonló időszakához képest 28,4 százalékos növekedést jelent, az ifjúsági könyvek területén pedig a növekedés egészen elképesztő, a 64,3 milliós bevétel nem kevesebb, mint 233 százalékkal több, mint a tavalyi. Az eredmények azért is meggyőzők, mert közben a felnőtteknek szóló papíralapú könyvek piaca is elkönyvelhetett egy szerény - 2,7 százalékos - bővülést, amivel a kiadók 228,6 millió dollárra tornászták fel eredményüket. A gyerekkönyveket is beleszámolva a papíralapú könyvek 299,8 milliós forgalma még mindig egy hajszálnyival nagyobb, mint az e-könyveké, de távlatilag csökkenő tendenciát mutat – az e-könyvek hatalomátvétele az Amazonon például már másfél éve megtörtént.

A felfutás elsőszámú okaként a szakértők – már ha az ilyen megállapításokhoz szakértőnek kell lenni – a különböző olvasóeszközök, a tabletek, okostelefonok és mindenféle könyvolvasók robbanásszerű terjedését jelölik meg. A kényelmes hordozható gadgetek ráadásul nem csak az e-könyvek, hanem a hangoskönyvek forgalmának is jót tettek, melyek 2012 első negyedévében 2011 hasonló időszakához képest 32,7 százalékkal növekedett.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Évadzárók 2013: cápát ugrott a Scandal?
Amilyen gyengén indult Shonda Rhimes politikai szappanoperája tavalyelőtt, olyan fasza sorozat lett belőle, és ezért is vagyok ideges a második évad zárórésze láttán, mert nagyon úgy érzem, kezd kifulladni az írói gárda.

KönyvesBlog

Lehane-ért és regényeiért is kapkod Hollywood
Dennis Lehane május elején vehette át a legjobb bűnügyi regényért járó Edgar-díjat.

Lángoló Gitárok

Május 31-ig tart a Rockmaraton bérletakciója
A hónap utolsó napjáig kapható az akciós heti bérlet a Rockmaraton fesztiválra, mindössze 6.

Shopline

Travelo

Hirdetés