7℃ / 19
Budapest

A Loch Ness-i szörny Istenre a bizonyíték

2012. június 28., csütörtök 09:28 |

Isten teremtette a világot, és erre a Loch Ness-i szörny a bizonyíték, nagyjából ezt az összefüggést állapítja meg egy amerikai biológia tankönyv. Az evolúció-tagadásnak számos eszement érvelése volt, de ez a mostani még Godzillát is belekeveri.

original
Fotó: io9.com

Lousiana államban a republikánus kormányzó érdekes – a demokraták és a tanári szervezetek kritikája ellenére bevezetésre kerülő - kísérlete révén a szegényebb sorból származó diákok most tömegesen nyerhetnek lehetőséget magániskolában folytatni tanulmányaikat. Ez nagyban kedvez például a keresztény iskoláknak is, és ezek nagy részében a tananyag természetesen a Biblia köré épül. Az evolúcióról itt nem igen hallani.

A Louisiana állambeli Westlake-ben működő Eternity Christian Academy tananyaga az ún. A.C.E. Curriculum Programra épül, mely „Isten szemén keresztül” kívánja láttatni a világot. Mint azt az iskola igazgatója, Marie Carrier a Reutersnek elmondta: az ő céljuk az, hogy ne nagyon zavarják össze a diákjaikat. Ennek némiképp ellentmond, hogy ez a westlake-i iskola került a hírekbe amiatt, hogy egyik tankönyvükben a Loch Ness-i szörnyt is belekeverik Teremtés-magyarázatukba.

A skót The Herald napilap figyelt fel erre a szokatlan megoldásra. A biológia tankönyvben szereplő magyarázat lényege, hogy dinoszauruszok igenis léteznek napjainkban, és erre a Loch Ness-i taviszörny a bizonyíték. A keresztények Bibilia-timeline-ja szerint ugyanis mindössze néhányezer éves világunk, ám a dinócsontok ennek ellentmondanának. Az evolúció-tagadók emiatt keverték bele Nessie-t, hisz ha még ma is élnek dinók, akkor ez megmagyarázza a csontokat. Ráadásul Noé bárkájába neki be se kellett szállnia, mert tudott úszni.

A keresztény magániskola biológiai tankönyvének másik, ide kapcsolódó állítása szerint „egy japán bálnahalász-hajó egyszer kifogott egy dinoszauruszt” – noha részletesebben ezt az esetet nem fejtik ki, könnyen lehet, hogy egyenesen Godzillára gondolnak.

Lousiana államban kisebb port vert a westlake-i tankönyv, mint Skóciában. Az állam lakosságának rendkívül nagy aránya keresztény vallású - míg az országos arány 76 százalék, addig Louisianában 90 százalék vallja magát katolikusnak vagy protestánsnak. Az amerikaiak evolúció-tagadásáról a legutóbbi felmérések ijesztő arányokat mutattak ki, olvasóink azonban másképp vélekedtek a két évvel ezelőtti felmérésünk szerint. A teremtésről, intelligens tervezésről, evolúcióról és a repülő spagettiszörnyről korábbi cikkünkben olvashat részletesebben.

Hozzászólások

  • 2012.06.28 10:05:43haggyadaszt

    Ignorance is a bless

  • 2012.06.28 10:13:52fepe

    Noé bárkájára nem kellett felszállnia. Ja, neki nem, csak másik 2-100 millió állatfajnak. Azt meg a leghülyébb ember is érzi, hogy 2-2 példány minden fajból némileg kevés. Na nem mintha 1 millió ízeltlábúból 2-2 példányt csak úgy egy ladikon lehetne szállítani meg életben tartani napokig, hetekig...

    Komolyan van olyan ostoba ember, aki még beszopja ezeket a tündérmeséket?!

    Mondjuk a néhány ezer éves világ, meg a néhány millió éves csontok esetében, a "még mindig léteznek dinoszauruszok" magyarázat az senkinél sem sántít? Ezzel az erővel azt is mondhatták volna, hogy azért, mert kék az ég...

  • 2012.06.28 10:23:25szanalmas

    Isten teremté a hülyét. De miért ennyit?!

  • 2012.06.28 10:24:25t443

    Itthon még politikai hatalma is van a KDNP-nek.

  • 2012.06.28 10:25:02helixpomatia

    Deres: nem fejtenéd ki bővebben a természettudományos kérdést? Tényleg érdekelne :)

  • 2012.06.28 10:27:02harmincas

    haggyadaszt: ha már angolul, akkor helyesen kéne: "ignorance is bliss".

  • 2012.06.28 10:27:03Csokis

    Ebben az a legszebb, hogy az evolúciót a katolikus egyház is elismeri. A protestánsokat nem tudom, de gondolom ők is. Nem lehet, hogy ez valami Szent Buzgáriusz Kilencednapi Ádventista Egyház? Az amcsiknál azért van pár érdekes képződmény, mint például a XIX század technikájánál megrekedt amishok, vagy a soknejűségben hívő mormonok. Az ilyen már önmagában is egy egyház életképtelenségét mutatja. Kinek kell az a sok anyós? Egy nem elég?

  • 2012.06.28 10:29:10Csokis

    @fepe: Ebben az a jó, hogy dínók tényleg léteznek, csak ma madaraknak hívjuk őket, és az evolúció élő bizonyítékai.

  • 2012.06.28 10:35:01tjunior

    akkor jöjjön a sötét legújabb kor/újkor/modern kor, ha már a sötét középkorban és az antik műveltség szétverésében olyan tevékeny szerepet játszott a katolikus egyház.
    Mindörökké Ámen

  • 2012.06.28 11:06:37m.logic

    Nem a kereszténységet kell szidni. Csak az USA-ban ilyen elmeháborodottak az emberek. Ott tombol a felvilágosulatlan fundamentalizmus. Részben ez az oka a republikánus párt muszlim-gyűlöletének, keresztes harcosoknak hiszik magukat.

  • 2012.06.28 11:10:29tovabb a jezsovi uton

    a jenkiknél is van fidesz, meg jobbgyík??elmebeteg gecik

  • 2012.06.28 11:15:33tobias2

    "haggyadaszt: ha már angolul, akkor helyesen kéne: "ignorance is bliss"." Nem, nem! Az úgy van helyesen, hogy "das ignorrens ist bless". Ebben az esetben is.

  • 2012.06.28 11:20:26Dr. Doctor

    Vicces párhuzam, az USÁban zajlik a legnagyobb volumenű kutatás-fejlesztés, űripar, stb., ezek persze szinte kizárólag bevándorlók által. Az "igazi" amerikaiak meg még mindig ott tartanak hogy a seggüket verik a földbe, tagadják az evolúciót, stbstb.

  • 2012.06.28 11:29:28tobias2

    "Az "igazi" amerikaiak meg még mindig ott tartanak hogy a seggüket verik a földbe, tagadják az evolúciót, stbstb." Meg elküldik az űrszondájukat a halál f@szára, mert mérföldben programozták be a távolságot. A lábfejűek...

  • 2012.06.28 11:46:50balu_

    Semmi köze ennek a KDNP-hez vagy a kereszténységhez!

    Csak az USA déli államaiban vannak ilyen idióták!
    Mint az Agymenőkben Sheldon anyja. Csak azon legalább nevetek.

  • 2012.06.28 11:49:13Q-in-Law

    @Csokis: Az amishok alienek, nem? Legalábbis az X-aktákban azt mondták...

  • 2012.06.28 12:00:33Atrox

    A legfurább ebben az egészben, hogy milyen toleránsak vagyunk egymás hazugságaival szemben. Mert vagy van sok millió éves evolúció és ilyen régi leletek vagy nincsenek és isten teremtette az életet. Így aki a teremtésben hisz, az nyugodtan mondhatja, hogy a világ minden tudósa egy hatalmas összeesküvésben vesz részt, mert valótlant állítanak, hisz nem lehetnek millió éves leletek, azaz minden ilyen témával foglalkozó tudós hazugságot zúdít a világra. A tudósok meg mondhatják, hogy aki hisz, az még magának is hazudik, mert letagadja a nyílvánvaló bizonyítékokat. Ennek ellenére csak kínosan feszengük egymás társaságában, mikor a beszélgetés során kiderül, hogy egyik a teremtésben hisz, másik meg a tudósok és technika bizonyítékaiban. Na, ez a gigalol :)

  • 2012.06.28 12:21:55hümmögő cserebogár

    "Ezek nem tőletek félnek, hanem attól, ami ÖNMAGUKRÓL eszükbe jut, miközben rátok néznek." - itt tessék keresni a felfoghatatlanul idióta aktivitások mozgatóerőit.

    A fenti idézet a Szelíd motorosok c. filmből való. Vagyis nem új dolog ez ... nincs gyötrőbb dolog a permanens kisebbségi komplexusnál.

    Még egy Mindenható Isten sem tud segíteni rajtuk, hát érthető is a kétségbeesésük. Ezért aztán marad nekik a bigott álarc és a perverz, deformálódott lélek.

  • 2012.06.28 12:24:49nickei

    Kedves Előttem szólók!

    Szerintem nem illik más hitét kifigurázni,mert az evolúciós elméletre ugyanúgy lehet sok gúnyos dolgot mondani, mint arra, hogy Isten teremtette a világot. És, habár ez a megközelítés elég meredek, de számomra még mindig hihetőbb akár a teremtés, akár a Noé bárkája történet, mint az, hogy egyszer csak felrobbant valami, és hirtelen kialakult az élet!

  • 2012.06.28 12:35:32hümmögő cserebogár

    Kedves Előttem szóló !

    Tudományról beszélünk, akkor talán LELKIISMERETESEBBEN kellene olvasni és ŐSZINTÉBBEN értelmezni (csupa szép, erkölcsi kategória, nem ?)

    Mert itt nem a hit kifigurázásáról van szó, hanem a hit egyes képviselőinek agresszív ostobaságáról.

    Esetedben meg egy olcsó, érvek nélküli hozzászólásról.

  • 2012.06.28 12:35:49Sváb

    Na, Nickei, ez kellett ide a végére... lolmár.
    De ha Isten tudott teremteni egy csomó mindent, miért ne tudott volna teremteni olyan csontokat, amik sok millió évesnek tűnnek? Csak azért, hogy próbára tegye az igazhitűeket... :-)

  • 2012.06.28 12:36:30hümmögő cserebogár

    "egyszer csak felrobbant valami, és hirtelen kialakult az élet!"

    ezt ki mondta neked ?

    mert a tudomány nem erről szól

  • 2012.06.28 12:42:03hümmögő cserebogár

    "egyszer csak felrobbant valami, és hirtelen kialakult az élet!"

    szóval "hirtelen"

    nézz már utána, hogy mit jelent az a szó, hogy "evolúció"

  • 2012.06.28 12:42:24twisted

    "Semmi köze ennek a kereszténységhez!"

    Kizárólag ahhoz van köze. Honnan ered az evolúció tagadása, ha nem a vallásból?

  • 2012.06.28 12:43:37Johnny Joker

    Szia nickei! Mondanál kérlek egyetlen gúnyos dolgot az evolúcióra?

    Cserébe én mondok valamit, nézzük csak, mondjuk Noé bárkájára:
    1-nem fér fel egy akkora bárkára az összes állat 1 évi élelemmel (a Titanic kb. 4x nagyobb a bárkánál)
    2-hogyan ment át Noé begyűjteni a kengurut Ausztráliába, vagy a lámát dél-Amerikába? Óceánjáróval?
    3-A Biblia szerint a vízözön 4-5 ezer éve volt és a víz "a legmagasabb helyeket is elfedte". Namost, már akkor is az Everest volt a legmagasabb közel 9 km-es magasságával. Ez így tehát azt jelentené, hogy 9 km magasan az egész bolygót víz borította. Ez a víz több ezerszer több mint a mai óceánok. Hová tűnt ez a víz? [nincs a földkéreg alatt]
    4-Ha mindent elborított a víz, akkor a tengervíz feloldódott és az édesvíz sós lett. A tengeri állatok sem élnék túl a só koncentráció ekkora megváltozását, de az édesvízi halak, állatok végképpen nem élik túl, ha sós vízbe kerülnek. Namost akkor vagy volt akvárium is a bárkán, vagy...
    5-Hol vannak a dínók a bárkáról?

    ... és még sorolhatám, csak ebben az egy témában.

  • 2012.06.28 12:48:41hümmögő cserebogár

    A probléma nem a vallásból, hanem az ott kudarcot valló emberektől ered.

    Mert a valamit magára adó gimnáziumi szerzetestanár is berókázik a négy fal között attól a maszlagtól és kollektív maszturbációtól, amit a teremtésre hivatkozva művelnek - és az idő sajnos nekik dolgozik, hülyül az emberiség szépen.

  • 2012.06.28 12:50:02Johnny Joker

    nickei! Az ősrobbanás és az evolúció két különböző dolog. Az első MÉG elmélet, az utóbbi MÁR tény.
    Mellesleg a józanabb istenhívők nem utasítják el sem az ősrobbanást, sem az evolúciót, szerintük az ősrobbanást is el kellett indítania valakinek, hogy utána kialakuljanak a rendszerek, törvényszerűségek. A következő érdekesség pedig az öntudattal rendelkező állat, az ember megalkotása. Namost ehhez elég lehet beleavatkozni kicsit a főemlősök evolúciójába, de ezek már csak az én agyszüleményeim.

    Szerintem földönkívüli [fizikai testű] lények vetették be a bolygónk élettel és értelemmel.

  • 2012.06.28 12:53:28hümmögő cserebogár

    Hát a földönkívüliség nem hoz be új elemet az alapkérdésbe szerintem.

  • 2012.06.28 12:58:00twisted

    Akik fundamentalista módon, szó szerint értelmezik a szent iratok teremtéselméletét (legyen az keresztény vagy muszlim), azok erősen vallásos emberek. Milyen alapon mondja meg egy józan keresztény a fundamentalistának, hogy hé azt nem szó szerint kell értelmezni, miközben ő maga legalább annyira légből kapott dolgokban hisz?

  • 2012.06.28 12:58:22Triest

    Az igazság definíciója az, amit te annak gondolsz.

  • 2012.06.28 12:58:25Lilibeth

    Kedves nickei!

    Nem a hittel van a gond, hanem azzal, hogy konkrétan ebben az iskolában nem adnak lehetőséget arra, hogy a gyerekek miben higgyenek, mert nincs választási lehetőségük - erőszakosan ráerőltetik a saját nézeteiket.
    Én is jártam vallás órára, sőt, az iskolában is volt vallás óránk, tanultam csupa jó dolgot, de mellette tanultam az evolúcióról is és megvolt a lehetőségem arra, hogy kialakítsam az én nézetemet.

  • 2012.06.28 13:02:54twisted

    A gimnáziumi szerzetestanár (valamennyi katolikussal egyetemben) sem hisz a darwini evolúcióban. Annak egy teisztikus, a hitével összeegyeztethető formájában hisz, aminek nem sok köze van a tudományos evolúcióelmélethez.

  • 2012.06.28 13:10:26spinat

    viszont isten nem szolgáltat a létezéséröl bizonyítékot. Idézzük fel itt a bábelhal és a logikai buborék esetét.
    A cikkíró meg olvassa el amit a google translate kidob mielött felteszi az indexre

  • 2012.06.28 13:16:11twisted

    "Ide milyen, se magyarul nem tudó, se nyelvtankönyvet nyitva soha nem látott idióta barmok írnak?"

    Tudsz érdemben is hozzászólni a témához?

  • 2012.06.28 13:16:59hümmögő cserebogár

    twisted ....

    JÉZUSOM !!!

    :DDDDDDDDDDDDDDDDD

  • 2012.06.28 13:19:18hümmögő cserebogár

    na jó, kicsit lehiggadtam

    Kedves twisted !

    Valóban nem látunk mindenki lelkébe. De addig jó, amíg a tudományos elméletet tanítja.

    A te "valamennyi" számjelződet meg dugd fel magadnak.

  • 2012.06.28 13:19:52twisted

    Ha valóban a tudományos elméletet tanítja az a szerzetes, miközben ő abban hisz, hogy az emberi evolúció során valamikor az úristen beinjektálta a lelket a leszármazási vonalba (Melyikbe is? Az Australopithecusnak volt már lelke? Vagy csak később, a Homo erectusnak?), vajon ez a tanár mennyire őszinte intellektuálisan önmaga és tanítványai felé?

  • 2012.06.28 13:24:48hümmögő cserebogár

    "valamennyi katolikussal egyetemben"

    ezen egy ateista jót röhög

    egy katolikus meg mélyen felháborodik

    légy erős

  • 2012.06.28 13:32:56twisted

    cserebogár!

    Ezek szerint te katolikus vagy és a darwini evolúcióban hiszel?

    Darwini evolúció: Isten semmilyen formában nem avatkozik bele az evolúcióba. Semmilyen befolyással nem volt rá soha. Az embert nem tekinti az evolúció csúcspontjának. Hiszed-e?

  • 2012.06.28 13:42:50hümmögő cserebogár

    A tanárnak a tudománnyal és a munkájával szemben kell őszintének lennie, és a jobb fajtájának ez nem is okoz gondot.

    Pusztán, a saját szakmai önbecsülésénél fogva megtanít mindent a tudományból, ami ahhoz kell, hogy a tanuló értelmezést alkosson hozzá egyszer. Ezek egyik lehet a tanáron, mint hívő emberen keresztül látott példa.

    A tudományban nem kell hinni, azt MŰVELNI kell.

  • 2012.06.28 13:43:35zulu

    A fundamentalista hívőktől mentsen meg minket az isten barátaim. Ha rajtuk múlna, még mindig lbognának a máglyák.

    A tudomány és a hit nem feltétlenül mond egymásnak ellent, erre számos neves tudós pédáját lehet hozni, de 2012-ben a dogmatikus szajkózást még a hívőknek is el kéne már felejteni, olyan sok mindenről kiderítette már a tudomány, hogy nem egészen úgy volt, ahogyan az a bibliában le van írva. Pl. azt, hogy a bibliába is csak azok az iratok kerültek ebe, amik a kor akkori hatalmasainak tetszők voltak. Messze nem istnei, hanem emberi munka tehát maga a biblia is, nem kéne szó szerint venni.
    A hittel ellentétben a tudomány univerzális, népektől és kultúráktól függetlenül azonos eredményeket hoz az egész Földön.
    El kellene ennek jelentőségén gondolkodni.
    Nem azt mondom, hogy ne higgyen mindenki amiben akar, de a cikkben említett bigott marhákat a közelébe sem szabad(na) engedni az oktatásnak, mert ostoba szolgák nevelésén túl ezek a "tankönyvek" és "tanárok" semmire sem jók.

  • 2012.06.28 13:51:29twisted

    Én valahogy nem bízom az olyan tanárban, kutatóban, aki amikor bemegy a tanterembe vagy a laborba, az ajtón kívül hagyja személyes hiedelmeit. Másnap meg mikor belép a templomba, az észérveit hagyja kint. Hiányzik belőle az integritás.

    Abban egyetérthetünk, hogy a tudomány nem hitkérdés. Ha az lenne, nem működne.

  • 2012.06.28 14:12:09hümmögő cserebogár

    A hit nem hiedelem. Ezek összekeverése is egyfajta bigottság jele ám, szóval a lófaszozó illemtanárhoz közelítünk.

    A templomban meg jelen van az ész is. Ebben különbözik a fundamentalistától, nem "a dolgok légből kapottságában".

  • 2012.06.28 14:31:14twisted

    Oké, mi különbözteti meg a hitet a hiedelemtől? Például egy fétisiszta közép-afrikai bennszülött hite mennyivel van kevésbé megalapozva a való világban, mint mondjuk a szentháromságba vetett hit? Mi teszi a te hitedet felsőbbrendűvé a pigmeus hitéhez képest? Talán több bizonyítékon alapszik?

  • 2012.06.28 15:13:48Avatar

    Nem Godzillára gondolnak, hanem erre:
    [link]

  • 2012.06.28 15:28:12hümmögő cserebogár

    A kérdéseidben megfogalmazott állításokat kinek tulajdonítod ?

    Magadnak ? :DDD

    A tanári személyiség megbízhatóságáról továbbá: nemde pont azért hiteles a tanár, hogy minden olyat is közvetít a rábízott tanulók felé, aminek egyes világnézeti folyományaival ő maga nem tud azonosulni ?

    dehogynem, és ez bizony alaptétel

    ne haragudj, de ez így kevés

  • 2012.06.28 15:40:54twisted

    Alaptétel? Nem, ha nem tud azonosulni vele, ne tanítsa. Az álszentség definícióját vázoltad fel épp.

  • 2012.06.28 16:47:31hümmögő cserebogár

    Te meg a hülyeségét, igen meggyőzően.

  • 2012.06.28 16:50:52draszkow

    igazából meglepődnétek, hogy az USA-ban milyen magas az ostobák aránya, de az igazán, brutálisan ostobáké.... találó rész a cikkből, kicsit kiegészítem ~nem akarják tudással/logikával összezavarni a diákokat~ valoban ott a lakosság többségénél rendben van teljesen régi mitologiák szószerinti értelmezése, és minden ami a legalapvetőbb logikával, fizikával ellenkezik.

    am nekem tetszik a hasonlat, h egy nemlétező lény a bizonyíték egy nemlétező teremtőre. erre mondanám h ez így korrekt :D

  • 2012.06.28 16:54:25draszkow

    jah am azota kiderült h a japánok által kifogott cucc egy döglött bálna bőre, és gyakori, mert évekkel később bomlik le mint a többi, és ha elég ideig rohad, pont ilyen.

  • 2012.06.28 17:01:54twisted

    Nem bálna, hanem egy óriáscápa. A wiki cikk azt írja, hogy ezeknek hamarabb lebomlik a fejük alsó része, illetve a hát és farokúszója. Ennélfogva felületesen hasonlíthat egy Plesiosaurusra, ha valaki nagyon rá akarja húzni. Nekem mondjuk eszembe nem jutna.

  • 2012.06.28 18:46:24draszkow

    jah a cikket nem olvastam hozzá, csak eszembejutott az analogia h hallottam h pár honapja egy bálnabőre hitték azt szintén japán halászok h kifogták godzillát, v vmi dinót v ilyesmit :D

  • 2012.06.29 12:47:43Rostos

    Jellemző, hogy egy ilyen cikkhez hozzá lehet szólni, ahol lehet oltani a keresztényeket pár gyökér amerikai miatt - és a kommentek alapján a sok hülye nem is lát messzebb. Bezzeg az olyan cikkeknél, ahol lenne is értelme a kommentnek, na ott nem lehet...

  • 2012.06.29 16:08:37Ben77

    Jó érzés Isten teremtményének lenni, nyilván tolerálom azokat is akiknek majom a rokonuk.

  • 2012.06.29 16:19:35Ben77

    Rostos, teljesen igazad van, itt bátrak, ott félnek a zindexesek.

  • 2012.06.29 20:43:02twisted

    Rostos,

    Az amerikaiak 40%-a hardcore kreacionista. Ők a protestáns fundamentalisták. Másik 40%-uk egy isten által irányított evolúcióban hisz. Ők a maradék protestánsok és a katolikusok. Na, ez eddig mind keresztény. Mindössze 16% fogadja el az evolúciót a Darwin által megfogalmazott formában (forrást is tudok adni, ha magadtól nem sikerül megtalálni). Ha veszed az USA 312 millió lakosát és leosztod, meglátod hány ember az a "pár gyökér amerikai". És ez csak az USA. A muszlim többségű országokban is hasonló a helyzet, nem is kell messzire menni, pl. Törökország.

  • 2012.07.02 17:00:28eloi

    Ahhoz, hogy elhiggyük, hogy a televízió magától, a fizikai, kémiai erők és kölcsönhatások révén létrejött, kell egy erős hit.
    Hogy a tv-nél milliószor komplexebb, ráadásul élő, önmagukat javítani, reprodukálni..., tudó szervezetek szintén önmaguktól, csak az értelem nélküli anyag, a "természet" által jöttek létre, ahhoz azonban szinte végtelenül nagy hit kell!
    A materialista-ateista evolúciós világmagyarázathoz tehát sokszorosan nagyobb hitre van szükség, mint egy értelem általi létrehozásban való hithez!
    Ahogyan evidens, hogy sem a tv, sem bármi más, akár ennél jóval egyszerűbb rendszer sem jön létre magától (pl. almás pite), spontán a természetben, úgy a tv-nél összehasonlíthatatlanabbul komplexebb és nagyobb információtartalmú rendszer sem! Ezek pláne nem!
    Az összefüggés egyértelmű:
    Minél komplexebb egy rendszer/létező, annál több értelem szükséges a létrehozásához, illetve annál nagyobb értelemre mutat rá, annál nagyobb értelemre lehet következtetni a vizsgálatakor!

  • 2012.07.02 17:01:37eloi

    Tehát a tv-hez egy tv létrehozásához szükséges "mennyiségű" és minőségű, vagyis szintű, értelemre van szükség. Egy űrrepülőhöz egy űrrepülőhöz mérhető szintűre,..., egy lóhoz, emberhez,..., egy hozzájuk mérhető szintű értelemre. (Mármint a létrehozásukhoz mért/szükséges értelemre. Ami sokkal nagyobb a létrejött dolog saját értelmi szintjénél.)
    Az élőlényeket egy INFORMÁCIÓS CSOMAG építi fel, amely hatalmas információmennyiség általában két, szabad szemmel nem is látható anyagdarabban van felírva. Ehhez az információhoz új később sem íródik! Minden élőlény pontosan olyan lesz kifejlett állapotában, mint ami már a "megtermékenyüléskor" meg volt írva! A DNS-ben és máshol.

  • 2012.07.02 17:02:24eloi

    A kérdés annyi, hogyan jött létre ez az információ?
    Értelmen kívül mi hoz még létre információt? (Semmi.) Ekkora szintű információ megléte (és összeadva a világon létezett és létező összes "csomagot"!) mire enged következtetni tudományosan?
    Arra, hogy a holt anyagi természet "erői", hozták létre, találták ki, kódolták, VAGY egy (több?) ÉRTELEM!?

  • 2012.07.02 17:21:01eloi

    "Abban egyetérthetünk, hogy a tudomány nem hitkérdés. Ha az lenne, nem működne."

    Jajj, dehogy nem! Lásd: hit abban, hogy a fizikai természet életképes információs rendszereket tud létrehozni! :-)
    DNS-t tud kódolni. "Kitalálja", hogy az anyagnak mi kell ahhoz, hogy kivonja a levegőből az oxigént (tüdőt "tervez" a halnak...), stb. Vagy a semmiből lábat "tervez" és bekódolja a következő generációk DNS-ébe, ha lábra van szükség...
    Vagy elhiszi, hogy az általa kitalált világnézetet alátámasztani hivatott evolúciós mese tény. És nem akad fenn olyanokon sem, hogy ha az ev. két vezető ereje a mutáció és a szelekció, akkor ezek mindaddig nem működhettek, amíg nem voltak teljesen életképes és szaporodásképes élőlények! Hiszen mutálódni olyan MÁR ÉLŐ, LÉTEZŐ RENDSZER tud csak, amely a mutáció nélkül is már létezik! Avagy szelkció nincs, ha nincs szaporodás! Tehát a sor elején már élet- és szaporodásképes szervezetek/rendszerek vannak!!! És hosszan lehetne folytatni!....

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Mától megint van Egy idióta külföldön
A Discovery Channel ma este 10-kor indítja útjára egyik legviccesebb sorozatát, az Egy idióta külföldön címűt, amiben Ricky Gervais és Stephen Merchant barátjukat, Karl Pilkingtont utaztatja a világ körül.

KönyvesBlog

Ezt látta Jane – Online kiállításra várják Austen híveit
Vidéki magányában regényeket körmölő vénkisasszony - az utókor leginkább így emlékezik Jane Austenra.

Lángoló Gitárok

Ilyen élőben a Queens Of The Stone Age új nagylemeze
Nem valószínű, hogy ezt így, ebben a formában látjuk majd a voltos Queens Of The Stone Age-koncerten, de az biztos, hogy mi is kapunk majd jó pár dalt a június 3-án megjelenő, .

Shopline

Travelo

Hirdetés