20℃ / 36
Budapest

Egy színész megütötte Dörner főrendezőjét

2012. augusztus 30., csütörtök 09:14 |

Az Új Színháztól hétfőn anyagi viták miatt távozó Derzsi János színész a színházban megütötte Pozsgai Zsolt főrendezőt, mert az a Népszavában megjelent közleményében besúgónak nevezte őt, írja a Blikk.

A lap információi szerint a rendező - aki a színház művészeti vezetője is egyben - olyan súlyosan megsérült a szeme alatt, hogy egy időre az eszméletét is elveszítette. Miután magához tért, azonnal a János kórház traumatológiájára hajtott a saját kocsiján látleletet vetetni, később állítása szerint feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Derzsi János hétfőn mondott fel az Új Színházban, mert szerinte nem kapott megfelelő szerepeket. Majd szerdán bement a színházba, és Pozsgai Zsoltot, aki épp színházi próbát tartott, kérdés nélkül megütötte.

derzsi1
Derzsi János és Pozsgai ZsoltFotó: Kollányi Péter / Nagy Lajos

Pozsgai a Népszava keddi számában részletezte Derzsi távozásának okait: mivel a színész egy utazó színházban dolgozik tavasz óta, és ősszel is folytatni kívánja ezt a munkáját, nem tudnak vele együtt dolgozni, ezért fizetés nélküli szabadságot ajánlottak fel neki ezekre a hónapokra.

A színésznél az üthette ki a biztosítékot, hogy Pozsgai a keddi cikkben gyakorlatilag lebesúgózta őt: „Köszönjük neki azokat az érdemi információkat, amelyeket az előző vezetésről részletesen, aprólékosan közölt velünk, nagy hasznát vettük az első időkben. És kívánunk számára a további művészi pályájához sikert, örömöt” – zárta Pozsgai a közleményét.

A Blikk Pozsgai Zsoltot a kórházban érte utol, Derzsi János viszont nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

Pozsgai Zsolt drámaíró, de számos magyar film forgatókönyvét is ő jegyzi, ezek közül a legismertebb a Schell Judit főszereplésével készült Konyec, amiért a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is megkapta a filmszemlén. A Janus című film is az ő munkája, ami Stohl András főszereplésével bukott meg az artmozikban: az első hétvégéjén hét nézőt hozott összesen. Az 1960-ban született, Szép Ernő-díjas író már volt a Madách- és a Kolibri Színház dramaturgja is, a budapesti Komédium Színház művészetei vezetője és a Horatio Film igazgatója.

Derzsi János 1954-es születésű Jászai Mari-díjas színész. 82-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1998 óta volt az Új Színház tagja, előtte évekig a szolnoki Szigligeti Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Budapesti Bábszínház és a Szegedi Nemzeti Színház színésze volt. Érdekesség kedvéért megemlítjük, hogy a Tarr Béla-filmekből (Sátántangó, Torinói ló) is ismert színművész Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaimról című filmjében egy besúgót játszik, akiről 22 évvel a beszervezése után derül ki, hogy ügynök volt, és saját barátairól is jelentett. De ez egy fikciós film.

Hozzászólások

  • 2012.08.30 10:40:31kaskala

    :))

  • 2012.08.30 10:52:18loggabor

    Így járt örüljön hogy csak kórház lett belőle :)

  • 2012.08.30 10:58:24Luzercica

    Ma, amikor szinte nem is járunk színházba, elég nagy szégyen, hogy ilyen cikk jelenik meg egy színházról. Ahelyett, hogy azt hallanánk, milyen csodás darabok mennek, kiváló színészekkel.
    Ennek a színháznak - ha ilyen színészei és művészeti vezetője van - szerintem nincs jövője.
    És most felejtsük el a jobb- és baloldaliságot.

  • 2012.08.30 11:47:39Trejo

    Eszméletvesztés után, vélhetőleg fejfájással alkalmas volt a megütött fószer a vezetésre? A KRESZ szerint valószínűleg nem.

    Végighallgatta az általa besúgónak nevezett illető "jelentéseit". Tartótiszt-e?

  • 2012.08.30 11:55:38Baszkurátor

    @Luzercica: Ha van áLomás és áLamfő, akkor van áLította is ;)

  • 2012.08.30 12:00:28Thresher

    Simán megérdemelte. Ha nem igaz, azért; ha meg igaz, akkor meg nem hozzuk a jövőjére kellemetlen helyzetbe azt az embert, aki segített nekü

  • 2012.08.30 12:02:21Thresher

    "jövőjére nézve" és "nekünk"

  • 2012.08.30 12:05:07Luzercica

    Bocsánat, de én írtam rosszul. Állította: két T betűvel írandó.

  • 2012.08.30 12:06:13bapcs1964

    Derzsi igazi magyar ember.Ezt kell csinálni.Minden szeméttel aki megaláz.

  • 2012.08.30 12:34:40yester

    Derzsi egy imádni való, zseniális tehetségű művész, igazi karakán férfi. Több ilyen tiszta egyenes ember kéne nekünk!

  • 2012.08.30 12:44:14kompolthyaladár

    Bocs úgy olvastam, hogy "több ilyen tiszta balegyenes kellene nekünk"

  • 2012.08.30 12:45:48kompolthyaladár

    Egyébként Derzsiről teljesen egyetértünk!

  • 2012.08.30 14:57:27hikal99

    magyar ver magyart! ez is a hecckampány része

  • 2012.08.30 15:45:08facelvega

    Derzsi a kaszkadőr múltja következtében ugyan erős fizikumú férfi, de már csak a testi fogyatákossága miatt sem egy verekedős ember. Tehát igen nyomós ok lehetett, valami nagyon nagy patkányság, hogy kénytelen volt leverni azt a rendezőt.

    Derzsi különben egy remek karakterszínész (a gyakorlatilag egyetlen nemzetközi élvonalba tartozó filmrendezőnk, Tarr Béla nem véletlenül foglalkoztatta kulcsszerepekben), a megütött rendezőről ellenben még nem sokat hallottam.

  • 2012.08.30 15:51:47thesaint

    Példát kéne venni Derzsi Jánosról. Vannak olyan szituációk, amikor már nem lehet leülni és megbeszélni a dolgokat, csak sok embernek, köztük nekem sincs bátorságom ökölre vinni a dolgot. Ő megtette, kiállt a tenyérbemászó stílussal szemben, amivel sokan nem tudnak mit kezdeni.

  • 2012.08.30 15:56:13Az igazi Svarc Enegger

    Érdekes vélemények vannak itt. D. kiváló színész, tehát joga van megütni valakit, akit középszerűnek tartunk? És ha nem csak középszerű, de egyenesen dilettáns, hülye; akkor agyonverhető?
    Ha mondjuk, csak felteszem, dilettáns, hülye, ultrajobbos, rosszindulatú és még beszédhibás is. Akkor kiírtható a családjával és a szomszédaival együtt?
    Csak kíváncsi vagyok, hogy meddig terjed egy tehetséges színész cselekvési szabadsága.

  • 2012.08.30 16:09:19Rák Attantam

    Az igazi Svarc Enegger:
    Fordítok neked: nem azért ütötték meg Pozsgait, mert középszerű, hanem mert feltehetőleg rágalmazott vagy magántermészetű információkat amolyan "bosszúként" nyilvánosságra hozott. És igen: az ilyen ember bátran megüthető.

    "Ha mondjuk, csak felteszem, dilettáns, hülye, ultrajobbos, rosszindulatú és még beszédhibás is. Akkor kiírtható a családjával és a szomszédaival együtt?"

    IGEN! :DDDD
    Persze ez csak poén, de ha már egyszer szájkaratézunk, csapjunk oda rendesen... ;)

  • 2012.08.30 18:43:19dark future

    a fickó sapiján jól néz ki a "direttore".
    de a "dilettante" még jobb lenne.

  • 2012.08.30 19:40:40Measurer

    Derzsi igazi legenda.
    [link]
    Köszönjük az Újszinháznak, hogy eddig is támogatták Derzsit. A Proton a Frankenstein-tervvel vagy Coetzee Szégyenével megy ki turnézni az ősszel?

  • 2012.08.30 19:45:01ihtiandr

    csak egy kérdés: Derzsi egy legenda, de ki az a Pozsgai?

  • 2012.08.30 19:51:28Measurer

    ihtiandr:
    [link]

  • 2012.08.30 20:40:20desmentir

    Jól értem: a szélsőjobbos kibeszélte saját korábbi, szintén szélsőjobbos besúgóját, aki ezért jó szélsőjobbos (ma már részükről szinte megszokottnak nevezhető) módon leütötte.Igazi mocsok mind, egytől egyik, akármilyen nagy művészek is!

  • 2012.08.30 21:05:11Egykét

    Demokratáék igy intézik az ügyeket.

  • 2012.08.30 21:09:46pucros

    Gyerekkori barátomnak két csinos nővére volt, az egyik Derzsi Jánossal járt, a másik Dörner Györggyel. Nagyon régen. Furcsa most így olvasni a neveiket.

  • 2012.08.30 21:14:50futura

    DESMENTIR.

    Szerencséd van, hogy ezt a szöveget nem a Derzsi Jancsi füle hallatára mondtad, mert repült volna a másik pofon is. Honnan a bánatból veszed hogy jobbos, pláne szélső! Sok szinész ott ragadt az Újszinházban, bírják amíg lehet, így eddig Derzsi is.Ez a besúgós szöveg a rendező részéről a legocsmányabb bosszúálló rágalom. Hogy miért pont ez jutott az eszébe? Ehhez már Freud-ot kéne olvasgatni.
    Figyu,az országban is jobbos kormány van, most szerinted mit csináljak?

  • 2012.08.31 00:26:33Tesztelo.hu

    Rák Attantam: Rossz hírem van. Nem, semmilyen indokkal nem üthető meg egy másik ember. Éppen ezért bünteti a törvény... És éppen ezért találták ki az igazságszolgáltatást. (Az más tészta, hogy az nálunk mennyire jól v. rosszul működik.)

  • 2012.08.31 13:03:52Harris

    Tesztelő: Az ember a természet egy eleme. Az igazságszolgáltatást illetve egyes elemeit a gyenge emberek írták. ezért nem érvényesül a természet törvénye,hogy az erősebb kutya b...ik. Ha Pozsgai Istennek képzeli magát akkor tartsa oda a orcája másik felét is.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

A norvégok imádják az unalmas tévéműsorokat
Annak idején, amikor az amerikai televízióban rendkívül népszerű, kandallóban ropogó fahasábokat és lángnyelveket mutató műsor nyomán a Duna televízió éjjelente egy halakkal teli akváriumot mutatott szünetjel avagy monoszkóp helyett, mindenki kiröhögte őket, mert ugye ki a fene bámulna ilyen marhaságot hosszasan a tévében.

KönyvesBlog

Szív küldi - Ilyen volt a Szentimentálé a Müpában
Legalább hatan szoronganak egymás hegyén-hátán egy szűkös kanapén, többeknek már csak a földön jut hely.

Lángoló Gitárok

Ma indul a Fishing on Orfű - Nyerj rá bérletet!
Már megnyitotta kapuit és órákon belül elstartol a Kispál-nap a hatodik Fishing On Orfűn.