8℃ / 18
Budapest

A mi osztályunk kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a kritikusoktól

2012. szeptember 17., hétfő 11:45 |

A Katona József Színház A mi osztályunk című produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhe gálaestjén vasárnap a Nemzeti Színházban, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját nyújtották át.

Címkék

A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, az elismerésekért összesen 48 jelölt volt versenyben. Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok második alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt idén Senkálszky Endrének, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének, Európa egyik legidősebb aktív színészének adták át a Színházi Kritikusok Céhének képviselői szerdán Kolozsvárott.

A Katona József Színház A mi osztályunk című, Máté Gábor rendezte előadása kapta a legjobb előadásnak járó elismerést. A díjat Andrei Serban adta át Máté Gábornak, aki a díjat átvéve elmondta: arra számított, hogy a darab nagyobb társadalmi vitát generál a Magyarországon és Közép-Európában történtekről és a mai helyzetről. Ezek a viták elmaradtak - mondta, ugyanakkor megköszönte a kritikusoknak, hogy díjukkal jelezték: fontos dolog, amiről az előadás szól.

A legjobb rendezésért Zsótér Sándornak ítélték a díjat, aki a Vágyvillamos című előadást állította színpadra a Radnóti Színházban. A díjat Hajdu Szabolcs adta át a művésznek. A legjobb női főszereplő díját Kováts Adél kapta, a Radnóti Színház Vágyvillamos című előadásában nyújtott alakításáért, az elismerést Király Leventétől vehette át a művész. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat pedig Fekete Ernő vehette át a Radnóti Színház Protokoll című produkciójában megformált szerepéért. A díjat Básti Juli adta át a színésznek.

Székely Csabának ítélték a kritikusok a legjobb új magyar drámáért járó díjat a Bányavirág című darabért, a díjat Esterházy Péter adta át. Kovács Márton vehette át a legjobb színházi zene díját a szombathelyi Weöres Sándor Színház Szentivánéji álom című előadásához készített munkájáért. A díjat Dés Lászlótól vette át a muzsikus.

Remete Kriszta a legjobb jelmez díját kapta a szombathelyi Szentivánéji álomhoz alkotott kosztümjeiért, a díjat Erkel László (Kentaur) adta át. A legjobb díszletnek járó elismerést pedig Ambrus Mária a Radnóti Színház Vágyvillamos című előadásáért vehette át Székely Lászlótól.

Lábodi Ádám, a székesfehérvári Vörösmarty Színház A csárdáskirálynő avagy 1916 című darabban nyújtott alakításáért a legígéretesebb pályakezdő díját nyerte el, az elismerést Znamenák István nyújtotta át.

Szabó Györgynek különdíjat adományozott a Színházi Kritikusok Céhe, az elismerést Tompa Andrea, a szervezet elnöke adta át a Trafó Kortárs Művészetek Háza korábbi igazgatójának az elmúlt 13 évben végzett munkájáért.

A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat Stefanovics Angéla kapta a Pintér Béla és Társulata Kaisers TV, Ungarn című darabjában nyújtott alakításáért, az elismerést Trill Zsolt adta át. A legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat pedig Rába Rolandnak ítélték a Nemzeti Színház Hamlet című produkciójában megformált szerepeiért, az elismerést Takács Katalin adta át és Alföldi Róbert igazgató vette át a művész nevében.

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadásnak járó díjat a Stúdió "K" Szamár a torony tetején című produkciójának ítélték, amelyet Fodor Tamás állított színpadra, az elismerést Meczner János adta át a rendezőnek.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Mától megint van Egy idióta külföldön
A Discovery Channel ma este 10-kor indítja útjára egyik legviccesebb sorozatát, az Egy idióta külföldön címűt, amiben Ricky Gervais és Stephen Merchant barátjukat, Karl Pilkingtont utaztatja a világ körül.

KönyvesBlog

Ezt látta Jane – Online kiállításra várják Austen híveit
Vidéki magányában regényeket körmölő vénkisasszony - az utókor leginkább így emlékezik Jane Austenra.

Lángoló Gitárok

Ilyen élőben a Queens Of The Stone Age új nagylemeze
Nem valószínű, hogy ezt így, ebben a formában látjuk majd a voltos Queens Of The Stone Age-koncerten, de az biztos, hogy mi is kapunk majd jó pár dalt a június 3-án megjelenő, .

Shopline

OnGo beszámolók

  • Szlovénia - Bled
    Szlovénia - Bled
    A tó gyönyörűséges, körben a hegyek, fenn a sziklán a vár...
  • Spanyolország
    Spanyolország
    Ezeket a majmokat még Winston Churchill hozatta a sziklákra...
  • USA - Florida
    USA - Florida
    Orlandoba 1 hetet simán el lehet tölteni gyerekkel, minden nap más élményparkba menve...

Hirdetés