Középső ujjat kap a milánói tőzsde

2012.10.13. 16:42 Módosítva: 2012.10.13. 16:57
Milánó városának ajándékozta a magasba tartott középső ujjat ábrázoló szobrát Maurizio Cattelan, az egyik legnevesebb olasz kortárs képzőművész.

Negyven évig a milánói tőzsde előtti téren fog állni Cattelan magasba tartott középső ujja. Ennyi időre adományozta a városnak a művész az alkotását.

A L.O.V.E. című szobrot 2010 szeptemberében helyezték az Olaszország pénzügyi központjának tartott épület elé az akkor Cattelannak szentelt milánói szabadtéri kiállítás keretében.

Az egész világon ismert gesztust ábrázoló szobor kiállítását két évvel ezelőtt vita kísérte. Letizia Moratti volt milánói polgármester kezdetben egy hétre engedélyezte a magasba tartott ujj felállítását, amely azóta is ugyanott áll. Most pedig a művésztől ajándékba kapott műtárgyat Milánó önkormányzata nem utasította el – jegyezte meg az olasz sajtó.

Az újságok szerint aranyat ér a talapzattal együtt több mint tizenegy méter magas, carrarai márványból faragott kézfej.

Az ötvenkét éves Cattelant a legkeresettebb és legjobban értékesíthető kortárs művészek között tartják számon. Legismertebb műve az 1992-ben készült La Nona Ora (A Kilencedik Óra), melyen egy meteorit II. János Pál pápát csapja agyon. A szobrot 2001-ben a Christie's aukciósház akkori rekordösszegért, 886 ezer dollárért árverezte.