Nem lopták el a Blikket áruló Rikkancs szobrot

2012.10.17. 12:39
Szerda reggel eltűnt a Hild térről az a Rikkancs szobor, amit szeptember végén avatott fel Rogán Antal V. kerületi polgármester. A Blikket áruló szobrot azonban nem lopták el, csak apróbb javításokat végeznek rajta.

A szobor hiányát az urbanista blog írta meg szerda reggel egy olvasói levél alapján, mely szerint "tegnap este még épp jót mosolyogtunk azon, hogy az új rikkancs szobrot a Hild téren egyesek biciklitárolónak használják, ma reggel pedig, ahogy jöttem a munkába azt látom, hogy hűlt helye a szobornak".

Kiderült, a szobrot nem lopták el, de nem is azért vitték el, hogy visszaállítsák a 100 éves szobrászművész, Szőke Lajos eredeti elképzelését. Szőke korábban az Indexnek elmondta, hogy az ő tervén még nem Blikket árult a rikkancs, hanem a két világháború között legnépszerűbb bulvárlapot, Az Estet. Az eredeti tervek szerint nemcsak Az Est felirat lett volna felgravírozva a szoborra, hanem a lap 1933. május 13-ai címlapja is, azzal a szalagcímmel, hogy "Krúdy Gyula ma reggel hirtelen meghalt".

Ahogy az cikkünkből kiderült, nem a Blikket kiadó Ringier akarta bronzba öntött reklámnak használni a szobrot, és anyagilag sem járultak hozzá, hanem az idős művész és szobrász segítője szerint az V. kerületi polgármester, Rogán Antal döntött úgy, hogy a legnagyobb példányszámban eladott mai bulvárlappal "aktualizálja" a műalkotást.

Az önkormányzat nem a sajtóban kirobbant botrány miatt szállíttatta el a szobrot a Hild térről. Mint azt Puskás András V. kerületi alpolgármester az Indexnek elmondta, azért vitték el a szobrot, mert rámászott három gyerek és meggörbült. A statikai megerősítés után már szerda este visszakerül a helyére.

"Elfogadta az érveimet"

Rogán Antal vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy "senki nem gondolhatja, hogy én utasítást adtam neki, hogy pro vagy kontra bármit is tegyen, azt csinált, amit akart. Volt közöttünk egy személyes beszélgetés, amikor eldőlt, hogy lesz ilyen szobor, és akkor én elmondtam neki, hogy én ezt nagyon szívesen támogatnám. Elmondta, hogy neki mi a koncepciója, hogy Rikkancsot akar állítani, én mondtam neki, hogy ez egy jó dolog, de szerintem ma senki nem tudja, hogy mi az a rikkancs, mert ilyet vagy 20-25 éve a budapesti utcákon nem láttak".

A polgármester hozzátette, hogy a művész „mondta, hogy de az ő gyerekkorában volt, és Az Estet árulták, és ő azt szeretné, hogy Az Est legyen rajta, én meg mondtam neki, hogy ha azt akarja, hogy erről a szoborról sokan tudjanak, akkor inkább állapodjunk meg egy lappal, amelyik, ha ma lennének rikkancsok, akkor azt árulnák. Mert az nem vitatható, hogy a legtöbb rikkancs ma a legnagyobb bulvárlapot árulná. Ez egy beszélgetés volt, aminek a végén ő döntötte el, hogy mi a kerül a szoborra, és mi az ami nem, ő úgy döntött, hogy a beszélgetésben az én érveimet elfogadja”.

Rogán Mészáros Antónia kérdésére kijelentette, hogy utólag sem gondolja azt, hogy ez az ügy kínos lenne, "azért nem, mert ez a meggyőződésem, hogy ez így lenne ma, és a szobrász maga dönthetett róla. Az a szobor akkor is állna, ha ő azt írta volna rá, hogy Magyar Hírlap, Magyar Nemzet vagy Népszabadság, nem érdekelt volna különösebben".