A világ 10. legdrágább fotója lett Moholy-Nagy Fotogramja

2012.12.15. 12:00
A világ tizedik legdrágább fotója lett Moholy-Nagy László 1925-ben készült, Fotogram című munkája, amely 1 482 500 dollárért, átszámítva mintegy 320 millió forintért kelt el egy New York-i árverésen.

A Sotheby's aukciósház december 12-13-i árverésén Henry Buhl híres, A Show of Hands című fotógyűjteménye került kalapács alá. Az emberi kezeket bemutató fotográfiák aukciója a maximálisan vártnál is többet, együttesen 10,4 millió dollárt hozott.

Moholy-Nagy László munkája Herbert Bayer Lonely Metropolitan című, 1932-es fotómontázsával holtversenyben került fel a tízes toplistára. Érdekesség, hogy a listáról kiesett korábbi tízedik fotó (Alfred Stieglitz: Georgia O'Keeffe) is kezeket ábrázolt.

002
Fotó: Moholy-Nagy László / Sotheby's

A fotogram elnevezés Moholy-Nagy Lászlótól ered, aki berlini évei alatt kezdte kísérleteit a közvetlen fény formálás, fény modulálás jegyében. Első felesége, Lucia Moholy profi fotós lévén vezette be a laborálás rejtelmeibe - az első Moholy-Nagy fotogramok kettejük közös munkái. A rayográfiákkal szinte egyszerre, 1922 végén született fénylenyomatok festészetében kialakított stílusát követték.

Az elméleti írásaiban, könyveiben utópisztikus lendülettel lefestett dinamikus fényvíziók, reflektoros fényjátékok, fény-freskók felé vezető úton a fotogram jelentette számára a legelső mérföldkövet. Moholy eleinte kétdimenziós tárgyakat, papír- és üveglapokat, fogaskerekeket, majd később különböző transzparens anyagok felhasználásával készített összetett konstrukciókat - fénymodulátorokat - helyezett a fotópapírra.

Moholy-Nagy fotója a becsült ár többszöröséért találta vevőre. Mint az az aukciósház honlapján olvasható, a Sotheby's előzetesen 300-500 ezer dollárra becsülte azt az összeget, amelyért a fotó eladható. A Sotheby's közleménye szerint az ár, amelyet Moholy-Nagy és Bayer fotója ért el, a harmadik legmagasabb, amelyet árverésen egy klasszikus fotográfiáért adtak.

A világ legdrágább fotója közel egymilliárd forintot ér: Andreas Gursky Rhein II című munkája 4,3 millió dollárért (jelenlegi árfolyamon mintegy 900 millió forintért) kelt el a Christie's aukciósház 2011. november 8-i árverésén.