Csak egy érvényes pályázat van Bátyai posztjára

2013.02.07. 11:30
A szegedma.hu információi szerint miután Koltay Gábor filmrendező visszalépett, egy pályázat nem felelt meg a kiírásnak, a másik pályázónak nincs meg a szükséges végzettsége. Csak egy érvényes pályázat van a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatói posztjára.

Január végén Koltay Gábor filmrendező, a Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Színpadok egykori igazgatója közölte, hogy visszavonta a Játékok igazgatói munkakörére benyújtott pályázatát, de az okokat nem közölte.

A szegedma.hu értesülései szerint a másik három pályázatból csak egy tekinthető érvényesnek. Bátyai Edina posztjára Herczeg Tamás kulturális menedzser, a Reök-palota korábbi vezetője Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész-koreográfussal együtt pályázott. De portál értesülései szerint a január 21-ei határidőre leadta pályázatát Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok Kft. ügyvezető igazgatója Sasvári Sándor színművésszel közösen. A pályázók közt van továbbá Orbán Zoltán szegedi születésű jogász, újságíró, a Pest megyei Rádió 17 főszerkesztő-műsorvezetője.

A portál - bár Mózes Ervin főjegyző neveket nem említett - úgy tudja, hogy Kelemen Csaba pályázata felel csak meg a kiírásnak, míg Herczeg Tamásnak csak szakminisztériumi engedéllyel tekinthető érvényesnek a pályázata, mivel nincs meg a szükséges szakmai felsőfokú végzettsége, Orbán Zoltán pályázata pedig érvénytelen, mert nem felelt meg a kiírásnak.

Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok leváltott igazgatója december közepén még úgy nyilatkozott, hogy újra megpályázza a posztot, de úgy tűnik, letett róla. Bátyait decemberben zárt ülésen váltották le a szegedi közgyűlés Fidesz-KDNP-s és jobbikos képviselői, azután, hogy egyszer már megszavazták a leváltását, de Botka László szocialista polgármester nem írta alá a határozatot.

Bátyainak azért kellett mennie, mert a szintén az irányítása alá tartozó szegedi Regionális Összművészeti Központban Győrffy László „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” című installáció kiállítása után elszabadultak az indulatok. Az asztalon egy levágott kézfej mellett díszelgő, 12 tányérnyi fekáliakupac és a fölé lógatott koponyás kép volt látható, mely sokak szerint Jézus és tizenkét apostol utolsó vacsorájának polgárpukkasztó ábrázolása volt.