Nándor
6 °C
22 °C

Rendeljen színházat otthonába!

2013.03.17. 20:58
Egyre elterjedtebb az utóbbi időben a lakásszínház, azaz hogy a hagyományos kőszínházak helyett a nézők inkább a színészek lakására mennek, vagy éppen a saját nappalijukba hívják meg az előadást. Bár a lakásszínház nem új keletű dolog, mostanra szinte divattá nőtte ki magát.

„Minket izgat ez a műfaj” – kezdik a beszélgetést Dollár Papa Gyermekei, azaz Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás, akik a lakásszínház műfajának meghatározó képviselői itthon. A színház az ő értelmezésükben egyszerűen házhoz megy. Nem állandó helyszínen játszanak ugyanis, hanem hívásos alapon, magánlakásokon. Egyetlen feltételük, hogy a házigazda gyűjtsön össze legalább 15 embert, és ha ez megvan, bárki nappalijában, bármikor szívesen játszanak. „Nekünk bejön ez az állandó készenléti állapot” – avat be a színházuk működésébe Kiss-Végh Emőke. „Mi csak fél órával az előadás előtt érkezünk a helyszínre, és kifejezetten izgalmas számunkra, hogy egy ismeretlen helyszínen kell játszani. Az állandó kihívást látjuk ebben a műfajban” – teszi hozzá, és valószínűleg ez az izgalom teszi előadásaikat egyedivé. Sem díszletük, sem jelmezük, de még szövegkönyvük sem nagyon van, a darab eredeti szövege mellett teret engedve így az improvizációnak is.

Itt is, ott is

Lakásszínház Magyarországon már az ötvenes évektől létezett, működését mindig átszőtte a tiltás és az illegalitás, és ezzel együtt a hatalommal való szembenállás. A műfaj leghíresebb magyar képviselője. Halász Péter 1969-ben alapította meg saját színházát Kassák Ház Stúdió néven, melynek betiltása után Halász Dohány utcai lakásán folytatták a színházat. (Nevét valószínűleg sokan onnan is ismerik, hogy 2006-ban, miután kiderült, hogy súlyos rákbeteg, felravatalozta magát a Műcsarnokban, és egy koporsóban fekve hallgatta végig saját temetését.)

„A műfaj gyökere azonban nem a szocializmusban keresendő, hiszen a múlt század elején a tehetős, polgárosult réteg előszeretettel hívta szalonjaiba a kor ismert előadóművészeit” – mondja Gajdó Tamás színháztörténész, aki szerint a hőn áhított cél az ismert és csodált művésszel való találkozás volt. Míg a szocializmusban a kényszer zárta az alternatív előadásokat ajtók mögé, a mostani lakásszínházak szaporodását inkább az egyediség iránti vágy szüli.

„További nagy különbség az akkori és a mostani lakásszínházak között, hogy a hetvenes években csak egy nagyon szűk, ismert és megbízható emberekből álló körnek játszottak, míg a mai lakásszínházas előadások meg vannak hirdetve, és bárki elmehet. Egy ilyen előadás résztvevője kivételezettnek érezheti magát, hiszen igen kis létszámú közönség része lehet.” Kétségkívül hozzájárul a műfaj terjedéséhez a válság, hiszen Gajdó szerint megritkultak a színházhoz köthető események, a nagy színházi társulatok is leépültek, és sok színész van munka nélkül. Az utóbbi évek jellemző folyamata, hogy a színház igyekszik új tereket találni magának. Nemcsak magánlakásokban, de gyakorlatilag bárhol, ahol játszani lehet.

Egyenrangú viszony

Dollár Papa Gyermekeinek első darabja, Ibsen Hedda Gablerja már túl van a hetvenedik előadáson, ami azt mutatja, van igény Budapesten erre a műfajra. És bár a színészek élvezik ezeket az intim előadásokat, azt ők is elismerik, hogy a történet valószínűleg a házigazdának a legizgalmasabb. „Mivel a darab az ő nappalijában, az ő személyes terében kel életre, ezért az egész elkezd rá vonatkozni. Olyan is van, hogy valaki lát minket egy ismerősénél, és utána meghív minket magához is, hogy lássa, nála hogyan működik a darab” – magyarázza Kiss-Végh Emőke. Fontos szempont lehet még, hogy megszűnik a buborék a színész körül: megközelíthető lesz, és egy egyenrangú viszony alakul ki színész és néző között, teszik hozzá a színészek.

Az egyediséget emeli ki Frankó Ágnes is, amikor arról faggatjuk, mért is rendelte otthonába Dollár Papa Gyermekeit. „Mi voltunk az egyik első megrendelők. Nagyon szeretünk színházba járni a férjemmel, de a hagyományos színházakat már kicsit unjuk. Amikor hallottam a lehetőségről, azonnal lecsaptam rá. Amúgy is készültünk házibulit szervezni, és helyette inkább elhívtuk az előadást otthonra. Nagyon tetszett, hogy az egész személyesen működött, a színészek még egy-két ránk vonatkozó mondatot is becsempésztek a darabba. Utána a barátaim közül többen is meghívták őket magukhoz” – meséli Frankó Ágnes, aki szerint ehhez a műfajhoz nagyon jó színésznek kell lenni, hogy ne feszélyezze az előadókat a nézők közelsége.

Ördög Tamásék nem tudnak statisztikát felállítani arról, hogy a város mely részében játszanak a legtöbbet, Budapest minden kerületébe nagyjából egyenlő arányban hívják őket. És nemcsak magánszemélyek, hanem például kocsmában és egy kerületi könyvtár dolgozóinak a kérésére is játszottak már. Dollár Papa Gyermekei hangsúlyozták, hogy ennek a műfajnak a darabkeresés az egyik gyengéje, hiszen  a sok szereplős, több helyszínes darabok eleve kiesnek. Folyamatosan keresik a darabokat, de nehéz olyat találni, ami beleillik ebbe a környezetbe. A Hedda Gabler után az új bemutatójuk idén a Sirály volt, de állandó helyszínen is játszanak, áprilisban a Trafóban egy újabb Ibsen darab, a Szerelem premierje lesz.

Kortárs, modern

KoMod (azaz kortárs modern) színház kiötlői, Farkas Róbert és Szuda M. Barna Budapesten elsőként vágtak bele abba, hogy színházukat egy állandó helyen, de azon belül is egy lakásban működtessék. 2010-ben leletek rá jelenlegi, Böszörményi úti helyükre - a lakásnak külön érdekessége, hogy egykor Nemes Nagy Ágnes is itt élt. Szuda elmondta, eleinte előfordult, hogy többen voltak a darabban, mint a nézőtéren, de ez már a múlt, és a színházuk önerőből, állami támogatás nélkül is eltartja magát. Persze sok múlik a leleményességen is, a darabokhoz a kellékeket általában igyekeznek olcsón vagy ingyen beszerezni, a nézőtér székei például egy irodai selejtezésből valók.

A KoMod társulata maga is meglepődött azon, mennyire kíváncsian és szívesen fogadták őket a környélbeliek. A közönségük legalább 60 százaléka a kerületből kerül ki, mint ahogy ők is igyekeznek reflektálni a 12. kerületre. Nem véletlen például, hogy tavaly indult versestjeik első részét Nemes Nagy Ágnes verseiből állították össze. A közeljövőben bemutatásra kerülő Édes Annának is külön pikantériája, hogy eredetileg a szomszédos Márvány utcában játszódott. És amíg a színészek a Gammasugarak hatása a százszorszépekre darab próbájára készülődnek, az éppen megérkező Andresz Kati elmeséli, hogy ő is itt nőtt fel a kerületben. Sőt addig sétáltatta kutyáját, Sampuszt a Böszörményi úton, míg Nemes Nagy Ágnes írt róla egy verset.

Csak kényelmesen

A KoMod annyiból hasonlít a hagyományos színházra, hogy megvannak a klasszikus színház kellékei: a színpad, a világítás a jelmezek - a legtöbb lakásszínházban még ez sincs –, de a lakás többi részéhez nem nyúltak. A néző mégiscsak egy nappaliban ül, miközben megy az előadás. A rendezők figyelnek arra, hogy az előadás személyes légköre megmaradjon, és a darabokat is úgy választják, hogy illeszkedjenek a lakás intim terébe.

A színészeknek Szuda M. Barna szerint a kőszínház után nem egyszerű egy lakásszínházban játszani. Hiszen itt nincs szükség a nagy hangerőre, sőt a nagyszínpadon megszokott gesztusok egy ilyen térben, ahol a néző mindössze egy méterre ül, már szinte nevetségesnek tűnnek. Minden előadásukban igyekeznek kihasználni azt az előnyt, hogy ebben a környezetben sokkal intimebbé lehet tenni az előadásokat, és talán a nézőket is hatékonyabban lehet megszólítani. A lakásszínház további előnye, hogy a színész az előadás után nem tűnik el a színfalak mögött. „Nálunk minden este közönségtalálkozó van. Az előadások után a hallban még nyugodtan lehet beszélgetni a színészekkel egy málnaszörp mellett” – meséli Szuda M Barna.

Nézz meg minket otthon!

Megint más oldalról közelíti meg a lakásszínház fogalmát a Transfjúz társulat, akik a saját albérletükben adják elő a saját maguk által írt darabokat. Kelenhegyi Olga Sára és Molnár György Kolozsváron végeztek színészként, és bár a lakásszínházas ötletüknek bevallottan volt anyagi vonzata is, hiszen a telített színészi pályán egyre nehezebb elindulni, őket is inkább a műfaj közvetlensége vonzotta. Már Kolozsváron is foglalkoztatta őket a szoba- és az utcaszínház, és budapesti albérletüket pedig már kifejezetten úgy keresték, hogy alkalmas legyen előadások megtartására is. „Fontos volt, hogy inspiráljon minket a lakás tere, illetve hogy lehessen benne közlekedni. Hiszen az előadásunk nem egy helyiségben játszódik, hanem járkálunk körbe a lakásban, a nézők pedig mindenhová jönnek utánunk” – meséli a színésznő, aki néhány személyes tárgyat az előadás előtt elpakol ugyan, de egyáltalán nem zavarja, hogy idegen emberek jönnek be a lakásába. Az előadásokra, ahol becsületkassza működik, hozzájuk maximum 11 ember jöhetett eddig, mert ennél többen nem fértek be a fürdőszobába, most azonban nagyobb lakásba költöznek, hogy kielégítsék az egyre növekvő érdeklődést.

„Nagyon érdekes azzal kísérletezni, hogy hol az átmenet a színész és a közönség között” – mondja Kelenhegyi Olga, aki szerint ez a műfaj azért is más, mint a kőszínház, mert itt azonnal reagálni kell a közönség visszajelzéseire. A Transfjúz társulat maga írja a darabjait, első, és máig is futó darabjuk címe a Szív 16, amelyet társkereső apróhirdetésekből állítottak össze, és igyekeztek mindennapi, beszélt nyelvet használva megalkotni a darabot. „Mennek ugyan a kőszínházakban jó darabok, de nem sok, és a nézők vágynak arra, hogy valami garantáltan egyedit kapjanak. Bár tény, hogy a műfaj népszerűségéhez hozzájárul a válság is, hiszen az embereknek egyre kevesebb a pénze. És emellett persze mások privát tere mindenkit érdekel” – magyarázza Kelenhegyi Olga, hogy miért is lett az utóbbi időben ilyen népszerű a lakásszínház műfaja.