Tiltakozás a József Attila-díjak miatt

MTI/Index
2013.03.26. 11:03
A művészeti középdíjakba történt politikai beavatkozás és a szélsőséges nézetek állami elismerése ellen tiltakozik négy irodalmi szervezet Balog Zoltán miniszternél.

Nyílt levelet küldött négy irodalmi szervezet Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, amelyben tiltakoznak a művészeti középdíjak odaítélési rendszere miatt. "Tiltakozunk a művészeti középdíjakba történt ismételt politikai beavatkozás és a szélsőséges nézetek állami elismerése ellen. (...) A József Attila-díj kapcsán a minisztérium idén is semmibe vette az általa felállított szakmai kuratórium javaslatait és önkényesen megváltoztatta a díjazottak névsorát" - írja a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör Irodalmi Egyesület, a Magyar Műfordítók Egyesülete és a Szépírók Társasága.

A négy szervezet kijelentette, hogy addig nem kívánnak részt venni a jelölési és döntési folyamatban, amíg meg nem történik a művészeti középdíjak szakmai rehabilitációja az érintettek bevonásával. Felidézték, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2013. január 1-jétől új rendszert vezetett be a művészeti középdíjak tekintélyének visszaállítása érdekében. A tárca több évtizedes szakmai múlttal rendelkező, a kortárs irodalom egészét lefedő írószervezeteket kért fel, hogy tegyenek javaslatokat a szakmai bizottságok tagjaira, és jelöljenek alkotókat a művészeti díjakra. "

Az új rendszert a legtöbb szervezet elfogadta, ugyanakkor többen fenntartásukat fejezték ki, mert úgy látták, a miniszter a szokásjoggal ellentétben, a jogszabályok adta lehetőséggel visszaélve idén is önkényesen felülbírálhatja a szakmai bizottság demokratikus módon meghozott döntéseit. Félelmeik sajnos annak ellenére beigazolódtak, hogy a minisztérium a nyilvános szakmai tájékoztatón ígéretet tett arra, hogy maradéktalanul tiszteletben tartja a kuratóriumok döntését" - hangsúlyozták az aláírók.

Szerintük a József Attila-díj esetében folytatódott az a három éve tartó rossz gyakorlat, ami ellen már tavaly márciusban nyílt levélben tiltakozott nyolc irodalmi szervezet. "A kontroll nélküli politikai beavatkozás sérti a művészet integritását, mert az esztétikai helyett politikai szempontokat érvényesít. Ez a gyakorlat újra és újra méltatlan helyzetbe hozza a mindenkori díjazottakat, megalázza mind a bizottságot, mind a javaslatot tevő szakmai szervezeteket, és elrongyolja a József Attila-díj tekintélyét. Az irodalmi szervezetek által többször bírált eljárás következménye az is, hogy idén több olyan ember vehetett át díjat, akik nyíltan kirekesztő és rasszista nézeteik miatt méltatlanok bármiféle kitüntetésre" - írják.

Kitérnek arra is, hogy az irodalmi szervezetek mindig is nyitottak voltak a korrekt párbeszédre, de a továbbiakban nem látják értelmét az együttműködésnek. "Mindaddig nem kívánunk részt venni a jelölési és döntési folyamatban, amíg valóban meg nem történik a művészeti középdíjak szakmai rehabilitációja az érintettek bevonásával. A kuratóriumi tagokat pedig tisztelettel arra kérjük, hogy fontolják meg, a történtek után továbbra is részt kívánnak-e venni a jelölési folyamatban" - áll végül a Balog Zoltánnak írt nyílt levélben. Az emberi erőforrások minisztere március 14-én Albert Zsuzsa költőnek, Petrőczi Éva költőnek, Fekete J. József irodalomtörténésznek, Gy. Horváth László műfordítónak, Kun Árpád költőnek, írónak, Nagy Gábor költőnek, kritikusnak és N. Pál József irodalomtörténésznek adott át József Attila-díjat.

Nemrég az keltett felháborodást, hogy március 14-én az összeesküvés elméleteiről elhíresült újságíró, Szaniszló Ferenc kapott meg egy másik állami kitüntetést, a Táncsics-díjat. Szaniszló antiszemita és romaellenes munkásságáról az Index is közölt összefoglalót. Díjazása ellen számos jogvédő szervezet, politikai párt és újságíró tiltakozott. A miniszter még aznap közölte, hogy megbánta, hogy kitüntette, de a díjat nem lehet visszavonni. Szaniszló pár nap múlva visszaadta a díját. Balog Zoltán ezután úgy döntött, hogy a jövőben a Táncsics-díjakat a médiatanács ítéli oda.

Még ezen a héten megkezdi az egyeztetést a szakmai szervezetekkel Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjéről - áll a tárca tegnapi közleményében. Emlékeztetnek, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a múlt héten kérte erre az államtitkárt. "Halász János a megbízásnak eleget téve elkezdte a munkát, mely során áttekinti a jelölési és bírálati rendszert és javaslatot dolgoz ki annak módosítására. A szakmával való aktív párbeszéd folytatását szem előtt tartva már a héten megkezdi a szervezetek képviselőinek meghallgatását" - tették hozzá.