A metrót minden héten összefestik

A szervezők gondosan ügyeltek arra, hogy semmilyen információ ne tudódjon ki arról, hol is forog az autómárka legújabb reklámfilmje, aminek főszereplője nem más, mint a több milliós rajongótáborral és még több milliós nézettségű videókkal sporttörténelmet író Ken Block. Az, hogy pont Magyarországot választották a hamarosan elkészülő kisfilm helyszínéül talán annak is jelenthet valamit, akinek fogalma sincs arról ki az a Ken Block és mi az a gymkhana. Pályáztak az angolok és a franciák is, aztán mégis mi nyertünk. A videóval párhuzamosan egy pályázat is ki lett írva, amire a legtehetségesebb hazai graffitisek munkáit várták az autósport szellemiségének megfelelően a sebesség, az erő és a technika témakörében. A beérkezett tizennyolc mű vázlatai közül a zsűri hármat választott. Az alkotók kaptak nagyjából öt órát a hidegben, hogy másnapra elkészítsék azokat a képeket, amik a promóvideóval együtt fogják bejárni a világ képernyőit.

Nem kell magyarázni

A graffiti és a gymkhana kapcsolata nem tisztázott. Gymkhanáról tulajdonképpen akkor beszélünk, amikor egy kifejezetten erre a célre éptett autóval, apait-anyait (főleg apait) beleadva, minden technikásságot és ügyességet összpontosítva, profi sofőrök végigtapossák a pedált egy akadálypályán. A graffitit pedig már bemutatni se kell. Más kérdés, hogy nem is lehet bemutatni. Hogyan magyaráznád el egy idős néninek, hogy... "Sehogy" - szakít félbe Nikon Laci. "Például a parkourt se nagyon tudod elmagyarázni. Miért ugrálnak? Lehet, hogy van aki azt mondja, hogy ez kurva jó, tök ügyesek és biztos van aki azt mondja, hogy idióták, akiknek inkább dolgozni kellene."

Egy időben a graffiti és az extrémsportok egybefonódtak. A köztudatban mindenképpen. Ennek háttérét magyarázza magát Nikonnak nevező graffitis is, amikor arról beszél, hogy a falfirkászat egy elég jó kapaszkodó egy olyan fiatalnak, aki úgy érzi, nem ért semmihez, egy senkinek érzi magát miközben egy lakótelepen tengődik. Ádám hülyeségnek tartja, hogy összemossák a szubkultúrákat. "A párhuzam megvan, de nincs egyértelmű összefüggés. Ez a gördeszkások a graffitisekkel mozdulnak együtt dolog nem létezik."

Karesz szerint viszont egy valami összeköti a szubkultúrákat: mindenki az igazira vágyik. "Amit a tévében látsz, vagy ami a zenecsatornán megy, abban van egyfajta gumiság. A legtöbb ilyen dolog egy projekt, amit nyilván megesz a közönség. Úgy szereznek hírnevet, hogy viszonylag kevés mélység van benne. Ez egy felszínes dolog. Aki meg kevésbé hajt erre, underground körökben szeretne érvényesülni vagy csak egyszerűen ott érzi jól magát, az akarva akaratlanul ennek a mű dolognak állít görbe tükröt."

Graffiti, mint kitörési lehetőség?

"Ha ügyesen rajzolsz és érvényesülni tudsz az alkotásban, először csak egy szubkultúrán belüli hírnévre teszel szert, aztán úgy mint ahogy páran itt, egyfajta országon belüli vagy akár világhírnévre. Az amerikai graffitisek megtehették ezt, mert ott nagy érdeklődés övezi a graffitit. Az underground hírnév egyszer csak valóságos hírnévvé vált. Van csávó, aki ebből él, kibaszott jó autója van, jó háza, meg egy ruhamárkája, vagy kettő" - ezt az a Nikon mondja, aki már maga is elismert művésznek számít, rendszeresen vannak kiállításai és operaházak, színházak, sőt hollywoodi filmek díszletein is dolgozik. Hogy meglehet-e élni ebből az már más kérdés.

Mindhárman egyetértenek abban, hogy 100 százalékosan nem. "Számos lehetőség van, ami ebből származtatható, de mindannyiunknak van emellett rendes munkája" - teszi hozzá Karesz, aki Break One néven alkot. "Hasonló kreatív platformokon kell érvényesülni. A graffitiből nyilván nem lehet megélni."

Az utcától még nem lesz street art

Illegalitása miatt a falfirkászat mindig is fekete báránynak, a család hosszúhajú és szomorú különc fiúgyermekének számított. Az utóbbi években észrevehetően változott a megítélése. Jó példa ez a Ford reklám, amire a mögöttünk lévő, bójákkal tűzdelt pályán melegítenek. Sokan egy kalap alá veszik a kiállítások mostanában talán legkedveltebb visszatérő vendégeit a street artosokat és a graffitiseket. Mit nevezel street artnak? - kérdez vissza Ádám. Félénken említem Banksy nevét és gyors mentegetőzésbe is kezdek, mert érezni, hogy vele példálózni olyan, mint negyedik világbajnoki címe megszerzése után is Michael Schumachernek drukkolni. "Szerintem egy tök egyszerű mondattal lehet definiálni, hogy a street art és a graffiti között mi a különbség. A street art közölni akar valamit, a graffiti meg nem. A graffiti legfeljebb az alkotó nevét akarja mutatni és kész. Ez egy egoista dolog, és csak szubkultúrán belül létezik. A street art pedig megpróbál nyitni a társadalom felé és társadalmi, politikai, vallási kérdéseket feszegetni. Olyan témákat dob fel, ami érdekelheti az embereket, éppen aktuális, bulvár vagy akármi más." - segít ki Laci.

Karesz ellenben kritikával illeti a már-már túlságosan felkapott műfajt. "Ugyanez megint. A mentalitás a fejben dől el. Kifelé akarsz-e kommunikálni vagy csak magadat akarod szórakoztatni. Ha kifelé akarsz kommunikálni – már ha így definiáljuk a street artot – ezen belül is nehéz belőni, hogy mi az őszinte üzenet és mi az, ami csak azért születik, hogy észrevegyék. Lehet, hogy valaki fest egy mikiegérfejes, gázálarcos Orbán Viktort vagy akármit, de nem tudni hogy valójában mennyire azonosul ezzel, mennyre hisz ebben, mennyire őszinte a dolog."

Illegálból legálba

A graffiti nem egységes, ahogy nincs olyan, hogy a zene, vagy a festészet. Mindenki más motivácóval alkot. Valaki az illegalitást legalább olyan fontosnak tartja, mint magát az alkotást. Akik most itt mellettem a hidegben halkan sisteregnek a festékes kannákkal, mindhárman már elsősorban a legális alkotásnak élnek. "Már nem hiányzik. Mármint a régi idők igen, de az illegál, a bokorba bujkálás biztosan nem. Van helyette egy csomó más új dolog, új platform, amin kiélhetjük magunkat mindannyian, és ez kielégíti az igényeinket." - mesélik.

Egy hónapja bejárta a hazai híroldalakat egy videó, amin fiatalok lefújnak egy éppen induló metrószerelvényt. "A metrót minden héten összefestik, csak nem ír róla senki. Egyszerűen erről van szó. Minden héten van háború valahol és lebombáznak egy falut, de nem beszélnek róla, csak egyszer egy hónapban, hogy legyen mibe kapaszkodni. Vannak olyan writerek, akik egyfolytában festik a metrót, mert ez egy egész világon működő mozgalom, de nem baj, hogy nem tudnak róla az emberek. Nyilván nem ezzel kell, hogy foglalkozzanak." - mondja Nikon.

A Ford reklámkampányának pályázatára sem megalkuvásként tekintenek a falfirkászok. "Ez inkább életben tartja a graffitit. Egyikünk sem gondolja, hogy a reklámügynökségek kihasználják a firkászokat. Pont hogy keresi őket. Valamilyen szinten ez egy dicséret nekünk. Azt üzenik ezzel, hogy kurva jó amit csinálsz, szeretnénk hogy itt megjelenjen a rajzod, mert jó vagy. Ha szar vagy, akkor nem kellesz. Annyiban is jó hatása van, hogy ha valaki megnéz egy ilyen videót, gondolhatja azt is, hogy innen is a hülye firkálás árad, de lehet, azt gondolja majd, hogy jó hogy itt is van ilyen. Nekünk inkább pozitív töltete van a dolognak. Nem úgy érezzük, hogy ki vagyunk szolgáltatva."

A művek elkészítéséről werkfilm is készült, amelyet a Ford Magyarország Facebook oldalán lehet majd megtekinteni.