Feminista művész vagy szexista gyökér?

A Ludwig Múzeumot nemrég foglalták el a pucér pasik, szerdától pedig a Szépművészetiben láthatunk annyi (szilikonmentes) női mellet, amennyit nem szégyellünk. Ekkor nyit ugyanis Helmut Newton életmű-kiállítása közel 250 fotóval. "Két szitokszó szerepel a szótáramban: az egyik a művészet, a másik a jó ízlés" vallotta Newton, akit a legtöbben aktképeiről ismernek. Egyesek zseninek, az akt- és divatfotózás forradalmasítójának, mások meg szexista botrányhősnek tartják.

Newton 1920-ban született egy jómódú berlini zsidó családba, Helmut Neustädter néven. Apjának gombgyára volt, de őt nem érdekelte a családi vállalkozás, már korán a fotózás felé fordult. 16 éves korában elszegődött Yva fotóstúdiójába, aki Berlin egyik legismertebb fényképésze volt. Két évvel később zsidó származása miatt Yva-nak be kellett zárnia a stúdiót, Newton pedig elmenekült az országból. Mesterét deportálták és meggyilkolták a nácik. Newton Szingapúrba ment, ahol két hétig bírta fotóriporterként. Hamar rájött, hogy ez nem neki való munka, mert szeretett hosszan pepecselni egy-egy beállítással, de a riportokon erre nem volt mód. Ausztráliába költözött, itt ismerte meg feleségét, June Brunell modell-színésznőt, aki legfontosabb munkatársa lett. Bunell, aki Alice Springs néven maga is fotózott, Newton összes munkáját látta és véleményezte, mielőtt nyilvánosságra kerültek volna.

Az ötvenes évekre beindult divatfotós karrierje. Először az ausztrál Vogue-nak dolgozott, aztán egyre több munkát kapott a magazin rangosabb német, olasz, angol és francia kiadásaitól. Londonban annyira szerették a munkáit, hogy egyéves szerződést kínáltak neki, de Newton még a megállapodás lejárta előtt elköltözött. Nem érezte jól magát, hiányzott neki a fény. 1970-ig sikeres divatfotósként dolgozott Párizsban. Ekkor egy szívroham után változtatott a stílusán, még merészebb képeket kezdett készíteni, sokszor a pornográfia határán, szado-mazo, fétis elemekkel. Kiállítások és kötetek követték egymást, egyre népszerűbb és gazdagabb lett. Már életében rendkívüli hatással volt a reklámokra, a divatfotókra, a videóklipekre, a filmekre. Utolsó éveiben Monacóban él, ahogy mondta, az időjárás és az adók miatt. 83 évesen autóbalesetben halt meg Los Angeles-ben.

Vannak fotóművészek, de ő nem az

Úgy tartotta, hogy vannak fotósok, akik művészek is egyben, de ő nem ilyen. Ha a képeit kiállítják egy múzeumban, az nem baj, de nem ezért készíti őket."Fizetett mesterlövész vagyok" - mondta magáról. A Szépművészeti kiállításán három fotósorozatot látunk tőle, az egyik címe is ez: Fizetett mesterlövész. Ide kerültek divatfotói a hatvanas évektől egészen 2004-ig. Olyan képeket is láthatunk, melyeket már nem nézhetett meg nyomtatásban, mert halála utána jelentek meg. A Chanel, az Yves Saint Laurent, a Versace vagy a Mugler számára készített fotói merészebbek, mint a hagyományos divatanyagok. Szokatlan helyszínek, pózok, nyugtalanító részletek vannak rajtuk. Nem csak a ruhát mutatják meg, jóval többet mondanak. Az egyik modell arca például egy polaroiddal van leragasztva, egy olyan képpel, ami szintén őt ábrázolja. Monica Belluci üres tekintettel bámul a kamerába, tökéletes testének leghangsúlyosabb részei a talpai, amik a beállítás miatt hatalmasnak tűnnek. Az amúgy is nagyon magas Nadja Auermann tizenöt centis tűsarkakon magasodik Monaco fölé.

"Martin Munkácsi is divatfotós volt a két háború között, sosem tekintett magára művészként. Ma meg remegő térdekkel nézzük a képeit a Ludwig Múzeumban. Moholy-Nagy László reklámgrafikákat készített, de mára ezek is beemelődtek a művészetbe. Vannak olyan alkotók, akik az alkalmazott fotó és a fotóművészet metszéspontján vannak, Newton is ilyen " - mondta az Indexnek Baki Péter, a kiállítás kurátora.

Feminista, szexista vagy fasiszta?

A kiállítás másik része a Helmut Newton saját újságjának képeiből (Helmut Newton's Illustrated) válogat. A lap azért készült, hogy megrendelőktől, szerkesztőktől függetlenül is dolgozhasson és olyan képeket jelentethessen meg, amilyeneket akar. Az újságok főleg aktokat és portrékat tartalmaznak David Bowie-tól Kim Basingeren és Caroline monacói hercegnőn át Andy Warholig. A legnagyobb érdeklődést valószínűleg mégis a Magántulajdon Mappák című rész váltja ki. Ez a 45 fotó főleg Newton híres erotikus munkáiból áll. (Ő maga gyűlölte ezt a szót, azt mondta, hogy a szexről sokat tud, de az erotikáról semmit.) Fekete-fehér képek megkötözött, bekötött szemű, szájú nőkkel. Harisnyatartók, tűsarkú cipők, lakk, bőr és fehérnemű minden mennyiségben. "Szexista, rasszista, fasiszta, pornográf" - ezzel vádolták a feministák, elsősorban Alice Schwarzer, a Németországban elismert jogvédő-főszerkesztő.

"Elfogadom Newton álláspontját, aki mindig feministának tartotta magát. Domináns helyzetben ábrázolta a nőket, nála a férfiak voltak a szexuális tárgyak, a nők pedig azok, akik uralkodnak felettük, döntenek róluk. Hiába a nők meztelenek a képein, nem ők játsszák az alárendelt szerepet" - mondta erről Baki Péter. Tény, hogy Newton képein nincsenek kislányos, esendő, kiszolgáltatott modellek. A nők magasak, büszkék, határozottak, kicsit férfiasak. "A lányok egyre magasabbak, erõsebbek, mert amit esznek, jobb minõségű, különösen bizonyos országokban. Így például a francia lányok még az ötvenes években kicsik voltak, vékonyak, most már nagyok, egész mások. És a divat... látja, a divat is fejlõdés: volt idõ, amikor a ruhákon nem volt felesleg, és a nõkön sem volt felesleg – ez nagyon érdekes. Szóval a divat és a nõk teste, ez mind összefügg egymással" mondta Newton, amikor 2002-ben Magyarországon járt.

Newton élete tehát maga volt a tökély, sok pénzzel, csillogással, gyönyörű nőkkel és művészi kiteljesedéssel. Vagy mégsem. Sosem vigyázott különösebben arra, hogy mit nyilatkozik, de élete vége felé különösen őszinte lett. Egy interjúban arról panaszkodott, hogy a munkája azzal jár, hogy rengeteg időt kell buta modellek között töltenie. "Vagy annyira ostobák, hogy csak ülnek némán, bámulva maguk elé kifejezéstelen tekintettel vagy az idegeimre mennek, mert képtelenek abbahagyni a fecsegést. És vannak olyanok is, akik azt hiszik, hogy valami fontos mondanivalójuk van. Ők a legrosszabbak mind közül" - jellemezte őket. Azt is elmondta, hogy olyan unalmas az élete, hogy a kétezres évek elején semmit nem tud hozzátenni ahhoz a memoárhoz, ami 1982-ig mutatta be a sorsát. "Mit írhatnék az utolsó húsz évemről? Hogy találkoztam egy csomó elképesztően unalmas hollywoodi picsával, hogy még több pénzt kerestem és csak első osztályon utazom? Ennél több nem történt velem".

A kiállítás a Helmut Newton Alapítvány közreműködésével valósult meg és július közepéig látható a Szépművészeti Múzeumban.