Európa legjobb eseményei közt a Budapest100

2013.04.05. 21:47 Módosítva: 2013.04.05. 21:48
Centenáriumukat ünneplő épületek nyitják meg kapuikat a hétvégén a fővárosban. A vendéglátók lelkes civilek, lakók, önkéntesek és lokálpatrióták.

Hétvégén rendezik meg Európa egyik legizgalmasabb kulturális eseményét, a Budapest100-at. A rendezvény két évvel ezelőtt, 2011 áprilisában tartották meg először a Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum együttműködésével. A szervezők szerint a kezdeti cél az volt, hogy az év századik napjához kapcsolódóan a lehető legtöbb századik születésnapját ünneplő épület nyithasson ki az érdeklődők előtt. A centenárium viszonylag lazán kezelt: olyan lakóházak, intézmények is helyet kaptak a programban, amelyeknek  vagy a tervezése, vagy az átadása, esetleg az átépítése történt száz évvel ezelőtt.

A 2011-es rendezvényen ötven épületet nyitottak ki nagyközönségnek, így csaknem 16 ezer ember fordult meg az egyes helyszíneken. Egy évvel később már hatvan épületbe lehetett benézni. közülük harmincöt lakóház és huszonöt intézménybe.

A KÉK által szervezett rendezvényt a Guardian egyik munkatársa, Laura Barnett egyik februári cikkében beválogatta a kontinens legérdekesebb programjai közé. „Zseniálisan egyszerű koncepció. Csodálkozunk, hogy más városok még nem követték a példáját” – írja az újságírónő. (A további két budapesti helyezett a Wagner-napok és a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál voltak.)

A párhuzamos programokban rendezvény egyik legszimpatikusabb tulajdonsága szerinte, hogy civil hajtóerő működteti. A házakban és intézményekben zajló sétákat, előadásokat és egyéb színes programokat idén is tettrekész önkéntesek, lakók, ott dolgozók vagy lokálpatrióták vezetik majd.

A kétnapos program ideje alatt a főváros tizennégy kerületében lehet majd programok után keresgélni. A budai helyszínek közt szerepel például Márkus Emília színésznő – Márkus József főpolgármester húgának – villája, a harmadik kerületi gázgyári munkások és tisztviselők lakótelepe és a Kelenföldi Hőerőmű. A pesti oldalon többek közt Karády Katalin színész- és énekesnő Nyáry Pál utcai otthonát, a Markó utcai Kúriát, a Vigadó térnél horgonyozó Kossuth Múzeumhajót, az egykori Britannia és Béke Szállót a Teréz körúton, a Városligeti fasor református templomát és a Kazinczy utcai ortodox zsinagógát lehet megtekinteni.

A háztörténeti séták, illetve kiállítások mellett nem maradnak el a koncertek és egyéb zenés programok sem, lesznek kvízek és játékok, visszaemlékezések, valamint ha az időjárás is engedi, piknikhangulat az idős épületek udvarán.

Az előadások közül kiemelkedően érdekesnek tűnik Valló Judit Csikágó-kutató és Bóka László helytörténész Hernád utcai történelemórája a hírhedt városrészről, illetve Szécsényi Mihály levéltáros-történész prostitúciótörténeti múltidézése Józsefváros szívében, a Teleki László téren.

A Budapest100 ideje alatt a Deák és a Batthyányi tér között nosztalgiavillamos közlekedik majd.

A helyszínekre és a programsorozat eseményeire a belépés ingyenes, egyes esetekben azonban előzetes emailes regisztráció szükséges.

Bővebb információkkal a Budapest100 részletes térképe és műsorfüzete szolgál, ami elektronikus úton, pdf-formátumban is elérhető a rendezvény honlapján.