Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!„A költészet köszöni, jól van, nem kell a verset temetni” – mondja Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. „Nem tapasztalom az sem, hogy a gyerekek utálnák a verseket, sőt az 5-6 osztályosok legszívesebben mindent verses formában írnának meg, alig tudjuk őket erről leszoktatni. Emellett imádnak verset tanulni is. Bár tény, hogy a nagy költőkultuszok kora véget ért, ami régebben jellemző volt, hogy a kamaszok rajonganak József Attiláért vagy Pilinszkyért, az már nincs. Iskolán kívül ugyan elég keveset olvasnak verset, de a költészet számos más utat talált magának, leginkább az interneten”.
Az internetes versoldalakon – amelyek közül a legnépszerűbb a dokk.hu – az az érdekes jelenség alakult ki, hogy egymás mellett szerepelnek az amatőr és a már neves költők versei. Az interneten amúgy is jellemző, hogy elmosódnak a határok az író és az olvasó között, és ez a vers esetében is megfigyelhető, mondja Arató, aki szerint a versnek kialakult egy online közössége. Az oldal emellett visszajelzést is ad a kezdő versíróknak, hiszen minden verset besorolnak a maradan-dokk vagy a mulan-dokk kategóriába. A közösségi verses oldalak segítségével a vers ki tud lépni a kamaszok íróasztalfiókjából, és ez is jót tesz a műfajnak.
A vers műfajának másik nagy népszerűsítője az slam poetry jelensége. Budapesten például a Mika Tivadarban rendeznek ilyen versesteket minden hónapban, és a műfaj népszerűségét mutatja, hogy a nevezési lista általában már az első nap betelik. Bár a slam poetry nem feltétlenül költészet, hiszen színpadi műfaj, és mint ilyen lényege a szórakoztatás. Kicsit közelít a raphez is, de zene nincs alatta. Lényege, hogy a versenyzőnek három perc alatt ritmusba és rímekbe szedve kell tolmácsolnia a gondolatait a nézők felé. A versenyzőket a helyszínen, a közönség soraiból kiválasztott zsűri pontozza. Egyre több slam poetry klub alakul vidéken is, és a Trafóban tavaly megrendezték az első országos slam bajnokságot is, amelyre szintén igen nagy volt az érdeklődés.
Ismert slammer például Závada Péter is, aki az Akkezdet Phiai (AKPH) nevű hiphop duóval szerzett népszerűséget, majd tavaly jelent meg verses kötete Ahol megszakad címmel, ami kifejezetten sikeres lett. Az ő példája is azt mutatja, hogy az élő költészetre igény van, és ezért kárhoztatják sokan az oktatást, ami a költőket szerencsétlen, fiatalon meghalt lúzerként mutatja be. Gyengének és esendőnek lenni ma már kevésbé divat, ez lehet az oka például a József Attila-kultusz kihűlésének is, a fiatal kortárs költők művei azonban egyelőre nem tudnak beszivárogni az iskolafalak közé. Király Levente a Magvető kiadó szerkesztője, aki maga is költő, iskolai előadásain azt tapasztalta, hogy a gyerekek először szinte ledöbbenek attól, hogy egy élő költő áll előttük, utána azonban kifejezetten érdekli őket a téma. Szerinte a fiatalok esetében a költészet helyét sokszor a zene vette át. A Kispál és a borz tagjai lehet, hogy tiltakoznának az ellen, ha dalszövegeiket versként aposztrofálnák, de a hallgatók többségének ezek igenis versek.
„A verseskötetek eladása folyamatosan csökken, mi is, mint a legtöbb kiadó, inkább kultúrmissziónak fogjuk fel a versek kiadását” – mondja Király Levente. Egy-két igen sikeres költőt leszámítva, akinek a könyveit üzletileg is megéri kiadni, az olvasó inkább a regényekre kíváncsi, azon belül is az ismert szerzők műveire. Az eladott példányszám azonban nem csak a vers, hanem a próza esetében is folyamatosan csökken, bár a Magvető szerkesztője szerint ez nem feltétlenül jeleni azt, hogy az olvasószám is csökken, mert egyre többen adják kölcsön, csereberélik a műveket. Király Levente szerint fölösleges és egyben lehetetlen a régi példányszámokkal való összehasonlítás. A szocializmusban valóban jóval magasabb példányban jelentek meg verseskötetek, de ezek többsége raktárakban, vagy jó esetben könyvtárakban végezte, nem pedig az olvasónál.
Van persze kivétel, Varró Dániel és Tóth Krisztina kötetei például igen népszerűek, és folyamatosan fogynak, de még egy olyan kedvelt szerző esetében is, mint Tóth Krisztina, megfigyelhető, hogy a prózai kötetei keresettebbek a verseknél. Király Levente szerint a könyvkiadásban a kötészet helyzete nagyon marginális, a pályázati pénzek is egyre kevesebbet érnek, mielőtt azonban temetnénk a verseket, meg kell jegyezni, hogy számos országhoz képes még így is előnyben vagyunk. Az Egyesült Államokban például arra, hogy valakinek verses kötete jelenjen meg, szinte csak elenyésző az esély. Itthon ezzel szemben a Magvető vállalta, hogy minden évben megjelenteti a Petri-díjat elnyerő fiatal költők kötetét. Első alkalommal a díjat – és a vele járó kötetmegjelenést – Kemény Lili, tavaly pedig Bognár Péter kapta.
Kemény Lili szerint érdekli az embereket a vers, és hat is rájuk, a nagy probléma azonban az, hogy nem találja meg a kortárs költészet az útját a közönséghez. Ennek egyik oka lehet a kronologikus oktatás. „Valószínűleg fordítva kellene tanítani a költészetet, nem Szapphóval kezdeni, hanem a kortársaktól haladni visszafelé, és akkor jobban megértenék Szapphót is a gyerekek”. Kemény Lili szerint a magyar olvasóközönség megszokta a régi költészeti formákat, és nehezen fogadja be az újat, ami a kiadók és a kritikusok hibája is, a kik manapság nem vállalják a közvetítő szerepet az olvasóközönség és a kortárs irodalom között. A közönség ezért nem érti, mi köze lehetne neki a kortárs vershez, hiszen az egy zárt szakmának tűnhet kívülről.
Ennek ellenére ő is úgy látja, hogy a sztereotípiákkal ellentétben szeretnek a fiatalok verseket olvasni, és a nyugatos költők kifejezetten népszerűek. Kosztolányit, Karinthyt, Ady Endrét szívesen olvassák a kamaszok, a kortársak közül pedig nagy hatással van rájuk Parti Nagy Lajos és Varró Dániel humoros költészete. Ezt a közönséget teljesen magába is szippantotta a slam poetry, de a hagyományos költészet művelőinek jóval nehezebb a terep.
Sok mindent lehetne tenni azért, hogy a gyerekek körében népszerűbb legyen a líra. Elsősorban a magyar iskolarendszer egyik legnagyobb hibáját, a kronologikus oktatás kizárólagosságát kellene már magunk mögött hagyni, mondja Arató László. Bár az új NAT ezt csak megerősíti, és ha lehet még kevesebb hangsúlyt fektet a kortárs irodalomra. A magyar tanár állandó versenyben van az idővel, hiszen el kell jutnia Homérosztól Pilinszkyig és folyamatosan azon szorong, hogy nehogy valamit kihagyjon, miközben a huszadik század második felére és a kortárs irodalomra szinte semmi idő nem jut.
Az iskolákban jelenleg jelentős hangsúly van a versoktatáson, de Arató László szerint ezt nem is lehetne megkerülni, hiszen a hetvenes évekig a magyar irodalomban a líra volt a vezető műfaj, azóta tolódott el az egyensúly a próza javára. A magyar nyelv ráadásul rendkívül alkalmas a verselésre, mint arra Sík Sándor is rámutatott. A minden nyelvben meglévő nemzeti versidom mellett (amelynek ritmusára egy magyar anyanyelvű ember ösztönösen is ráérez), nyelvük ugyanis tökéletesen alkalmas a klasszikus és a nyugat-európai versformák utánzására is.
De miért is kellene egyáltalán verset olvasni? James Dickey, amerikai költő szerint a versben az az egyedülálló, hogy leírt szavak csak akkor állnak össze úgy nevezett verssé, ha ráérzünk a ritmusra és a mondanivalóra. És mindez az olvasóban történik, külön-külön mindenkinél. Mindenki a saját emlékeit és érzelmeit beleépítve teheti élővé a verset, ami olyan élményt tud nyújtani, amilyet a próza soha. Hogy a vers – vagy akár néhány verssor – mekkora hatást tud gyakorolni a lélekre, azt Örkény István is megörökítette a Ballada a költészet hatalmáról című novellájában, amelyben egy telefonfülkére akkora hatással volt egy költő verse, hogy a fülke önálló életre kelt, elhagyta a várost és egy virágos réten táborozott le. Onnantól kezdve a kagyló ezt a négy sort ismételte a kirándulóknak.
A vers nemcsak mondanivalója miatt érinti meg a lelket, hanem önmagában is misztikus jelenség. „ A vers ritmusa az emberi hangnak szabályos hullámzása” – mondja Sík Sándor, de hogy mitől lesz valamiből vers, azt nehéz megmondani. „A szöveg mozogni kezd, két lábra kap és odébbáll. Van egy pillanat, amikor az ember érzi, hogy ha bármit megmozdít – akár hozzátesz, akár elvesz –, az a szövegen csak ronthat. Nincs tovább. Ez a klasszikus bűvészinas-jelenség. Amikor az alkotó megtorpan, a vers feléled. Attól fogva létezik, mint független és idegen valami. Mint vers” – írja Prágai Tamás költő, irodalomtörténész.
A magyar vers és a költészet népszerűsítését tűzte ki célul és igen sikeres lett a 12 legszebb vers című kezdeményezés, mely több éve indult útjára Fűzfa Balázs irodalomtörténész kezdeményezésre. A látványos rendezvénysorozat hivatalos megfogalmazás szerinti célja, hogy „kísérletet tegyen a magyar irodalmi kánon 12 remekművének újraértésére és újraértelmezésére”, ennél azonban jóval többről van szó. A rendezvények nyitó momentuma ugyanis mindig egy közös szavalás, melynek keretében több százan, olvassák fel egyszerre az egyik verset, ezzel hangsúlyozva a költészet és a vers erejét. A 12 legszebbnek megválasztott magyar vers: Szeptember végén, Apokrif, Szondi két apródja, Esti kérdés, Levél a hitveshez, Hajnali részegség, Ki viszi át a szerelmet, Kocsiút az éjszakában, A közelítő tél, A vén cigány, Eszmélet,Valse Trieste. A rendezvénysorozat záró eseménye és egyben az utolsó vers Weöres Sándor Valse triste című versének szavalása április 26-án lesz Csöngén.
„1989 után nyilvánvaló módon megváltozott az irodalom, így a költészet társadalmi szerepe, és ezzel jelentősége is. A rendszerváltozás előtt rejtjeles, érzékeny, rejtvényfejtéshez hasonlítható játék zajlott író és olvasó között: előbbi kódolt, utóbbi dekódolt és árgus szemmel figyelte, rejt-e politikai utalást a szöveg”– mondta el az Indexnek Prágai, aki a költészet mai feladatának leginkább az igénytelenség elleni harcot tartja. Prágai Tamás szintén nem pesszimista, szerinte a könyv nem veszett el. „Lehet, hogy átkerül a digitális eszközökre, de attól még írott szöveg marad. Az írásnak a digitális korban is megvannak azok az előnyei, melyek a film vagy egyéb média elé helyezik és pótolhatatlanná teszik, hiszen alapvetően ma is nyelvben gondolkodunk. Verset azok olvasnak, akik felismerték ennek a szövegformának azokat a sajátosságait, melyek semmilyen más szövegformára nem jellemzők. A vers jelentősége tehát nem csökken, ellenkezőleg, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a vers: vers. És mint ilyen, semmivel sem pótolható.”
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
