Gerendai Moszkvában népszerűsítette a Szigetet

2013.04.30. 08:40
Tavaly, amikor a YouTube videomegosztón élő közvetítést adtak a Szigetről, több mint 5 millióan nézték a világon. A nézők közel harmada Oroszországból.

Először rendeztek Sziget fesztivál-tájékoztatót Oroszországban. Az egyik alapító, Gerendai Károly népszerűsítette a rendezvényt a Moszkvai Magyar Kulturális Központban. A Sziget fesztivál olyan kulturális esemény, amely jelentősen hozzájárul a pozitív Magyarország-kép építéséhez. Éppen ezért amikor Konkoly-Thege György fotóművész azzal az ajánlattal kereste meg a központot, hogy bemutatná Moszkvában a Szigeten készült fotóit, felvetődött az ötlet, hogy megkeresik Gerendai Károlyt, érdekli-e őket az orosz piac. Kiderült, hogy nyitott ajtókon kopogtattak - mondta Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjának igazgatója.

Gerendai Károly elmondta, hogy évek óta van együttműködésük Oroszországgal helyi képviselőjük révén, de egyrészt látják, hogy a vízum komoly probléma, másrészt azt is belátták, hogy Oroszországban több energiát és időt kell szánni arra, hogy a közönség jobban megismerje a fesztivált. Annak, hogy erőteljesebben népszerűsítsék a rendezvényt, az adott lökést, hogy tavaly, amikor a YouTube videomegosztó csatornán élő közvetítést adtak a Sziget három színpadáról, több mint 5 millióan nézték a világon, és a nézők majdnem harmada Oroszországból követte figyelemmel az eseményeket - jegyezte meg.

A moszkvai tájékoztatón résztvevő újságírók azt feszegették, miért nincs több orosz fellépő a rendezvényen. Gerendai Károly ezt azzal magyarázta, hogy bár a Leningrad nevű orosz zenekar idén is fellép a rendezvényen, addig nehéz más orosz zenekarokat meghívni, amíg nem lesz elég saját közönségük. Az orosz együttesek közül ugyanis nagyon kevés ismert nemzetközi téren is. A Szigetre viszont elsősorban Nyugat-Európából érkezik a közönség, amely az általa ismert zenekarokat hallgatja meg, ezért is van szükség egyre több orosz látogatóra.

Konkoly-Thege György a kedvenc képeit hozta el Moszkvába. Körülbelül 10 éve fotózza a Szigetet, de nem a koncerteket, hanem az arcokat, a performanszokat, a civil szigetet. A Luminárium a nagy kedvence - árulta el a fotóművész, aki szerint azonban a Sziget, mint minden, sajnos kezd elüzletiesedni. Az első még néhány ezer emberrel kezdődött, ma meg legalább hetvenezer ember van az első napon is. A belépők is egyre drágábbak, ezért érthető, hogy a Sziget is a külföldre koncentrál - mondta.

"A Sziget mosolyát akartam megmutatni" - jellemezte fényképeit Nagyezsda Lebegyeva, akinek 2005 és 2008 között készült fotóit állították ki a Magyar Kulturális Központban. Az orosz fotós szerint Oroszországban nagyon jó a fogadtatása a budapesti fesztiválnak, amelyen saját környezetéből is sokan vettek már részt. Mint megjegyezte, hosszabb kihagyás után ő is újra fel akarja keresni a Szigetet.