Taroltak az édes Tokaji borok

2013.05.12. 16:25 Módosítva: 2013.05.12. 21:47
Csúcsborszűzként ugrottunk fejest a finom savérzetű rizlingek és mandulás furmintok Szodomájába és Gomorájába egy Sziget-közeli rendezvény, a XIV. Pannon Bormustra borkóstolással egybekötött eredményhirdető gálaebédjén. Vegetáriánusként a marinált kacsamáj és a babragus mangalicapofa helyett is csak ittunk, így már két pohár elég volt ahhoz, hogy egy sommelier világbajnok magabiztosságával mélytüzű rubinnak hívjuk a vörösbort. Szexista stand up comedy és hosszú díjlista, 2 in 1.

A Sziget-alapító Gerendai Károlynak nem elég a Michelin-csillagos Costes étterem: a szórakoztatóipar leendő gasztropápájának aranytrónusáért folyó harc jegyében már 2011-ben megszerezte a Sziget Szervezőirodának a Pannon Bormustrát. Az idén 14. alkalommal megrendezett borverseny szerencsére nem a gumicsizmás kadarkakirályok és sportzakós rizlingfejedelmek belterjes, előre lezsírozott kamuünnepsége volt, ahol a résztvevők sokadszorra is mosolyogva körbedíjazzák egymást, hanem komoly erőpróba, ahol a verseny tisztasága fölött a nemzetközi sommelier- és bormagazinvilág nagyjai őrködtek.

Igen, ők azok az emberek, akiket mindenki úgy képzel el, mint a két irgalmatlan berúgás között elsütött, cikornyás szóvirágok feltartott kisujjú bajnokait. Akik levegővétel nélkül képesek ontani az olyan megállapításokat a borokról, mint a "mélytüzű rubin, évszázados pincezamat" vagy "ez a tölgyfahordóban érlelt mandulaesszencia ízében és illatában is kellemes fűszeres". Na, pont az ilyen borsznobok légiója fogadta a hektószámra vedelhető ingyenpia és kesudió-hegyek reményében a Gerbeaud cukrászdába csörtető újságírókat a szombati díjátadó gála elején.

Egy borguru is lehet vicces

Szerencsére a Pannon Bormustra angol zsűrielnöke, a borrajongó médiamunkásból Master of Wine titulusig jutó, folyamatosan vigyorgó Tim Atkin Michael Palinbe oltott Ricky Greviasként zúzta szét az előítéleteinket. Már a köszöntőbeszéde is olyan volt, mint valami füstös pubba szervezett stand up comedy: "Valaki egyszer azt mondta, sose beszélj nagy közönség előtt többet, mint amennyi ideig szexelni szoktál. Úgyhogy ez most egy nagyon rövid beszéd lesz."

Természetesen kötelező volt elmondania a mantrát, miszerint a XIV. Pannon Bormustrára 100 pincészet 260 borral nevezett, így borzasztó nehéz volt a döntés, háromszor is végig kellett kóstolni az ítélethozatalhoz egy csodás ország csodás csúcsborait és egyebek, de még ezt a kötelező PR-dumát is fel tudta oldani egy mókásan béna szóviccel: "Eddig nem ismertem az ezerjó szőlőfajtát, ezért meglepett, amikor a listámban Thousand of Good Thingsként láttam lefordítva. Azt nem ígérhetem, hogy most ezer jó bort fogunk megmutatni, de 53 jó dolgot azért találtunk a mezőnyben." És bár az angolszász világ kedvenc borszakértője is kijátszotta a szokásos "imádom Magyarországot, de főleg Budapestet"-kártyát, ezúttal nem csak üres frázisokat pufogtatott: pont a Tokaji borvidékről írta a szakdolgozatát.

Tim Atkin saját bevallása szerint 2001 előtt már háromszor járt Magyarországon, és ezalatt ipari mennyiségű bort ivott meg. Legnagyobb sajnálatára az angolok az elmúlt 10-20 évben is csak a Bull's Bloodként forgalmazott Bikavért ismerték meg a boraink közül, pedig az itt megkóstolt furmintok, kadarkák és portugieserek is megérdemelnék a világhírt, nem is beszélve a számára kiejthetetlen szintagmaszörnynek számító cserszegi fűszeresről (neki ez a szó tényleg annyira bonyolult volt, hogy vagy öt percen át gyakorolta a kiejtést a beszéde előtt).

Búcsúzóul azért gonoszul odaszúrt országos cimborájának, a szintén zsűritag svéd sommelier világbajnoknak, Andreas Larssonnak: "Amelyik győztes bor ízleni fog önöknek a díjátadó után, arról tudni kell, hogy én választottam ki. Amelyik meg nem fog ízleni, azt biztosan Lars szavazta be a nyertesek közé."

Nem is a Tokaji a borok királya

Sosem voltam borrajongó, gasztroblogger meg aztán végképp nem, fröccsöt is akkor ittam utoljára, amikor pár éve a fagycsapnak kellett gödröt ásni a kertben. A borkultúra-ismereteim ki is merülnek abban, hogy a Tokaji Aszú egy világszínvonalú hungarikum, ami annál finomabb, minél több puttony van ráírva. És persze azért valahol hallottam, hogy mindez olyan hazug közhely, mint hogy a magyar konyha csípős.

Az International Wine Cellar főszerkesztője, a 70-es évek óta főállású gasztro-világcsavargóként dolgozó Stephen Tanzer mellett iszogatva viszont már nem is voltam ennyire büszke a magyarokra. Szerinte ugyanis az amerikai piacon nagyon kevesen ismerik a Tokajit, és az ottani borguruk sem tartják számon a legjobb asztali borok között. Persze ő könnyen mond ilyeneket, hiszen a finom savérzetű, osztrák és új-zélandi fehérborok az abszolút kedvencei.

Csúcsborszűzként fejest ugorva a gálába már a második pohár után úgy éreztem, hogy én is bátran dobálózhatok olyan frappánsnak gondolt mondatokkal, mint ez: "Tapasztalatból mondom, hogy ebből hiányzik az a feszesség, ami a rizlingek sajátja". Bott Frigyes 2010-es Rajnai Rizlingje például tényleg pompás szóda nélküli fehérboros fröccsnek bizonyult, de a St. Andrea Pinot Noir 2011 viszont már pont átlendült azon a határon, amit a kényes gyomrom a fanyar vörösborokból elvisel. Ezután jött a Heimann Birtok Franciscus 2008-a, ami egy igen szép színű, sűrű állagú vörösbor volt, de irgalmatlanul savasnak éreztem. Utoljára akkor facsarodott szét ennyire az arcom és kezdett fájni a fogam, amikor gyerekkoromban fogadásból egymás után háromszor ittam Olympos-citromlevet a már retrónak számító, üveg kávéspoharból.

És akkor kis segítséggel továbblendültem, hiszen jó, ha megmondják, hogy mit is kell érezni. És akkor már szinte érezzük is. Szepsy István 2005-ös, 6 puttonyos Tokaji Aszújának íze például elsőre ugyan egy igen kellemes, konyakkal nyakonöntött fügés csokira emlékeztetett, de valójában ugyanolyan émelyítően édes, mint a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet 2008-as, 5 puttonyos Tokaji Aszúja. Aztán három pohár után fejreálltam, és már csak arra emlékszem, hogy egy Balaton Soundon tomboló zombikról szóló képregény zseniális tervéről magyaráztam ismeretlen sajtómunkásoknak, úgyhogy inkább kitántorogtam a csúcsborok és ajándék Herendi porcelánok fülledt Szodomájából az esőfelhős Dunakorzóra.

A XIV. Pannon Bormustra győzteseinek teljes listája:

Legjobb vétel

Tokaj Kereskedőház – Grand Selection Tokaji Késői Arany 2011
Csobánci Bormanufaktúra – Siller 2011
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Macska 2012
Nyakas Pince – Aligvárom 2012
Bazaltbor-Badacsony Laposa Pincészet – Badacsonyi Pinot Gris „Friss” 2012

Fehér csúcsborok

Barta Pince – Furmint 2011
Balassa Bor – Tokaji Furmint „Mézes-mály” 2011
Balassa Bor – Tokaji Furmint „Nyulászó” 2011
Villa Sandahl – Cappuccino Oil 2011
Kolonics Károly – Somlói Olaszrizling 2009
Tokaj Oremus – Mandolás Furmint 2011
Pannonhalmi Apátsági Pincészet – Pannonhalmi Olaszrizling 2012
Somlói Apátsági Pince – Furmint 2011
Demeter Zoltán - Kakas 2011
Pannonhalmi Apátsági Pincészet – Pannonhalmi Prior 2011
Sauska -Tokaj – Furmint Birsalmás 2011
Béres Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji Lőcse Furmint 2009
Villa Sandahl – Magic Rain 2011
Első Magyar Borház – Szeremley Birtok – Badacsonyi Rajnai Rizling 2008
Bott Frigyes – Zöld Veltelini 2012

Vörös csúcsborok

Heimann Családi Birtok – Barbár Cuvée 2009
Heimann Családi Birtok – Szekszárdi Bikavér 2011
St. Andrea Szőlőbirtok – Merengő Egri Bikavér superior 2009
Fritz Pincészet – Medicina Cuvée 2009
Takler Pincészet – Bikavér Reserve 2008
Fritz Pincészet – Cabernet Sauvignon 2009
Fritz Pincészet – Merlot 2009
Heumann Pincészet – Cabernet Franc 2009
Takler Pincészet – Regnum Cuvée 2007
Sauska – Villány – Villányi Kékfrankos 2011
Jásdi Pince – Ranolder vörös 2009
Takler Pincészet – Szenta-völgyi Kékfrankos 2009
Günzer Tamás Pincészete – Mátyás Cuvée 2009
Bujdosó Szőlőbirtok – Farkastanya 2009
Vesztergombi Pince – Turul 2011

Édes csúcsborok

Szarka Pince – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2009
Tokaj Nobilis – Tokaji Aszú 5 puttonyos 2008
Holdvölgy Pincészet – Culture 2007
Tokaj Kereskedőház – Premium Selection Tokaji Aszúeszencia 2003
Dobogó Pincészet – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2007
Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji Aszú 5 puttonyos 2008
Tokaj Oremus – 3 puttonyos Aszú 2007
Béres Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji Aszú 5 puttonyos 2007
Kikelet pince – Tokaji Szamorodni édes Lónyai dűlő 2008
Babits Pincészet – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2006
Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – "3909" Tokaji késői szüret 2011
Bott Frigyes – Vinculum 2011
Bezerics Borház – Cserszegi fűszeres késői szüret 2011
Pelle Pince – Zsófia Cuvée 2011
Barta Pince – Furmint késői szüret 2010

Figula Mihály emlékdíj: Barta Pince – Furmint 2011
Gál Tibor emlékdíj: Heimann Családi Birtok – Szekszárdi Bikavér 2011
Champion díj: Szarka Pince – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2009