Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Kispénteki bulidömping Budapesten

2013.05.25. 14:33
Egy hétköznap éjszaka a Nagykörúton belül. Színvonalas programokat és minőségi szórakozás, meg persze az olcsó pizzaszelet.

Sietve túrom be a vacsorám utolsó falatjait, hogy még lehetőleg időben odaérjek az esti koncertekre. Szapora falatozásom nem alaptalan, bő negyedórával később Csank László a Románia zenekar élén, olykor-olykor a Fészek klub színpadára csulázva, ordítja bele a tömegbe minden indulatát. Nem sokkal később már dalban kéri az egybegyűlteket, hogy ne bántsák a románokat, hogy aztán a közönség az üzenet lényegét maximálisan átérezve énekelje együtt velük, „neked kell a műköröm, én meg sör nélkül nem működöm”. Az égbe emelkedő korsók nemcsak igazolják, hanem egyenesen szentesítik a hallottakat, a szívből jövő faragatlanságot, a zsebpénzből élő posztkamasz devianciát, a még le nem adott adóbevallásokat.

A románok után két olasz garázsrocker áll színpadra, akiket egy kocsmai verekedés hozott össze, majd rövidesen beindul az önfeledt buli a tágabb hálószobányi koncerthelyiségben. A Wildmen hatvanas évekből merítkező zenéjére izzadt testek feszülnek és ütköznek egymásnak, hébe-hóba üvegek törnek össze, sörzápor hullik alá a jelenlévőkre, és alkalomadtán egy-egy sikertelen bodysurf-kísérlet után emberek pottyannak a földre. A koncert fináléjában a gitáros Giacomo Mancini hangszerével együtt veti magát a tömegbe. „Azért amikor először játszottak itt, jobbak voltak” – súgja oda a koncert után egy idősebb, sok jót megélt zenebarát.

Egy másik ByeAlex?

Még alig heverem ki az asztalon táncoló lányok és a rám ömlő sörök élményét, amikor betoppanok a Toldi mozi előterébe, ahol épp a Berriloom nevű zenekar adja bemutatkozó koncertjét. Déri Ákos projektje – manapság egyáltalán nem meglepő módon – egy hálószobából nőtte ki magát színpadkompatibilis koncertzenekarrá. A Berriloom cipőbámulós álompopjára nem véletlenül telt meg a terem valamennyi ülőalkalmatossága: noha a hype még csak kezdeti stádiumban, és meglehet, sokan még nem értesültünk róla, a brit FACT magazin máris beválogatta az „alternatív Eurovíziójának” idei indulói közé. Jóleső érzés végignézni a termen, és látni, hogy ByeAlexen túl is van élet ebben az országban. Jimmy halálát túléltük, Cipőét még emésztjük, és biztos vagyok benne, hogy egyszer Márta Alexén is átlendülünk majd. Fegyelmezett nemzet vagyunk, ami a Berriloom után következő Birtalan Áron (Kanagawa, Failotron) dobossal kiegészült szólóestjén is bebizonyosodott. A külföldön is otthonosan mozgó zenész viszonylag hosszú utat tett meg, hogy a Gameboy-jal vezérelt chiptune-tól eljusson a csendjeivel is tekintélyt parancsoló, sötét tónusú, egyáltalán nem közönségbarát experimentális popjáig. A kimért elektronikus alapok találkozása a nyers dobokkal, a gitárral és a kásássá visszhangosított énekkel valami egészen megfoghatatlan, beskatulyázhatatlan zenei élményt varázsol a színpadra. A dolog pedig működik: a közönség soraiban pisszenést is alig hallani, beszédet meg aztán végképp. Néma figyelem és átélés – egészen döbbenetes, hogy ez a figyelemzavaros, multitaskolók még képesek ilyesmire.

Csihipuhi, robotbuli

Az éjszaka leglakosságibb rendezvénye kétségkívül a Kolorban várt. Most hogy gőzerővel pörög a Daft Punk-kampány, és a hétvégén még Kimi Räikkönen is daftpunkosított Lotusszal indul majd a Forma-1 monacói nagydíján, már igazán nem meglepő, hogy egy (robot)seregnyi ember gyűlik össze az új lemez és a duó tiszteletére. Nyolc év várakozás után a Random Access Memories vegyes fogadtatásban részesült ugyan, ez mit sem von le a párizsi elektronikus duó körüli felhajtásból. A régi és új Daft Punk-dalok, valamint a rokonhangzású franciaelektró számok és remixek nemcsak a kirittyentett nőket vonzzák, hanem a tekintélyt parancsolóan befeszített mellizmokat is. "Te, annyi hülye van itt!" – csípem el a lényegre tapintó bölcseletet a mellékhelyiségben. Szinte meg sem lepődöm, amikor a buli epicentrumában szétnyílik a tömeg az egymást gyepáló férfiak cicaharcától. Egyszerűen jó látni, hogy minőségi elektronikára is átélhetünk efféle izgalmakat. Pedig a római srácok koncertje már néhány órája lement, az önjelölt gladiátorok küzdelme mégis remekül mulattat. A cirkusz tehát adott, már csak a kenyér hiányzik – vagy bármi, ami felszívja a gyomorban túláradó vodkatonikokat.

Pizzaforradalmárok

  • Hazafelé a Király utcán még elnézem a tintásan lődörgő arcokat. Bár Uj Péter egy márciusi jegyzetében kivételesen nagy bulit jósolt idénre, az leginkább csak a későn beköszöntő tavasz első hétvégéin vette be a főváros bohémnegyedeit. Akkor viszont nagyon, totálisan kimaxolva a B.U.L.I. mint olyan fogalmát. Ami azóta van, az még mindig nem kicsi, de az alkoholgőzös tekintetekből inkább csak valami bárgyú passzivitás vetül vissza ránk. Nem úgy tűnik, mintha ezek az arcok bármire is tettrekészek lennének, hacsaknem emelik fel az idény során a pizzaszeletek árát egységesen 250 forintra. Akkor lehet felborul majd egy-két autó Belső-Erzsébetvárosban, amolyan forrongó párizsi hangulatban, addig viszont marad a közös nemzedéki élményünk: a bulizás.
  • Egyszerűen jó most Budapesten huszonévesnek lenni, kimozdulni esténként és popkultúrát fogyasztani. Egy darabig még bírjuk. Aztán már úgysem, és akkor nem marad más, csak a lerágott pizzavége.