no

Szaddam megfullad a Műcsarnokban

2013.06.07. 09:25
David Cerny Létezés című kiállításával nyílt meg szerda este a Műcsarnok új kiállítóterme az M0 projektgaléria. A kiállításra a Prágában élő provokatív szobrászművész maga is eljött, ahogy szokott, stílusosan a saját sportrepülőgépén. Bár a landolásba az árvíz miatt csúszott egy kis baki és kénytelen volt Esztergomban leszállni, végül sikerült odaérnie a megnyitóra.

A Műcsarnok egyik dísztermében található új galéria legfontosabb tulajdonsága, hogy ingyenesen látogatható. Havonta váltják majd itt egymást a kiállítások, melyek a Műcsarnok többi, nagy életmű-kiállításával szemben csak egy-egy projektet ölelnek fel. Készman József művészettörténész, a Műcsarnok produkciós vezetője elmondta, eredeti tervük szerint most is csak a cseh szobrász egyetlen művét, a Cápát (Shark) hozták volna el, de végül a művésszel való egyeztetést követően egy másik projekt, a Fegyverek (Guns) is kiállításra került.

Husszein az akváriumban

A Cápa egyébként Cerny egyik leghíresebb és legtöbb tiltakozást kiváltott műve, mely Damien Hirst The Physical Impossibility of Death in the Mind of Someone Living című híres művének parafrázisa. Az említett művet ugyanis, - ahol egy döglött cápa látható egy akváriumban - Hirst vagyonokért adta el, mire Cerny elkészített saját változatát, csak ő éppen nem egy cápát, hanem Szaddam Husszeint tette az akváriumba.

Husszein teste ráadásul igen szakszerűen meg is van kötözve, a csuklója a lábához, mely egy kínzási módszer jellegzetessége, az áldozat tulajdonképpen saját magát fojtja meg, ahogy kiegyenesedik. A Budapesten látható másik Cerny-mű a Guns, mely négy darab, hatalmas méretű pisztolyt ábrázol. A műnek, amellett, hogy rendkívül látványos, külön érdekessége, hogy először a World Trade Centerben volt kiállítva 1994-ben.

Kolbász és vécé

David Cerny 2009-ben lett Európa-szerte ismert – vagy éppen utált – művész Entropa című művével. A brüsszeli Európa Tanács épületében kiállított Entropa ugyanis nem egészen úgy készült el, ahogyan az akkor éppen soros EU-elnök és egyben megrendelő cseh állam azt szerette volna. Az ő tervük szerint ugyanis az alkotás a többi uniós állam és művészek bevonásával jött volna létre, ehelyett azonban Cerny kitalált művészekkel, azaz végül egyedül késztette el művét, ami a tagállamokat érintő sztereotípiák kifigurázásán alapul.

Az Entrópán minden uniós állam egy-egy külön alkotás, Magyarország például egy kolbászokból és görögdinnyékből álló Atomium. De magyar szalámiként van ábrázolva Szlovákia is, Bulgária pedig guggolós, pottyantós vécék sokaságaként. Természetesen mindkét állam azonnal tiltakozott és a mű eltávolítását követelte. Az Entropa négy hónapig állt Brüsszelben, majd a művész leszerelte, 2010 óta Plzen-ben látható. Cerny szerint alkotásával ő csak arra volt kíváncsi, hogy Európa képes-e nevetni önmagán. A saját országát is sokszor kifigurázta, például a Csehországot lepisilő, szökőkutas szobrával, mert szerinte a csehek sem az az ártatlan, kacagós nép, aminek tűnnek.

Cerny kiállítása az M0 galériában július 7-ig látható, amikor is egy másik külföldi művész projektje váltja a művet. Konkrét neveket nem árultak el a szervezők, de az biztos, hogy még idén svájci, német, indiai és francia művészek alkotásai is láthatóak lesznek. Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója a megnyitón elmondta, hogy bár a díszterem kiváló adottságokkal rendelkezik, reprezentativitását sajnos nem lehetett kihasználni, és ezért is döntött úgy, hogy kiállítótérként kapcsolja a műcsarnoki kiállítások vérkeringésébe. Az M0 szerinte azért is különleges helyszín, mert elhelyezkedésénél fogva egyfajta belépő lehet a művészetbe.