A Wikipédia szerint a nomád életmódot folytató magyarság a honfoglalást követően bizonyítottan használta a búzát. Az akkori fajták a kétsoros tönke búza (Triticum dicoccon), majd a közönséges búza (vagy kenyérbúza, Triticum aestivum) volt, de ismerték ennek alfajait a csupasz vetési búzát (Triticum aestivum subsp. vulgare), illetve a csupasz törpebúzát (Triticum aestivum subsp. compactum) és a tönkölyt vagy tönkölybúzát is.
A durumot nem említi a szócikk. Bár nem azt jelenti, hogy Álmos, Ond, Kond és a többiek biztosan nem ismerték, de bárhol kerestünk rá erre a fajtára, mindenütt az derült ki, hogy az ősbúzának a tönkölyt nevezik, azaz igazán tökös rovásírásra való betűtésztát istenigazából ebből kellene gründolni.
Sebaj, ne keressünk a kákán is csomót, inkább örüljünk felhőtlenül annak, hogy mostantól rovásírással is ki lehet rakni, hogy „pina” a menza alumínium tálcájára, sőt, mivel feltételezzük, hogy konyhásnőben ritka a rovásíró, még kokit sem kapunk érte.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
