Előadás közben halt meg egy artista

2013.07.01. 08:48
A Cirque du Soleil egyik artistája a társulat Ka című műsorának las vegasi előadása közben zuhant le 15 méter magasról. A halálos baleset okait vizsgálják.

Sarah Guyard-Guillot francia akrobata az előadás végéhez közeledve zuhant le egy drótkötélről a vegasi MGM kaszinó színpadán. Szemtanúk szerint a nő lába megcsúszott a kötélen, elvesztette az egyensúlyát és lezuhant. A társulat akrobatái biztosítókötéllel dolgoznak, de Guyard-Guillot derekáról az valahogy kioldódott, így a nő egyenesen a színpad mögötti árokba zuhant.

1e45f9098e8346aabbb1fe18b1bfecd2-5c35e920d84e4be18281bdce300c71a

A közönség tagjai először azt hitték, amit látnak, az az előadás része, de a légtornász sikolyai majd nyögése hallatán, illetve a szerencsétlenül járt művész kollégái reakcióit látva rádöbbentek, hogy tragédia történt. A műsort a baleset után pár másodperccel állították le, majd tájékoztatták a közönséget, hogy az előadásra váltott belépők árát a szervezők visszafizetik, vagy azok egy későbbi előadásra beválthatók.

Guy Laliberte, a Cirque du Soleil alapítója egy közleményben fejezte ki megrendülését az artisa halála miatt. A két gyermekes anya a Ka első előadása, azaz 2006 óta volt a világhírű táncszínház / akrobatikus cirkusz tagja és több mint 20 éve dolgozott akrobataként. "Megszakad a szívem. Őszinte részvétem családjának és barátainak. Felfoghatatlan, ami történt" - áll Laliberte közleményében.

A Cirque du Soleil biztonságtechnikai szakemberei a vegasi hatóságokkal együttműködve igyekeznek kideríteni, mi okozhatta a biztosítókötél kioldását. A Ka című műsor előadását bizonytalan időre felfüggesztették.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport