János, Pál
20 °C
31 °C

Nem vagyok hajlandó félni

2013.07.10. 16:49
Nemrég mutatták be a Mohácsi testvérek rendezésében a Hippolytot. A főszerepeket Csákányi Eszter és Kulka János játsszák. Erről, a Budapest Pride-ról, Horn Gyula temetéséről, a Milla-tüntetésekről, Kerényi buzizásáról és a kultúrkampfról kérdeztük őket.

1931-es az első Hippolyt-film. Miért érdekes ez a történet 2013-ban, mitől tudott népszerű maradni ennyi ideig?

Csákányi Eszter: Mert fontos kérdésekről szól, a különböző társadalmi rétegek ütközéséről. Ez 1931-ben és ma is érdekes, hogy ha valaki pénzhez és hatalomhoz jut, mennyire változtatja meg, mennyire forgatja ki magából.

Kulka János: A harmincas években sok szórakoztató, néha butuska film készült jó színészekkel, Kabossal, Karádyval. A Hippolytban viszont, bármennyire vicces is volt, ezeknél a filmeknél több volt. Társadalomkritika volt benne és ezért mentődhetett át. Okosan, szellemesen járja körbe a felkapaszkodottságot, hogy mi történik egy rossz ízlésű, de gazdag családdal, amikor beállít hozzájuk valaki, akiről azt gondolják, hogy meg kell felelniük neki.

Mennyire érzik magukénak a darab harsányságát, féktelenségét?

Cs.E.: Szerintem engem kicsit vissza kellene fogni. Zavarban vagyok, mert még nem érzem eléggé, hogy mennyire lehetek zabolátlan. Kaposváron még inkább az ösztöneim motiváltak, de ahogy idősödtem és tapasztaltabb lettem, egyre visszafogottabb, személyesebb, egyszerűbb, minimálabb lett minden. És most, 25 év után ezt a csapot, amit eddig elzárva tartottam, kinyitottam, és ömlik, mint az állat. Még ki kell mérni patikamérlegen, hogy mi lesz a helyes arány. De ez még nagyon friss, be fog állni.

Ez egy komerszebb darab, mint amikben általában szerepelni szoktak, más típusú közönséghez is szól.

Cs.E.: Szerintem műfajtól függetlenül lehet ugyanolyan értékes valami, ha jól van megrendezve és eljátszva.

K.J.: Ez egy kísérlet, hiszen a Mohácsi testvérek rendeznek egy könnyedebb műfajú darabot Csákányival, Elek Ferivel, Kulkával. Én is hiszek abban, amiben Eszter, nem bulvárt megyek ki játszani esténként. És ha így állok hozzá, akkor feljebb is tudom emelni az anyagot. Nem szabad műfajt játszani, minden anyaghoz úgy kell nyúlni, mintha III. Richárdot játszanék.

Az első kritikák elég kemények. Mennyire foglalkoznak ezzel?

K.J.: Nem foglalkozom velük.

Cs.E.: Ne mondd már, minden kritikát elolvasol te is.

K.J.: Tisztában vagyok azzal, hogy még nem vagyunk készen. De egy kritika nem tud tönkretenni, mert szerintem minden színész pontosan tudja, hogy mennyit tett bele egy darabba és ezt a jó szemű kritikusok is észreveszik.

Cs.E.: A munkának soha nincs vége, egy darabon folyamatosan dolgozni kell. Ez most még kicsit bicebóca.

Nemcsak a színpadon játszanak együtt, a Milla-tüntetések műsorvezetői feladatát is közösen vállalták. Mennyire volt ez nehéz döntés?

Cs.E.: Nekem biológiai ösztön volt, hogy megyek. Akkor már évek óta nem vettem fel a kokárdát márciusban, és nem voltam boldog ettől. Akkor először éreztem, hogy örülök, hogy újra rajtam van, és azóta a március 15 megint ünnep lett nekem is. Nem volt kérdés, hogy vállalom.

K.J.: Ez hasonló volt ahhoz, amikor múlt szombaton kimentem a Budapest Pride-ra. Korábban soha nem akartam kimenni, mert úgy éreztem, hogy annyira távol áll tőlem ez a csilli-vili, tangás, technós világ. Szombaton otthon ültem, amikor valaki felhívott, hogy menjek ki vele. És akkor azt mondtam, hogy jó: piros nadrágot, rózsaszín inget, piros cipőt vettem és kimentem. Valamilyen igazságérzet ébredt fel bennem, hogy azt a kevés lehetőséget, ami van, muszáj kihasználni, hogy megmutasd, szabad vagy és példát mutass szabadságból. Hogy megmutasd, hogy magyar állampolgárként igenis megteheted, hogy gyalogolsz hat kilométert, azt hirdetve, hogy a kisebbségeknek is helye van ebben az országban. Hiába próbálja a mostani hatalom elhitetni, hogy szenteskedni kell meg álszenteskedni, meg jól megverni a buzikat.

Amikor a Milla-tüntetés előtt kiszálltunk az Eszterrel a taxiból, azt éreztem, hogy most jól meg fognak minket verni, de ez csak egy pillanat volt. Ahogy jött a félelem, úgy ment is. Nem vagyok hajlandó félni. De az elkeserítő, hogy ezért megveregetik a vállamat, megdicsér a taxis, mintha nem lenne természetes, hogy kiállok elmondani, ha valami nem tetszik. Az emberek úgy tesznek, mintha új rendszer épülne, mintha most évtizedekig nem változna semmi. Pedig ez csak egy kormány, amelyik szerintem nem dolgozik jól. Ha pedig nem tetszik, akkor tenni kell ellene.

Nem éreznek csalódottságot a Millával kapcsolatban?

Cs.E.: De igen, mindenki érez. Mára már ki kellett volna termelniük egy hatékony, fiatal vezetői csapatot. De amikor a legutóbbi Millán láttam a Hallgatói Hálózat aktivistáit, először éreztem, hogy most nő fel egy új generáció. Tőlük nagyon sokat várok, még akkor is, ha még nagyon fiatalok.

K.J.: Csak tiszta múltú fiatalok tudnak újat hozni a magyar politikába. Ellenük nem lehet olyan könnyen karaktergyilkosságot elkövetni.

Ma délelőtt szavalt Horn Gyula temetésén. (Az interjú hétfőn készült.) Ez is politika.

K.J.: Szerintem nem. Horn Anna, a volt miniszterelnök lánya keresett meg, hogy a család szeretné, ha elmondanék a temetésen egy verset. Gálffi Lacit (Gálffi László, színművész, rendező - M.D.) kértem meg, hogy segítsen választani, ő javasolta Füst Milán Este van című versét. Szerintem tökéletesen illett az alkalomhoz, hiszen arról szól, hogy valaki mennyit hibázott, de ha egy kicsit is több a jó az életében, akkor annak meg kell bocsátani.

Cs.E.: Lehet, hogy te nem így érzed, de ez politika.

K.J.: Feloldozást mindenkinek kell adni, végtisztességet mindenkinek kell adni. Azt gondoltam, hogy mindent felülír az, hogy a családnak fontos, hogy én mondjam el a verset. Van egy nagyon rossz emlékem. Amikor édesapám meghalt, az volt a legjobb barátai kívánsága, hogy valaki mondjon el egy kaddist a temetésén. Alig találtunk egy olyan zsidó férfit, aki hajlandó volt részt venni a szertartáson. Ez a megalázó tortúra, hogy egy család kívánságát vallási vagy más okból visszautasítják, szörnyű emlék. Nekem ebben ez volt a legfontosabb. A Horn-temetés szerintem kifejezetten szép szertartás volt.

Horn Gyula temetése, részvétel a Pride-on, műsorvezetés a Milla-tüntetésen. Nem félnek attól, hogy ezek miatt elveszítik a közönségük egy részét, hogy lesznek, akik emiatt nem mennek el az előadásaikra?

Cs.I.: Akiket elveszítek emiatt, azokat el kellett veszíteni. Majd jönnek mások. A Milla-tüntetések előtt felhívtam Ascher Tamás rendezőt és tanácsot kértem. Azt mondta, hogy Eszter, mindig azt akartad, hogy értő emberek üljenek a nézőtéren. Ezek azok lesznek. És igaza lett. Ha valaki ezért megharagszik rám, az nem az én közönségem, menjen el nyugodtan.

K.J.: Szerintem a művészet radikális, mindig haladó, mindig baloldali a szó emberi értelmében, nyitott, humánus, mindig védi a kisebbségeket. Olyan biztos vagyok abban, hogy jó ügyet szolgálok, hogy az mindent felülír. A legszomorúbb, hogy ez, amit mi csinálunk, a minimum. És hogy szenzáció, hogy egy színész végig mer menni a Pride-on.

Amikor Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott buzizott egy hatalmasat, akkor sem sokan szóltak vissza. Csak napokkal később kezdtek tiltakozni, akkor is inkább szervezetek, mint emberek. Eleinte egyedül emelte fel a hangját.

K.J.: Azért írtam nyílt levelet, mert kikérem magamnak, hogy a Nemzeti Színház ötéves munkáját ezzel intézik el. Nem a meleg ember kérte ki magának, hanem a szakmájában mélyen hívő színész. Azt éreztem, hogy most elég.

Cs.E.: Nem meglepő, hogy egy társulat, amelyik agyon van cibálva, nem mer szólni. Főleg azok, akik maradtak. Nekünk könnyebb, mert nincs családunk, csak magunkért kell felelősséget vállalnunk. Nem török pálcát senki felett, mert nekem nem kell azon aggódnom, hogy ha mondok valamit, akkor felveszik-e a gyerekemet az egyetemre.

Ha már Kerényi: az emlékezetesre sikerült Kulka-Kerényi tévévitán Kerényi azt mondta, hogy a nemzeti kultúra jobboldali képviselői nyolc évig nem jutottak lehetőséghez, ezért a balliberális oldalnak meg kell barátkoznia azzal, hogy hét szűk esztendő következik számukra a kultúrpolitikában. Nem ő az egyetlen, aki így gondolja. Van igazság a szavaikban?

K.J.: Ezért a mondatért megérte elmenni arra a vitára. Hogy kimondja, hogy bosszúvágy van benne, hogy úgy érzi, most ő jön.

Cs.E.: Hogy csak a saját tapasztalataimat említsem: Kaposvár, a Katona vagy a  Krétakör évtizedes sikereket tudhattak, tudhatnak maguk mögött. Ez nem lehet a politika műve, ez csak a tehetségnek és a közönségnek köszönhető. De kíváncsi én vagyok például a Vidnyánszky-féle Nemzetire. Még akkor is meg fogok nézni pár előadást, ha úgy érzem, hogy őt is a bosszúvágy hajtja valami olyasmiért, amit én soha nem fogok megérteni. De a tehetség mindig független a politikától, éppen ezért megnéztem a darabját a POSZT-on is. Nem nagyon tetszett.

K.J.: Én azt nem értem, hogy miért van az, hogy azokat a színházcsinálókat, akikkel én dolgoztam, mindig a jelen érdekelte, arra reflektáltak. Szent céllé emelni az andalítást, a nem szembenézést, a butítást, az szerintem nem színház.

Az úgynevezett kultúrkampf egyik aktuálius kérdése a független színházak helyzete. Eszter amióta szabadúszó, leginkább velük dolgozik. Tényleg ellehetetlenültek ezek a színházak?

Cs.E.: Katasztrófa. Pintér Béla társulatának például egy bemutatóra van pénze a következő évadban. A múlt évadban is ez volt a helyzet úgy, hogy ő még be is van biztosítva, stabil háttere, társulata, közönsége van. Nekem ebben az a legfájóbb, hogy a döntéshozók nem is tudják, hogy miről beszélnek, mert nem látják ezeket az előadásokat, így nem is érthetik, hogy milyen értékek veszhetnek el.

Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház végét már feldolgozta?

K.J.: Nem szeretek hosszan válni. Hamar eldöntöttem, hogy elmegyek, ha véget ér az Alföldi korszak és örülök annak, hogy az utolsó este mennyire méltóra sikerült. Ez szerencsés csillagzat alatti öt év volt, az élet is aláment, vagyis volt bőven mire reflektálni. Ráadásul annyit játszottam, annyira elfáradtam, hogy kicsit meg is könnyebbültem.

Mik a távolabbi terveik?

Cs.E.: Most kezdek egy új játékfilmet forgatni Fazekas Csaba rendezésében, utána kezdődnek Pintér Béla új darabjának próbái Titkaink címmel, szerintem fergeteges lesz. Jön a Terápia következő évada is, és lesz egy Garaczi-bemutatóm, a Magyar mátrix a Jurányi Inkubátorházban. De játszom Kaposváron is és a független Panodráma társulatban idén is egy új bemutatóban. Az éhség témáját fogjuk körbejárni.

K.J.: Fazekas Csaba Szving című filmjében én is játszom egy nagyon érdekes szerepet. Vágvölgyi B. Andrásék pedig csináltak egy szép anyagot a romagyilkosságok kapcsán négy színésszel, én vagyok az egyik. Az interneten lesz látható és talán kereskedelmi tévékben is. Forgatok Árpa Attila Argo 2-jében is, egy japán maffiózót játszom majd. December végén mutatjuk be a Chicagót Bozsik Yvette rendezésében a Centrál Színházban és forgatok egy tévéjátékot is.