Hatalmas játszótér a múzeumban

Weöres Sándorról kiállítást rendezni nem könnyű. Hiszen, mint azt Kemény István költő is elmondta megnyitó szövegében, nehéz bármi olyat mondani róla, ami nem közhelyes. Egy egész ország tartja ismerősének, a sokadik generáció nő már fel a versein. Közben egész életében, de főleg az ötvenes évektől rejtőzködő életet élt, magánéletéről, közéleti, politikai gondolatairól nem sokat tudni, és nem könnyíti meg a kutatást a hagyatékhoz való nehéz hozzáférés sem.

Kevés anyagból kellett dolgozni, mondta Hegyi Katalin kurátor is, ennek ellenére a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) olyan kiállítás született, ami nemcsak érdekes és csemegéket tartogat a Weörest jól ismerőknek és kedvelőknek is, de ami még nagyobb szó, maximálisan leköti a költészet iránt kevésbé érdeklődő közönséget is. Külön meglepetés, hogy a gyereket sem kell, sőt nem is szabad otthon hagyni, hiszen a kiállítás elkészítésénél rájuk is gondoltak.

Kedv a játékhoz

A kiállításon a hagyományos tablók is megtalálhatók a költő különböző életszakaszairól, és bár kétségkívül helyes kisfiú volt, ezeknél nem érdemes sokat időzni. A Moholy-Nagy Művészeti egyetem Kreatív Technológia Laborjával közösen létrehozott interaktív játékok és installációk ugyanis jóval több meglepetést tartogatnak. Belépéskor a látogatót fogadófal köszönti, rajta a kiállítás címét is adó A megmozdult szótár című verssel, mely rögtön kedved is csinál a belépéshez. A Weöres által két szó összevonásából megalkotott vicces szavak vizuális formába öltve terelik az érdeklődőt a terem belsejébe, ahol további játékos feladatokban merülhet el az, aki szeretne egy kicsit kísérletezni a költészettel.

Az első monitoron a költő utazásait ismerhetjük meg, Weöres Sándor ugyanis nagyon szeretett utazni, legalábbis amíg engedték neki. A Baumgarten-díjért kapott összegből például bejárta Norvégiát, majd a Távol-Keletet, de később is szívesen utazgatott feleségével, Károlyi Amyval az IBUSZ által szervezett utakon. A monitoron az adott helyszínre kattintva megjelenik a költő adott helyen született verse vagy személyes levele.

A játékok használati utasítása egyelőre sajnos lemaradt, így néha nagyon nehéz rájönni, mit is kell az adott állomáson csinálni. A gyerekeknek mondjuk nem lesz gondjuk, nyilván azonnal kézbe kapják majd a hatalmas textilgyümölcsöket, amelyeket megrázva zúdulnak is rájuk Weöres almás, körtés, szőlős versei. Ezzel nagyjából el is lesznek a végtelenségig, de ha mégsem, akkor egy másik falon rajzok, a kiállítás végén pedig olvasósarok várja őket.

A gyerekeket nem szeretem

A felnőttek pedig közben megtudhatják újfent, hogy Weöres nem is gyerekverseknek szánta mindenki által annak titulált verseit, hanem úgy nevezett ritmikai stúdiumoknak, amin keresztül a magyar nyelv életre kel.

És bár ismert híressé vált mondata a gyermeknapi műsorból, miszerint ő a gyerekeket „sem nem ismeri, sem nem szereti”, a kiállítás is bebizonyítja, hogy ez koránt sem igaz. Szépen fogalmaz ugyanis a gyerekekről, nem együgyű, kezdetleges embereknek tartva őket, hanem „kozmikus lényeknek”, akiknek belső világát élvezet és tanulságos megismerni. Azt akarta, hogy versei ne oktassák a gyerekeket, sőt, ha lehet, még tartalmuk se legyen, pusztán kisugárzásuk. Példának ő a Kutyatár című versét hozza fel, ami szerinte semmiről nem szól, mégis hat. Vitathatatlan, hogy célját tökélyre fejlesztette.

A kiállításon található interaktív nyelvi játékokra könnyű rákattanni. Ráadásul a rendezők csupa olyan játékot állítottak össze, hogy az ember a végére megérti, milyen szenvedély hajthatta Weöres Sándort a magyar nyelvvel való állandó kísérletezése során. A Keresztöltés című vers például már önmagában is egy nagy kísérlet, mégpedig arra vonatkozóan, hogy a vers szavai vízszintesen és függőlegesen is verset formázzanak. A játék során a látogató maga is kipróbálhatja, mennyire ügyesen tud a szavakkal játszani, és négyes öltésekkel értelmes sorokat képezni. Másik kedvenc játékunk a Versfoltozó, melyben a Weöres verseiből hiányzó szavakat a kezünkbe vehetjük és beilleszthetjük a hiányzó rubrikákba.

Némi bénázás után az ember hamar ráérez, hogyan tudja a szavakat a tenyerére fektetni és utaztatni, ami eleve jó érzés, amikor pedig a rakosgatás után megszületik a vers, az szinte az alkotással felérő öröm. Meg is fújhatjuk gyorsan az interaktív pitypangot, ami random kidob egy Weöres-verset nekünk.

Szobor helyett kiállítás

Nem működött viszont a Verskoppintó és éppen a Versfal sem, ezeknek kijavítására remélhetőleg hamarosan sor kerül, csakúgy, mint az ismertetők kihelyezésére. A megmozdult szótár nem egy tízperces kiállítás, erre ne is számítsunk, akár órákat is el lehet tölteni a játékokkal és a versekkel, és ha maradt még bennünk érdeklődés és erő, ott lehet maradni olvasgatni, verseket hallgatni, vagy megnézni a Weöres emlékműsort.

Ez a kiállítás látogatót is megmozgatja, legalábbis azt, aki egy kicsit is érdeklődik a költészet és a nyelv iránt. Maximálisan hű Weöres játékos költészetéhez, és rámutat arra, mennyi lehetőséget rejt a magyar nyelv, emellett kedvet csinál a költészethez is. Külön öröm a jól sikerült kiállítás annak fényében, hogy - mint arra Schein Gábor a Magyar Narancsban rámutott - a magyar nyelv egyik legnagyobb rajongójának jelenleg Budapesten sem szobra, sem utcája nincs.

A megmozdult szótár

Petőfi Irodalmi Múzeum, 2014 június 1-ig látogatható

Kurátor: Hegyi Katalin

Látványtervező: Mihalkov György