Máté Gábor: A színháznak politizálnia kell

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója szűk körben mutatta be új évadának előadásait, amelyek között lesz Gorkij- és Beckett-dráma, és számos, a történelmi múltat feldolgozó mű is, így a ’42-es újvidéki razziáról, a 19–21. század során többször is lezajlott magyar kivándorlási hullámról vagy a ’68-as párizsi diáklázadásokról. A színház életében a legnagyobb változás mégis az, hogy új társulati tagot sikerült leszerződtetniük, Kulka Jánost.

Hogy sikerült a Nemzetiből Kulka Jánost a Katonába csábítani?

Először is vendégszereplésre hívtuk A nép ellenségébe, ami nagyon nagy sikert aratott. De mire tárgyalni kezdtünk, addigra ő már bebiztosította magát, és nagyon sok munkát elvállalt, például a Centrál Színházban játszik Bozsik Yvette új darabjában, a Chicagóban. Ezért is került be csak egy új darabunkba, a Godot-ra várva című Beckett-műbe, mert már le volt kötve, és erre van csak ideje. De egyre több darabban fog játszani, és egyre több szállal fog kötődni a Katonához. Nagyon régen nem történt olyan, hogy egy ilyen jelentős művész csatlakozott volna a színházhoz, talán Haumann Péter leszerződése volt utoljára ilyen súlyú. Nagyon sokat várunk az ő jelenlététől, rendkívül inspiráló lesz a társulat számára, és ezt már érezhettük A nép ellensége próbái alatt is.

Kulka János A nép ellenségében

Fotó: Szilágyi Lenke

Kulka János ugyanakkor a Milla demonstrációinak a műsorvezetője, felszólalt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott buzizása ellen, részt vett a Pride-on és Horn Gyula temetésén. Nem fél attól, hogy a Katonát összemossák Kulka János ellenzéki szerepvállalásával?

Nem tartom normálisnak, ha csak egy szempontból néznek egy színházat. Elszomorító, hogy egy ilyen kérdésnek meg kell fogalmazódnia.

Viszont választások előtt állunk, és a művészeti élet is erőteljesen polarizálódik politikai oldalak mentén.

Ez igaz, jogos a felvetés. A normális néző viszont nem politikai oldalak mentén jár színházba. A Nemzeti Színház körül történt események nagyon károsak voltak ilyen szempontból, és elég nagy baj, hogy elkezdődött egy ilyen folyamat. A színháznak nem ez a szerepe, a színháznak gondolkodásra kell nevelnie, magatartásmintákat adhat az embereknek az életük problémáira, rendkívül fontos terepe a közösségi életnek, Magyarországon meg különösen így van, de nem politikai erővonalak mentén. Dermedten olvastam a blogokban megjelent kritikákat, amelyek azt találgatják, hogy akkor most Alföldi szerint Koppány vagy István-e Orbán Viktor. Olyanokat feltételeznek egy előadásról, ami nem szerepe. Nem akarom sem minősíteni, sem védeni az előadást, csak azt mondom, hogy olyan következtetésekre jutni, hogy egy rendező egy ezeréves történet kapcsán a mai magyar politikai életről akarjon ilyen konkrétan véleményt mondani, az a feltételezés önmagában rettenetes. Az előadás alkotói gondolkodó lények, és nagyobb rendszerben gondolkodnak, nem ilyen piti kérdésekben. Ez egy színházilag érvénytelen kérdés, ez csak a politikai kabaré tárgya lehet, ahogy mostanában megközelítik a színházat.

Kulka érkezésével várható, hogy a Katona az eddig megszokottnál jobban részt vesz majd a közgondolkodás formálásában?

Ez így nem fogalmazódott meg konkrétan. Azt gondoljuk inkább, hogy a színháznak jót tesz, ha kiderül, hogy a benne játszó színészek a különböző kérdésekről mit gondolnak. Azt szeretnénk, hogy a Katona kikerülhetetlen jelenség legyen. Ilyen értelemben talán radikálisabbak leszünk, de ez szerintem azt jelenti, hogy élesebben kell jelen lenni bizonyos helyzetekben. Más oldalról – nemcsak a színpadon – megfogalmazni, hogy itt kik dolgoznak, hogyan gondolkodnak, mi történik az életünkben. A véleményformálás, a vélemények kimondása fontos, ez nem azt jelenti viszont, hogy a Katona frontot akarna nyitni bármilyen kérdésben. Már csak azért sem, mert itt különböző elvű, gondolkodású színészek játszanak, csak a színházról való gondolkodásunkban van sok közös vonás.

Nem gondolja, hogy az új évadban bemutatandó színdarabok aktuálpolitikai üzenetként is értékelhetőek? Gondolok itt elsősorban a gimnáziumokban előadásra kerülő Üvegfal mögöttre, ami a ’68-as diáklázadásokról szól.

Ez nem egy előre elhatározott szándék volt, hanem egyszerűen csak így alakult. Ez egy furcsa közös érdeklődésnek az eredménye; nem mondta senki, hogy foglalkozzunk a történelemmel, de valahogy így állt össze a színlap. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy egy színháznak politizálnia kell, azonnal reagálnia kell a társadalmi jelenségekre. Nagyon sokan azt hiszik, hogy az a politizálás, ha valaki kimondja valamelyik miniszter nevét, de ezek szörnyű butaságok. Ezek a diáklázadások elindultak Magyarországon is a tavalyi évben, ezért úgy gondoltuk, hogy izgalmas lehet szembesülni ennek a jelenségnek a lehetőségeivel, a nehézségeivel a fiataloknak. Az előadást Kovács D. Dániel egyetemi hallgató rendezi, de az én ötletem volt a darab, mert azt gondoltam, hogy a tantermi színházaknak értelmet kell adni, olyan előadást kell nekik adni, aminek köze van a színházhoz, az ő életükhöz, és köze van az iskolai környezethez is. Egy diáknak is fontos tudnia, hogy mit tehet a saját sorsáért, mi az, amit megtehet, sőt kötelessége, hogy a saját tanulási lehetőségeit jobbá tegye, és különösen a mostani helyzetben, amikor azt lehet érzékelni, hogy az oktatási ügyben finoman fogalmazva is komoly bizonytalanságok vannak. Nagyon nem irigylem ezt a felnövő társadalmat, amelyiknek nincs képe arról, hogy mivé válhat, és itt utalnék az első bemutatónkra, az Ultonia munkacímű előadásra is, amely arról beszél, hogy vannak menekülési útvonalak egy másik országba, én ezt nagyon komoly problémának tartom.

Milyen forrásokból gazdálkodik ebben az évadban a színház?

Az új előadó művészeti törvénynek köszönhetően nagyobb költségvetésből gazdálkodhatunk, mint tavaly. Nem kell nagy összegre gondolni, mindössze 20 millió forintról van szó éves szinten, de ez lehetővé tette, hogy egy minimális fizetésemelést hajtsunk végre, amire évek óta nem volt példa. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy méltó fizetést kapnak az emberek a színházban, de többet, mint eddig, és ez nagyon nagy dolog. Gyakorlatilag úgy működünk, mint egy magánszínház, nagyon sok múlik a jegybevételeken, ha rosszul mérjük fel az igényeket, akkor bukunk.

Máté Gábor

Fotó: Szécsi István

Változnak a jegyárak ebben az évadban?

Nem emelünk árakat, emellett igyekszünk a színházat kedvezményes konstrukciókkal is vonzóbbá tenni. Ilyen például a pártolói tagság, amivel olcsóbban lehet jegyeket vásárolni, és mondjuk parkolni is, ami mostanában a felújítások miatt egyre problémásabb a környéken.

Hogy értékeli a tavaly év elején elindított K:antint, ahol csak kártyával lehet fizetni, illetve az ajándékboltot, ahol az Ascher-féle köhögés elleni cukorkát árulják?

A bolt az elején nagyon jól ment, utána volt egy kis megtorpanás, a színházi „kegytárgyvásárlás" még nem terjedt el annyira. A K:antin már egy kicsit problémásabb, a magyarországi vendéglátás a feketegazdaságra rendezkedett be, a kávézó létrehozásában partner MasterCardnak viszont nagyon kemény feltételei voltak – szerintem jogosan –, az embereknek azonban általában idő kell, hogy megszokják az új dolgokat. Mindemellett az új előcsarnokról elmondható, hogy összességében pozitív hatással van (volt) színházunk életére.

Két és fél év telt el az igazgatói megbízatásából, hogy értékeli a munkáját így a félidőben?

Nem az én tisztem ezt értékelni, és csak dolgozom.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!