Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA magyar cowboy a koporsó mögül lő
További Kultúr cikkek
„Puskával kilenc, pisztollyal öt-öt, sörétessel négy. Mindkét hosszú puska a koporsóban. Pisztolyok a tokban, a lövész a koporsó mögött áll, hüvelykujjait az övébe bújtatja” – összegzi cowboykalapja alól El Heckito a szabályokat. Meredek löszfal aljában guggolok, egy néhány sírkőből álló, hevenyészett temető bejáratánál, ahol két hatalmas fakereszt és egy méretes fakoporsó körül tíz cowboy álldogál. El Heckito, vagyis Csuka László eligazítására figyelnek.
A westernlövészet a Magyar Sportlövők Szövetségének egyik hivatalos szakága, maga a műfaj még a nyolcvanas években, Kaliforniában indult útjára cowboy action shooting néven. Az egyik versenyző, Skyrider, alias Tóth Sándor szerint a negyven év fölötti precíziós lövők találták ki maguknak, mert „ahogy romlott a szemük, úgy lett egyre nehezebb a célzás, és rájöttek, hogy lőhetnének kicsivel nagyobb célokra, és a pontok helyett koncentrálhatnának arra, hogy talált-e a lövés vagy sem.” Aztán jó érzékkel egész iparág épült arra, hogy a családapák és családanyák szórakozásból, örömmel öltöznek vadnyugati ruhákba, és lődöznek fából épített börtönökre, így a fegyvergyárak elkezdték az 1800-as évek közepi vadnyugati fegyverek pontos másolatait gyártani, és a ruházati boltok is ráálltak a korhű felszerelés készítésére.
Dabasi cowboyok
Van, aki Dabasra eredeti winchesterrel jött, de a legtöbben a vadnyugati fegyverek pontos replikáival lőnek. A fegyvertartási engedélyhez kötött cowboysportág költséges, egy versenyen a nevezési díj 15 ezer, ugyanennyibe kerülnek a lőszerek is, és akkor útiköltséget, szállást még nem számolt a versenyző. A ruhákat turkálóból vagy westernre szakosodott boltokból szerzik be, egy puska akár félmillió forintba is kerülhet.
Magyarországon tíz évvel ezelőtt egy szlovákiai sportlövő versenyen találkozott Csuka László a westernlövészettel, két barátjával ők szervezték meg az első magyar bajnokságot is. Mostanra évente négy-öt egynapos és egy többnapos nagyversenyt szerveznek, tavaly a dabasi pályán tartották az Európa-bajnokságot is. Akkor százhetven korhű ruhás cowgirl és cowboy tüzelt fémnyulakra és egyéb célpontokra. A versenyzők hasonló motivációkkal merülnek bele a kocsmai lövöldözésbe, El Heckito-nak ez maga a szenvedély, a westernlövészet nála minden más hobbit, a motorozást és a makettezést is háttérbe szorította. "Vállalkozó vagyok, stresszes az életem, de ez totális kikapcsolódást nyújt. A lőtéren és a versenypályákon megszűnik körülöttem a világ. És mivel be vagyunk öltözve, sokkal szórakoztatóbb is az egész, mint bármelyik más sportlövő szakág" - mondja Colorado Frank, akit a vadnyugaton kívül Mikó Ferencnek hívnak.
Idén csak két női versenyző van az országos mezőnyben, mindkettőjüket senior cowboy édesapja fertőzte meg a lövészet szenvedélyével. A 20 éves Lucy pszichológiát, a 22 éves Speedy Kate, vagyis Tóth Katalin humánökológiát tanul az egyetemen. Gyakorlatilag lőtereken nőttek fel, nem csoda, hogy amikor nem egyetemisták, akkor westerncsizmás, westernkalapos, szűk farmeros, kockás inges cowgirlökként tisztítják a sörétes puskát.
A cowboyok között találkoztunk orvossal, villamosmérnökkel, kőfaragóval, banki alkalmazottal is, Speedy Kate édesapja Tóth Sándor sem véletlenül választotta a Skyrider nevet, több mint negyven évig volt repülőgép-pilóta a Malévnél, majd az ausztrál légitársaságnál. Azt mondja, már hatévesen is cowboynak öltözve lövöldözött a barátaival, most pár évtizeddel később csak annyi a különbség, hogy valódi a fegyver és éles a lőszer a játékban.
Halálosan komolyan Wolf Hunter
A szabályokat az amerikai lövészeti sportszövetség, a SAAS (Single Action Shooting Society) szabályai szerint alakították ki, ebbe beletartozik a kötelezően korhű fegyverarzenál és ruha, a védőszemüveg és a vadnyugati álnév is. Habár egy nagy játszótérnek is tűnhetne egy ilyen esemény, a bajnokságot halálosan komolyan veszik a versenyzők, a szabályok rendkívül kötöttek, a legapróbb eltérés is hibapontokat von maga után. Mivel éles lőszerrel lőnek fémcélokra, nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra. A repeszek, visszapattanó lőszerrészek is okozhatnának bajt, de nagyobb gond még soha nem történt. A lövés után a fegyverben maradó lőszerek ürítésére szolgáló asztal mögé viszont semmiképpen sem érdemes helyezkedni.
A westernversenyeken soha nincs pénzdíjazás, oklevelet, érmet, kupát kapnak a legjobb lövők, a mostani országos bajnokságon összesen tizenkét helyszínen – például vadnyugati bankban, börtönben, temetőben, kocsmában – lőnek a résztvevők, helyszínenként 22-24 lövést adnak le szabott sorrendben. Minden célpontot el kell találni, ha valakinek nem sikerül, akkor öt másodperc büntetést kap. Rosszabbul jár, ha a sorrendet véti el, mert akkor tíz másodperc a büntetése. A versenyt a leggyorsabb cowboy vagy cowgirl nyeri. A pénteki és szombati országos bajnokság magyar bajnoka El Heckito lett, a tizenkét pályát 316.65 másodperc alatt teljesítette.