Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMiniszteri biztosként dolgozik tovább Gulyás
További Kultúr cikkek
Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: Gulyás Gábor közös megegyezéssel távozik a Műcsarnok éléről szeptember 1-jével.
"Gulyás Gábor nem a Magyar Művészeti Akadémia vagy hasonló kérdéskörök miatt távozik, hanem azért, mert szeptember 1-jétől miniszteri biztosként dolgozik tovább" - mondta, azokra az értesülésekre célozva, miszerint az igazgató azért távozik, mert az MMA mégis megkapja a Műcsarnok feletti irányítást.
Az államtitkár megjegyzése azért izgalmas, mert Gulyás többek közt lapunknak is többször elmondta: az MMA térnyerése miatt jelentette be távozását. Végül azért maradt egy fél évvel tovább, mert a jogszabályi előkészítés elakadt, és Fekete György szervezete még nem vette át az irányítást az intézmény felett.
Gulyás Gábor ellentmond magának
Az államtitkár szólt arról, hogy Gulyás Gábor a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi pozicionálásával és a Budapest Biennále koncepciójának kidolgozásával fog foglalkozni, valamint marad a Velencei Biennále nemzeti biztosa, és az általa indított Flash Art kiadványt is tovább gondozza.
Halász János elmondta: mintegy fél év alatt, a jövő év folyamán készülhet el a Budapest Biennále koncepciójának kidolgozása, amelyet a tervek szerint 2015-től lehetne elindítani.
"Távozásomnak politikai motivációja nincs, döntésemet - ahogyan az elmúlt két évben minden stratégiai döntést - a Műcsarnok szakmai felügyeletét ellátó Emberi Erőforrások Minisztériuma és a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. illetékeseivel egyeztetve hoztam meg" - közölte szerdán Gulyás Gábor. A Műcsarnokot az eddigi igazgató távozása után ideiglenesen az intézmény gazdasági igazgatója, Kovácsné Medgyes Piroska fogja vezetni.
Gulyás Gábor 2006-tól kezdve öt éven át vezette az akkor újonnan létrejött debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központot, az ország második legnagyobb időszaki kiállítóhellyel rendelkező művészeti intézményét. Az MNV Zrt. vezetője 2011. február 1-jén nevezte ki a Műcsarnok igazgatójává Szőcs Géza akkori kultúráért felelős államtitkár javaslatára Gulyás Gábort, aki először 2012 novemberében adta be lemondását, mert egy akkori kormány-előterjesztés szerint a Műcsarnok tulajdonjoga és az üzemeltető Műcsarnok Nonprofit Kft. szakmai felügyelete a Magyar Művészeti Akadémiához került volna. Mivel az MNV. Zrt. elnök-vezérigazgatója nem írta alá a lemondást, a kormány-előterjesztésből pedig ebben a formában nem lett jogszabály, Gulyás Gábor ekkor a Műcsarnok vezetője maradt.
A most távozó igazgató nevéhez olyan kiállítások fűződnek, mint a Sírba visztek - a Bizottság a Műcsarnokba megy, a Mi a magyar? - Kortárs válaszok, valamint Bukta Imre hazai látogatócsúcsot hozó tárlata. Gulyás Gábor kezdeményezésére indult el 2012 januárjában a Flash Art kortárs művészeti magazin magyar nyelvű változata a Műcsarnok kiadásában, ugyanakkor az ő igazgatói ciklusában - 2013 augusztusában - került el az intézménytől az Ernst Múzeum vagyonkezelői joga, hogy a Nagymezői utcai kiállítóhely a frissen létrejövő Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központnak adjon otthont.