Újabb pedofilbotrány a BBC-nél

2013.08.31. 09:54
Nemi erőszakkal vádolják a BBC egyik veteránját, az ausztráliai születésű Rolf Harrist. Több mint negyven éven keresztül rajzolt, festett, zenélt és vezetett műsort a brit közszolgálati tévénél.

A 83 éves médiaszemélyiséget kilenc rendbeli szemérem elleni erőszakkal, illetve négy rendbeli pedofil tartalom készítésével gyanúsítják, írja a Hollywood Reporter. A szexuális jellegű bűncselekmények közül hat egy 15-16 éves lányhoz kötődik, három pedig egy 14 éveshez. Előbbit 1980-ban és 81-ben, utóbbit 1986-ban rontotta meg a vád szerint. A vád további tárgyait képező pornográf tartalmak tavaly készültek. Harris szeptember 23-án jelenik majd meg a westminsteri városi bíróságon.

Alison Saunders, London királyi főügyésze kijelentette: "A felülvizsgálat végére arra jutottunk, hogy elegendő bizonyíték áll a rendelkezésünkre, és a közérdek is úgy kívánja, hogy Mr. Harrist kilenc rendbeli szemérem elleni erőszakkal, illetve négy rendbeli pedofiltartalom-készítéssel vádoljuk."

Az Operation Yewtree elnevezésű rendőrségi projektet eredetileg tavaly októberben indították, miután több mára felnőtt nő is azt állította, hogy Jimmy Savile, a BBC "Top of the Pops" nevű zenés adásának műsorvezetője szexuálisan zaklatta őket. A program legelső részében magát Savile-t vizsgálták, a másodikban már Savile-t és körét. Ennek keretében több médiaszemélyiséget is elkaptak, akiket többnyire nemi erőszakkal és egyéb pedofil bűncselekményekkel gyanúsítottak. Így jutott rendőrkézre többek közt Gary Glitter glamrock-sztár, Freddie Starr komikus, Max Clifford újságíró és a Savile mellett felszólaló Jim Davidson is. Most Rolf Harris került sorra.

Harrist 2001-ben kitüntették Ausztrália Centenáriumi Emlékérmével, és úgy tudni, a királyné kegyeltjei közé tartozott. 1952-es Angliába érkezése után rövidesen a brit televíziózás egyik jellegzetes arcává vált. A nyolcvanas években "Rolf Harris Cartoon Time" név alatt, 1989 és 1993 között pedig "Rolf's Cartoon Club" címmel gyermekműsort is vezetett.

A BBC pedofilbotrányainak magyar vonatkozása is van: a híres angol tévészemélyiség, Ronnie Barker fia, a szintén a szakmában dolgozó Adam Barker nyolc éven keresztül bujkált Magyarországon a szigetországi hatóságok elől. Még szülei temetésére sem tért vissza hazájába. Azt állította, nem jutott el hozzá egyik halálhír sem.