A trafikmutyi ellen nyílt kiállítás a Felvonulási téren

Milyen lenne a Hócipő, ha holnaptól nem újságként adnák ki, hanem óriásplakátban? Nagyjából olyan, mint az idei ARC plakátkiállítás, amelyet idén a magyar baloldal ismert toposzainak szenteltek Trafikmutyi, Orbán Viktor, hajléktalanok, elvándorlás, korrupció, kormányzati hurrápropaganda, magyarkodás, rasszizmus.

Az összkép már csak azért is érdekes, mert az idei téma nem is az volt, hogy "Mit gondol Ön a szemét Fideszről, ami Orbán Viktor vezetésével tönkreteszi az országot?", hanem hogy  „Mi történt velünk”. A plakátok szerint erre a kérdésre csak politikai válaszok jutnak eszünkbe. Ráadásul az elmúlt egy évben nem történt velünk más érdekes, mint hogy a szemét Fidesz Orbán Viktor vezetésével tönkretette az országot.

Az, hogy a kérdésről legtöbben a politikára asszociálnak, egyébként még el is képzelhető, hiszen miért pont erről ne a politika jutna eszünkbe? Kevéssé valószínű viszont, hogy a plakátok által kirajzolt kép a lakosság életérzésének reprezentatív lenyomata. Ez esetben ugyanis a képek 27 százalékán gazdasági fellendülést, rezsicsökkentéstől bódult nyugdíjasokat vagy a nemzetet rágó EU-t látnánk.

A kiállítás inkább a zsűri világképét tükrözi, de hogy mi is zavarba hozzuk a Kedves Olvasót, mint Bolgár György festménye a tógában érkező Mesterházyról, megjegyezzük: ezzel nincs olyan nagy baj.

Egyrészt a plakátpiac szinte teljes egészében Simicska-érdekeltségek kezében van, így bizsergető olyan plakátokat látni, amelyeken ahelyett, hogy vidám magyarok áradoznának a kincstárjegy okozta kéjről, tobzódnak a rendszerkritikus munkák.

Másrészt az a helyes megközelítés, ha kissé leszállítjuk az igényeinket. Végül is a plakátkiállítás nem kortárs képzőművészet: itt ugyanolyan hiba lenne a szofisztikált üzenetet és rafinált megoldásokat keresni, mint egy kereskedelmi célú poszteren. Az óriásplakátnak egyetlen pillanat alatt kell átvinnie az üzenetet, tehát aki túlbonyolítja, az úgy veszíti el a közönségét, mint az, aki magas szintű matematikai elméletek kibontásával próbál csajozni a pultnál.

Ha ezekkel a megkötésekkel közeledünk, akkor találhatunk néhány érdekesebbet az unalomig ismert poénok, a kifacsart céglogók vagy a Fidesz szlogenjeit viccesen átíró plakátok közt.

Véres pad, bombázó galamb

Az abszolút kedvencem a Már megint hiányzik... című plakát volt, egy patyolatfehér tanteremmel, sok fehér és egy vérrel összefröcskölt paddal. (Gáspár Attila, Dobi Nóra)

Az alpári vicc különdíjat a Más péniszével festettem című munkának adnám (Update: Olvasónk megfejtése szerint a szivárványszínű felirat a melegtémára utal, így az üzenet az, hogy egyes erők a melegek elleni hecckampánnyal próbálják ismertté tenni magukat.). A nemzethalálos-tabudöntő kategóriában nálunk a szobrok nélküli Hősök tere nyert (Szabó Eszter Judi, Kun Dávid). Ők egyébként második helyezést értek el a zsűrinél is. A képzőművészeti díjat pedig a hit és a szeretet bombáival pusztító galamb kapja. Király András készítette, aki az életben is képzőművész. A legjobb fideszezős munka pedig az egymás seggébe bújó öltönyös figurák plakátja volt (Bese Örs).

Ami ezen túl van, az már tényleg a Hócipő, céglogókból faragott „viccekkel”, buszmegállói politizálással és olyan képes tréfákkal, amelyekből napi hármat lát az ember a Facebookján, ha nem válogatja meg rendesen, hogy kiket jelöl vissza. Ezen plakátok legtöbbjénél a poénfaktor annyi, hogy na, ezt jól megmondták nekik.

A kiállítási anyagból annyit még kikövetkeztethetünk, hogy a zsűrizés helyszínének közelében nem volt nemzeti dohánybolt, a nikotinéhség pedig nyomot hagyott a döntéseken. Minden harmadik plakát ugyanis a trafikmutyi miatt anyázik.

Az idei ARC-ban mégis az a legizgalmasabb, hogy miként fogják megóvni a képeket a feldühödött fideszesektől, akik számára talán csak egy Bajnai-szobor lenne idegesítőbb a téren. Ha addig nem lesznek összecsapások, vagy erkölcsi alapon nem tiltja be az egészet Tarlós István, akkor az utolsó nap érdemes lesz még egyszer megnézni, mi maradt a plakátokból.