Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Székekkel az idegen kultúrákért

2013.09.06. 10:53
Mérhetetlenül aktuális az idei Art Moments fesztivál kínálata. Sok a széthúzás és a fájdalom, de a magyar dizájnerek legalább világszínvonalon alkotnak.

„Mi magunk sem gondoltuk, hogy 2013-ban egy ennyire időszerű programmal állunk majd elő” – mondta az Art Moments fesztivál első napján dr. Gereben Katalin, a Zenith Art Exchange nevű nemzetközi művészeti csereprogram nevében. A projekt célja egyrészt, hogy kortárs magyar művészeket mutasson be külföldön, másrészt pedig, hogy számunkra idegen kultúrákba engedjen némi betekintést a művészeti alkotásokon keresztül.

HEY-%27YA 008
Fotó: Art Momens

Az Art Moments 2010-ben indult különböző budapesti kávézókban, mozikban, könyvesboltokban, romkocsmákban és galériákban rendezett kiállításokkal. A kortárs vizuális művészetre fókuszáló fesztivál immár hatodik alkalommal jelentkezik, amely átlépve a főváros határait egy kvázi-országos rendezvénnyé nőtte ki magát. Az események központja az Erzsébet téri Design Terminál, illetve az Akvárium, vidéki helyszínként pedig idén a debreceni Modem és Főnix, valamint a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed kapcsolódott be.

Sok a széthúzás és a fájdalom

A kultúrák közti párbeszédet szorgalmazva a szervezők idén a titkoktól és tabuktól hemzsegő arab világot tették központi témává. A keleti nyitás jelentőségéről beszélt Bokor Balázs is, a külügyminisztérium afrikai és közel-keleti főosztályának vezetőhelyettese. Az arab világ felé irányuló orientációnak szerinte nemcsak a politikai, gazdasági és üzleti életben kellene megmutatkoznia, hanem a társadalmi és kulturális kapcsolatokban is. „Mi, magyarok is keveset tudunk róluk, és ez talán visszafelé is érvényes” – vallja be, majd kiemeli, hogy a kortárs képzőművészet mostanáig teljesen hiányzott az arab-magyar kulturális kapcsolatból.

„Rendkívül aktuális ez a program, mert rengeteg minden történik mostanság az arab világban. Nagyon sok a széthúzás, a fájdalom és a háború. A művészet viszont jól kifejezi mindezt” – összegez Abed El Kadiri is, a kuvaiti Kortárs Művészeti Platform igazgatója, az idei Zenith Art Exchange vezető kurátora. Ahogy mondja, céljuk, hogy kultúrájuk egy másik, árnyaltabb arcát is megmutassák, hogy ne csupán a BBC és a CNN híradásaiban látottak alapján ítéljünk, vagy épp ítélkezzünk. A „Kurszi, avagy a szék dícsérete” című tárlat például kilenc kuvaiti művész – főként építészmérnökök és fotósok – munkái közül válogat. „A hatalomról és a zsarnokságról szólnak” – jegyzi meg a kuvaiti kurátor, majd kiemeli, hogy az alkotások mögött valós emberi és társadalmi problémák rejtőznek, de ami még ezeknél is fontosabb, az az ezek ellen is sikeresen küzdő emberségesség, amely jól tetten érhető a kiállított művekben. A székek osztályában például egyaránt megtalálhatjuk a leghátsó sorban lógó/lebegő, rénszarvaszuzmóval borított hippit, a tudatosan hátát mutató metálos lázadót, a trendhuszárt és a tőle semmiben sem különböző, hűséges követőjét. A kamaszok szinte valamennyi jelentősebb kasztja fellelhető a szimbolikus osztályteremben, talán csak a díszes vallási fanatikus lógna csak ki egy nyugati iskolából.

Világszínvonalon az avantgárd Mercedes

Az Art Moments első napján nyitották meg a Mercedes-Benz és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös design-kiállítását is. Az immár egyévtizedes együttműködés eredményeképpen a tárlat a MOME diákjainak autóterveit és -modelljeit mutatja be. „A fiatal, haladó generációra fókuszálunk, az ő ízlésüknek szeretnénk megfelelni” – mondta Ingo Fröhlich a Mercedes-Benz Magyarország képviseletében. Bevallotta, hogy autóikkal a fiatal felnőtteket igyekeznek lenyűgözni, így kiemelkedően fontosnak tartják a korosztályukkal való kapcsolattartást. Adorján Viktor, a Mercedes-Benz PR-menedzsere szerint a kiállított munkák már-már az avantgárd felé nyitnak.

„Amennyiben termékeink világszínvonalúak, márpedig annak bizonyulnak, ennek a magyar autódizájnra is igaznak kell lennie” – összegezte a közös kiállítás jelentőségét Fröhlich.

A megértés szándéka

A fej, mint kozmosz (Marwan Kassab-bachi)
A fej, mint kozmosz (Marwan Kassab-bachi)
Fotó: Design Terminál

Nem maradnak azonban a vidéki helyszínek sem arab vonatkozású anyagok nélkül: Debrecenbe vándorol a Szent út című fotóművészeti kiállítás, amely tizennégy arab művész közel hetven fényképe közül válogat, Pécsett pedig a szír Marwan Kassab-Bachi akvarelljeit lehet megtekinteni, valamint egy francia testvérpár, Brigitte és Marian Lacombe női sportolókat bemutató fotóit és filmjeit. Legutóbbi, a Hey'Ya című kiállítás az arab élsportolónők sajátos helyzetére, nehézségeire hívja fel az európai emberek figyelmét.

Lesznek még ezen kívül koncertek – játszik például az Elefánt és a 40 Days, valamint a Deák téri metróállomáson is lépnek fel zenészek –, irodalmi performanszok is várhatóak többek közt Saiiddal, Závada Péterrel és a neves magyar zenészeket tömörítő Rájátszás csapatával, sőt, gyermekprogramok és felnőtteknek szóló workshopok egyaránt várják az érdeklődőket.

A szervezők a fővárost és az urbánus tereket tűzfalfestéssel igyekeznek esztétikusabbá varázsolni, a pénteki szájjal-lábbal festéssel pedig a fogyatékkal élőket és az épeket egyaránt bevonják a fesztivál programjába. Ahogy az eseményt a festékeivel támogató Poli-Farbe ügyvezető igazgatója, Szabó Antal mondta: "napjaink bábeli zűrzavarában a megértés szándéka hiányzik leginkább". Az Art Moments ezúttal is tesz azért, hogy ez ne így legyen.