Ribiséta és természetes szépségverseny

2013.09.13. 15:14
Beindult az ősz, de aggodalomra semmi ok, hiszen olvasni, sétálni, filmezni és táncolni egyaránt lehet majd a hét utolsó napjain. Programajánló.

Az Olvasás Éjszakáját tartják péntek éjjel az ország több pontján is. A fővárosi és vidéki könyvesboltokban délután öttől egészen hajnalig zenés produkciók, szakmai beszélgetések, interaktív programok és bemutatók várják a könyvbarátokat. Mivel a fesztivál témája az éjszaka lesz, az Olvasás Éjszakáján hatvan kortárs magyar szerző – Závada Pétertől Závada Pálig – meséli el, olvassa (f)el, mutatja be, mit jelent számára az éjjel. Péntek, 17 órától hajnalig, több helyszínen is

Nyolc évvel az első album után, és öt év kihagyást követően idén újra koncertezik a Challanger In Pieces. Az angolszász popzene érzékenységét az elektronikával keverő magyar zenekar áprilisban egy kétszámos kislemezzel tért vissza. Sikerüket jól jelzi, hogy 2005-ös debütlemezüket az egykori Radio Café hallgatói az év lemezének választották. Péntek 21:00, Gozsdu Manó Klub (Budapest, Király utca 13.)

"Akarat" című dalának klipjét mutatja be a Mayberian Sanskülotts, a jelenlegi egyik legígéretesebb magyar zenei projekt a Müsziben. A premier után a zenekar temészetesen koncertet is ad majd. Emellett korábbi videókat, meg nem jelent remix-videókat, saját képzőművészeti alkotásokat és egyéb meglepetéseket is lehet majd látni. Péntek, 19:00, Müszi (Budapest, Blaha Lujza tér 1., 3. emelet)

Mayberian Sanskülotts - Cesare's Stray Sight (Especially You)

Természetes szépségversenyt hirdet a Fogasház, amelyre elég csupán az intézménybe lépéssel nevezni. "Nincs dresszkód, nem kell bikiniben forogni, sőt, bárgyún sem kell mosolyogni!" – ígérik a házigazdák. A játék nem babra megy, a fődíj ugyanis egy Volvo 244 GL. Ezalatt a 'Házban a Kruizin gondoskodik a hangulatról, míg a 'Kertben a Popméter tolja az indie-t. Péntek, 22:00, Fogasház (Budapest, Akácfa utca 51.)

A jungle és dancehall hívei sem panaszkodhatnak a hétvége felhozatalára, hiszen nem először látogat hazánkba Deadly Hunta, akinek "Ganja Man" című, Aphroditével közös dala sokak számára ismerős lehet. Deadly, azaz Trevor Samules, egy jamaikai apa és egy ghánai anya gyermekeként született Londonban, úgyhogy vérében van a zene. Az este során fellép még a Mangorise, valamint a beszédes nevű Goodas Crew táncoslányai is. Péntek, 22:00, Gödör (Budapest, Király utca 8-10.)

Promóterek dj-párbajával tér vissza a Toldi KICKS nevű exkluzív bulisorozat. Az éjszaka során különböző koncert- és partiszervezők mérik össze zenei műveltségüket. Ott lesz a Soundkitchen, az NVC, a Holalo, a Luna Booking, és még sokan mások a budapesti éjszakai életből. Péntek, 22:00, Toldi mozi (Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)

Ezúttal is lesz SlutWalk, avagy ribiséta, amely továbbra is a szexuális erőszakot övező társadalmi előítéletek ellen tiltakozik. "A séta egyik alapgondolata, hogy a nemi erőszakra nincs mentség. Sem a ruha, sem az elfogyasztott alkohol mennyisége, semmi nem mentheti fel az elkövetőt" – foglalnak állást a szervezők. A délutáni sétát követően pszichológusok, gender-kutatók és jogászok részvételével kerekasztal-beszélgetést tartanak a Fogasházban. Aki még ezek után sem fáradt el, az a Belgrád rakparton afterpartizhat tovább a szervezőkkel. Gyülekező szombat délután négykor a Deák téri templom előtt.

Hamisítatlan western-hangulatú környezetben ünnepli harminchetedik születésnapját a gyermek- és felnőttdalok tekintetében egyaránt termékeny 100 Folk Celsius. A legismertebb magyar country-zenekar mellett fellépőként vendégeskedik még a Karthago, Benkő László az Omegából, Jankai Béla és Boros Lajos. Szombat, 20:30, Club 202 (Budapest, Fehérvári út 202.)

Egyetlen különleges koncert erejéig újra összeáll a pontosan húsz esztendős Warpigs. A kilencvenes években fénykorát élő zenekar annak idején olyan külföldi előadók előtt lépett fel, mint a Kiss, Bon Jovi, a Biohazard vagy a Type O Negative. Idén már biztosan nem koncerteznek többet, ígérik. Szombat, 20:00, Zöld Pardon (Budapest, Neumann János utca 2.)

Warpigs - Szandál

Késő délutántól a cseh jazz és világzene képviselőivel várja vendégeit az Ahoj, terasz! a Ludwig teraszán. Fellép az Infinite Quintet, a Sato-San To, a Čankišou, valamint a "cseh Ghymesként" és a "morvai Jethro Tullként" is gyakran emlegetett Tomáš Kočko és bandája. A koncertek után Miloš Forman kultikus Tűz van, babám! című filmjét vetítik. Szombat, 17:00 – 21:30, Ludwig Múzeum (Budapest, Komor Marcell u. 1.)

Live szettjével érkezik a Toldi moziba az észak-ír The Cyclist, a kaliforniai Leaving Records egyik szemtelenül fiatal reménysége. Előtte Imre Kiss és AiwA készíti elő a terepet. Szombat, 23:00, Toldi mozi (Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)

Péntektől vasárnapig csalogatja a mozgóképmániásokat a Crosstalk Video Art Festival. Az erős hazai alkotások mezőnye mellett a világ majd' minden tájáról érkeznek külföldi filmek. A vetítéseken túl előadások, vitaestek és vezetett beszélgetések is lesznek. Rengeteg kategória és film, két helyszínen: a Toldi moziban és a Higgs Mezőben. Péntek, szombat és vasárnap, délután kettőtől éjfélig, Toldi mozi (Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.) & Higgs Mező (Budapest, Hercegprímás utca 11.)