Ábrahám
14 °C
31 °C

Visszatért a savtámadás után a Bolsoj igazgatója

2013.09.18. 08:49

Szűnni nem akaró ováció fogadta a moszkvai Nagyszínház keddi évadnyitó társulati ülésen Szergej Filint, a balett-társulat művészeti igazgatóját, aki a januári savtámadást követő németországi kezelésről most tért vissza a teátrumhoz.

Az eseményen Vlagyimir Urin, az utóbbi két évben számos megrázkódtatást megért teátrum élére július elején kinevezett vezérigazgató elmondta: az új, 238. évadban nem áll szándékában forradalmat csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lesznek személyi változások.

A balettegyüttes művészeti igazgatója arcát januárban kénsavval fröcskölték le. Arca és szeme súlyosan sérült, de németországi orvosai szerint bal szemére 80 százalékosan visszanyerte látását, a jobb szeme még nagyon gyenge. Szergej Filin, még mindig fekete szemüvegben, a sajtó hatalmas érdeklődése mellett köszönte meg a társulat támogatását és előző évadban végzett munkáját. "Nagy mértékben ennek köszönhető, hogy most itt vagyok önök között" - mondta, de alig tudta befejezni beszédét, amelyet a társulat nagy tapsa szakított minduntalan félbe.

A hatóságok Pavel Dmitricsenkót, a botrányok tépázta Bolsoj egyik vezető szólótáncosát gyanúsítják a januári bűncselekményre való felbujtással, és hónapok óta vizsgálati fogságban tartják őt. Pavel Dmitricsenko élettársa, Anzselina Voroncova - ugyancsak a Bolsoj szólótáncosa - miatt keveredett konfliktusba a balett-társulat 42 éves művészeti igazgatójával. A támadás közvetlen kiváltó oka állítólag az volt, hogy Filin megtagadta a Hattyúk tavának főszerepét Voroncovától. A Lifenews orosz hírportál korábbi értesülése szerint a szólótáncos azt vallotta, hogy csak rá akart ijeszteni a balettigazgatóra.