Süsü és a magyar Tour de France

2013.09.20. 18:01
Lovak, zene, édesség, brit majdnem-legendák, káoszpop és a csillagszemű juhász. Ezek lesznek a hétvégén.

Ami Brazíliának a riói karnevál, és ami Franciaországnak a Tour de France, az nekünk, magyaroknak a Nemzeti Vágta. A nemzeti lovashagyományok háromnapos ünnepén idén is a fővárosba költözik a vidék, hogy a Hősök terén közel száz magyar város, illetve falu küldötte vetélkedhessen egymással. A magyar tradíciókra építő, történelmi hangulatú lovasversenyen lesz még díjugratás, lovasíjász-bemutató és méneshajtás is. Péntektől vasárnapig a Hősök terén

Kulturális Örökség Napjai alkalmából több száz budapesti és vidéki épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A látogatók így olyan helyszínekre is bejuthatnak, amelyek egyébként nem, részlegesen, időlegesen vagy csupán a társadalom bizonyos rétegei számára elérhetőek. Felkereshető lesz például az idén százéves sváb-hegyi víztorony, a parlament kupolája és alagsora, de akár az első magyar sorozatgyilkos nyomába is eredhetünk, vagy kisvonatozhatunk a Fiumei úti sírkertben, esetleg felfedezhetjük Zugló szocreál építészetét. Szombaton és vasárnap, számos budapesti és vidéki helyszínen

Noha rossz hír lehet a fogyókúrázóknak, pompás hétvégének örvendhet minden potenciális Gombóc Artúr, hiszen péntektől vasárnapig tart majd a budapesti Édes Napok. A fesztivál idén a Budai Várból a könnyebben megközelíthető Millenárisba költözik, ahol különleges kézműves csokoládék és egyéb ínycsiklandó édességek találkoznak remek borokkal és a gourmet gasztronómiával. Az Édes Napok vendége ezúttal Svájc és a svájci csoki. Lesznek még szakmai előadások, bemutatók, csokoládé-, bonbon- és macaronkészítő kurzusok, sütemények, kávék, fagylaltok, és mindebből természetesen kóstoló is. Péntek délelőtt 11 órától vasárnap este 10-ig, Millenáris (Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)

Lipótváros három napon keresztül, harmincegy helyszínen, mintegy ötven ingyenes programmal várja vendégeit. A Belvárosi Művészeti Napok egyaránt tartogatnak zenei előadásokat, képző- és iparművészeti kiállításokat, gyermekeknek és felnőtteknek szóló színházi programokat is. Péntektől vasárnapig, az ötödik kerület különböző pontjain

Péntek este egy manchasteri posztpunk zenekar, a Blue Orchids koncertezik majd a Gozsdu Manó Klubban. A bandát 1979-ben, a punk hőskorában alakították a mára már igazi legendává érett Fallból kiváló zenészek. A Blue Orchids tragédiája, hogy olyan pályatársak mellett, mint a Joy Division, a New Order vagy a Smiths egyszerűen nem tudott kitűnni szülővárosának virágzó zenei életéből. Tavaly ősztől újra aktívak, turnéjuk keretén belül érintik Magyarországot. Előzenekar a Vasárnapi gyerekekPéntek, 20:00, Gozsdu Manó Klub (Budapest, Király utca 13.)

Work work

Fiatal tehetségek mutatják meg péntek este, hogy merre tart a magyar könnyűzene. A "remek dalszerzők és nagy mulattatók" rendhagyó estjén fellép a Boy and the Tele , a Wolf Shaped Clouds -közeli Seeyouetc., Fülöp Péter a Fancy Dress Partyból, és ezúttal kizárólag magyar nyelvű dalokkal készül a Somersault Boy atyja, Sallai László. Péntek, 20:00, Filter Klub (Budapest, Dohány utca 84.)

Pontosan tíz évvel ezelőtt, Japánból indult világhódító útjára a Pecha Kucha Night, amely magyarul nagyjából annyit tesz: "locsi-fecsi est". A hosszúra nyílt nyáriszünet után a szervezők különleges helyszínen, a Magyar Telekom székházában várnak minden kortárs építészet és design iránt fogékony érdeklődőt. Péntek, 20:20, Magyar Telekom székház (Budapest, Krisztina krt. 55.)

"Mítoszok helyett" címmel indít '56-os helyszíneket érintő biciklitúrát a BUPAP. A háromórás kerekezés célja, hogy eloszlassa a fejekben élő legendákat és tévhiteket a forradalom eseményei kapcsán. "Külföldi provokáció eredménye volt-e a forradalom? Kik lőttek orvul a tetőkről? Van-e kazamatarendszer a Köztársaság tér alatt?" – ilyen kérdéseket feszeget a túra vezetője, Eörsi László történész. Szombat, 11:00,  a találkozási pont a regisztráció után érkező válaszlevélből derül ki

A kortárs, haladó szellemű elektronikus zene kedvelőit vonzza majd a Trafó Electrify sorozatának második állomása. Olyan izgalmas aktualitások állnak majd színpadra, mint "az úttörő finn producerlegenda Vladislav Delay, az álomzenével babonázó brit Forest Swords, a fiatal káoszpop-zeneszerzőtehetség Micachu és a vokalista Tirzah duója, valamint ritkaságnak számító exkluzív koncertbemutatót ad az amerikai Pamelia Kurstin, aki a világ első elektronikus hangszerén, a kultikus tereminen játszik." Szombat, 19:30, Trafó (Budapest, Liliom u. 41.)

Exkluzív koncertjén 2007-es bemutatkozóalbumát játssza végig a Péterfy Bori & Love Band. A mára platinalemezzé vált, cím nélküli debütáláson szerepelnek a zenekar máig legnagyobb és legnépszerűbb slágerei, mint a Hajolj bele a hajamba, a Vámpír vagy az Ópium. Figyelem, soha vissza nem térő, egyszeri alkalom! Szombat, 20:00, A38 Hajó (Budapest, Petőfi híd, budai hídfő)

Péterfy Bori & Love Band - Vámpír

Azoknak akik a szombat éjszakát egyszerűen csak végig szeretnék táncolni, a hatvanas évekre szakosodott Past Perfect, az angolszász gitárpopra specializálódott Tesco Disco vagy a legújabb Placebo-lemezt ünneplő British Mood bulijait ajánljuk.

A magyar kortárs művészekhez és műveikhez enged intim közelségbe a Nyitott Műtermek Délutánja. A vasárnapi rendezvényen az alkotók a műhelyeikben várják az érdeklődőket, vezetnek körbe, mutatják be munkáikat, és mesélnek azok keletkezéséről. A kötetlen beszélgetéseken kívül természetesen közös alkotásra is nyílik majd lehetőség. Vasárnap délelőtt 10 órától, több budapesti helyszínen

A kisgyermekeseknek egész biztosan kedvére válik a vasárnapi Egyszeregy Magyar Mesefesztivál. A családbarát programok három színpadon (Sárkány, Királylány és Center) zajlanak majd. Ott lesz többek közt Süsü, a sárkány, Marcipán cica, a csillagszemű juhász, a libapásztorból lett királylány és a gyerekek nagy kedvence, az Alma együttes is. Na de hogy Süsü miért épp a Királylány színpadon tűnik fel, azt a fene sem érti! Vasárnap, 10:00 – 19:00, AsiaCenter (Budapest, Szentmihályi út 167-169.)