A belépés meztelenül ingyenes!

2013.09.27. 15:40 Módosítva: 2013.09.27. 15:57
Virrasztó újságírók, meztelen punkok, festők a pszichiátriáról, ipari szakadárok és kapuzárási pánik. Az Index devianciáktól hemzsegő hétvégi programajánlóját olvashatják.

A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria huszonnégy órás festőmaratonján hivatásos és amatőr, valamint mentális fogyatékossággal, illetve pszichiátriai betegségekkel küzdő (art brut) művészek alkotnak együtt a PsychArt24 nevű rendezvényen, hogy bebizonyítsák: a művészet mindenkié. A festőmaratonon 24 óra, 25 kiló festék, 60 festőállvány, valamint 400 ecset várja az alkotni vágyókat. Péntek déltől szombat délig, Semmelweis Egyetem – Elméleti Orvostudományi Központ (Budapest, Tűzoltó utca 37-47.)

A "Ha te is jössz, én is megyek" nevű streetpunk-bulin a színtér négy megkerülhetetlen zenekara játszik majd együtt, és adja valószínűleg utolsó közös koncertjét. A Böiler például mindössze két fellépés erejéig állt össze, amelyekből az egyiket már meg is ejtették Székesfehérváron. A Fegyelmező Részleg fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli, a Linx és a Derkovbois pedig szintén visszatérő koncertet ad majd. A rendezvény állítólag meztelenül ingyenes. Péntek, 21:00, R33 (Budapest,Soroksári u. 58.)

"Hol vannak a kortárs design határai? Mi történik, ha a tervezők átlépik ezeket?" – hasonló kérdésekre keresi a választ az idei Design Hét. Budapestre látogat például Michele De Lucchi építész-formatervező is, és lesznek városnéző designtúrák: éjszakai biciklizés, tandemkerékpározás, streetfood-séta, de felkereshetjük a margitszigeti víztornyot, a kelenföldi hőerőművet és a józsefvárosi Négy Tigris piacot is. Péntek este hattól jövő hét vasárnapig, a Design Terminálban (Budapest, Erzsébet tér 13.) és más helyszíneken

Szombat este a SZERK.éj keretein belül ünnepel együtt az online kulturális újságírás a Széna tér közelében. A Jurányiban ott lesz mindenki az Apokriftól a Literán át egészen az ÚjNautilusig. A programban egyaránt szerepelnek szerkesztőségi fogadóórák, lapozóstandok, szakmai beszélgetések, nyitott műhelyek, verskoncert, lapszám- és könyvbemutatók,  felolvasások, slam poetry stb. "Gyere, ha már írsz, írni akarsz, vagy csak érdekel a kultúra online oldala" – üzenik a szervezők. Szombat délután kettőtől éjszakáig, Jurányi (Budapest, Jurányi u. 1-3.)

A drogfogyasztást állította középpontjába az Uccacucca minifilmfesztivál, amely azt kutatja, hogyan változtak meg a kábítószer-élvezők felhasználói szokásai az évek során. "Milyen tudatmódosító szereket használtak és használnak a fiatalok, mi lett ma az ucca cucca?" – ezekre a kérdésekre keres választ a szombati esemény. Szombat, 19:00 – 23:00, DocuArt (Budapest, Ráday u. 18. – Erkel u. 15., bejárat az Erkel utca felől)

Szezonzáró koncertsorozattal búcsúzik a főváros legnagyobb, szabadtéri bulihelyszíne, a Budapest Park. A Kapuzárási Pánik fesztivál ugyan már szerdán elkezdődött, két napja azonban még hátravan, amelyeken olyan előadók lépnek fel, mint a SoulClap, a Punnany Massif, a Heaven Street Seven és a Vad Fruttik. Szerdától szombatig, Park (Budapest, Soroksári út 60.)

Táncos eseményekből sem lesz hiány a hétvégén: a mindig szexi B!tches with Issues a modern elektronikát töviről hegyire ismerő Designer Drumsszal együtt ünnepli a Design Week nyitását a Toldi moziban, míg az Ipari Szakadárok a nyolcvanas évekre fókuszálva táncoltat majd new wave, szintipop és posztpunk zenékkel a Lokálban. De még a garázsrockerek sem panaszkodhatnak a hétvégén, hiszen pénteken a műfaj kaotikusabb oldalát képviselő Pyramids Don't Exist, szombaton pedig a múlt – elsősorban a hatvanas évek – felől közelítő Psycho Galore csinál majd bulit a Vittulában.

A csendesebb zenéket kedvelőknek is kedvez a víkend, több akusztikus koncert is lesz majd. Péntek este fellép például  Poniklo Imre, az Amber Smith és a Poster Boy zenekaraival, valamint szólóban egyaránt sikeres frontember, aki után Michael Kentish, a Budapesten élő angol énekes-dalszerző áll majd a Hunnia bisztró színpadára. Ezzel nagyjából egyidőben a Brussels, a Carbovaris és a Fish! ad majd akusztikus koncertet a szezont nyitó Kuplungban, másnap pedig Nemes András, a Pluto zenekar énekese gitárjával, valamint fellépővendégeivel ünnepli majd születésnapját, szintén a Hunniában.

Poniklo-Éjjel

A Budapest Jungle szervezésében Japán elsőszámú drum and bass-producere, Makoto érkezik Magyarországra. A japán lemezlovas a brit MC Conraddal jön hazánkba, akivel 2004-ben közös számot is írtak, a Golden Girlt. Conrad ezúttal a Con*Natural nevű alteregójával lép majd fel. Szombat, 22:00, Corvintető (Budapest, Blaha Lujza tér 1-2.)

Közben a korán ébredőket már szombat reggel kilenc órától várja a kétnapos Kulturális Királyi Napok az Erzsébet téren. Innen érdemes a Király utca felé venni az irányt, ahol egy civil akció keretében közel ötven művész festette le az üresen álló üzletek kirakatát. A Central Passage-ban (Budapest, Király u. 8.) eközben szintén kétnapos termelői és designvásárt tartanak. A Közös Piacon megbízható forrásból származó, minőségi alapanyagokból készülő ételkülönlegességeket, sajtokat, saját termesztésű zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket és további nyalánkságokat egyaránt kínálnak majd az árusok.