Kiszínezték a kirakatokat a Király utcában

2013.09.27. 16:56

A Király-Art a Király-Ért elnevezésű akció keretében lefestettek a Király utcában negyvenhat üres kirakatot. A Bakelit Multi Art Center és a KultUnio Alapítvány pályázaton választotta ki az alkotókat, akik pénteken kidekorálták az utcát. Fazekas Tímea, a pályázatot koordináló Bakelit képviseletében az Indexnek elmondta, hogy minden kirakatra külön lehetett jelentkezni, és nem csak street art művészeknek szólt a felhívás, így jelentkezett például a 70 éves Babó Gabi néni is, aki csak azért utazott a fővárosba, hogy festhessen egy jót: ő egy kalocsai mintával színesített egy kirakatot.

A jelentkezők nagyon vegyes mezőnyt alkottak: a gyakorlott street art-osok mellett érkezett tizenhat diák a Forrai magániskolából is. Voltak olyanok, akik soha nem festettek még kirakatra, de szerették volna kipróbálni magukat.

"Mindenki tudja, hogy mi történt a Király utcával az utóbbi pár évben: volt ugyebár a nagy felújítás, mindenki boldog volt, úgy tűnt végre rendbe lett rakva az utca Deák és Nagymező közti része. Aztán hamar kiderült, hogy milyen rettenet összecsapott és igénytelen munkát hagyott maga után a kivitelező és kb. már az átadás napján elkezdett szétesni minden. Azóta is inkább csak az utca elején (az ellenpélda Gozsdu udvarig tartó szakaszon) van élet, az van nagyjából vállalható állapotban, a többi szépen lassan zuhan szét, aminek köszönhetően a boltosok is menekülnek és így tele van minden elhagyott, üres üzletekkel." - írják a pályázatot kiírók. Szerintük a Király utcában nagyon kevés az élő, zöld felület, ezért olyan képi ötleteket vártak, amelyek egy kicsit enyhítik ezt a hiányt.

A pályázat célja, hogy szebbé, élhetőbbé tegye Budapest turisták által is kedvelt belvárosát, és felhívja a figyelmet a Nagymező utca és Deák tér között üresen tátongó kirakatokra. Az előkészítés során igyekeztek minden bérlőhöz eljuttatni az akcióról szóló információt, de nem mindenki értesült róla időben, ennek ellenére teljesen zökkenőmentesen zajlott a dekorálás. A járókelők nagyon pozitívan reagáltak a jelenségre, a helyszínen többen csatlakoztak a festegetőkhöz. A kezdeményezés egyébként az egész hétvégén zajló Kulturális Királyi Napok rendezvény része.

Legutóbb a Krétakör dobta fel kicsit a belvárosi utcaképet: ők a Korrupció című előadásukat reklámozó egyedi gerillaplakátokkal ragasztották tele a használaton kívüli falakat.