Jegelik a Hillary Clintonról szóló dokumentumfilmet

2013.09.30. 21:51

Mégsem készül dokumentumfilm Hillary Clintonról, legalábbis egy darabig biztosan nem. A Huffington Post blogján Charles Ferguson rendező arra hivatkozott, hogy a demokraták és Clinton támogatói körének nyomására fújta le a forgatást.

Korábban megírtuk: a CNN egy játékfilm hosszúságú dokumentumfilmet, az NBC pedig egy minisorozatot tervezett a volt külügyminiszterről. Az ötlet, most már látszik, egyik politikai táborban sem okozott osztatlan lelkesedést.

A republikánusok úgy gondolták, hogy zavaró és kiábrándító az egész akció, és valójában politika hirdetések készülnek, elfogulatlan tartalomnak álcázva. A republikánusok vezetője, Reince Priebus szerint a két film nyíltan befolyásolná Hillary Clinton népszerűségének alakulását az előválasztási vitákban. Ezért levelet írt a csatornáknak, amelyben gyakorlatilag megfenyegette őket, hogy ha leadják a filmeket, elintézi, hogy a 2016-os előválasztási kampány vitái ne kerülhessenek képernyőre a két tévén.

Most azonban úgy tűnik, a demokraták is akcióba lendültek. Ferguson azt írta, amikor arra került volna a sor, hogy interjúkat készítsen a filmjéhez, senki sem volt hajlandó válaszolni a kérdéseire, és másban sem segítettek neki. „A fájdalmas visszautasítás után úgy döntöttem, lefújom a forgatási projektet, mivel ilyen körülmények között nem tudnék olyan filmet készíteni, amelyre büszke vagyok” – írta a rendező.

„Ez győzelem a Clintonoknak, és győzelem azoknak a pénzgépeknek, amellyé mindkét politikai oldal vált. De nem hiszem, hogy ez győzelem a média és az amerikaiak számára is” – értékelte Ferguson. A CNN közleményében tudomásul vette a rendező döntését, és tiszteletben tartja azt.