700 milliót vettek el a művészektől

2013.10.07. 15:27 Módosítva: 2013.10.07. 16:30
L. Simon László parlamenti sajtótájékoztatón állt ki a szerzői jogi törvény módosítása mellett, mely szerint az üreshordozó-díjak (ilyet minden üres cd, dvd, pendrive vásárlásakor fizetünk) 25 százalékát az NKA átveszi a jogkezelőktől. Emellett az NKA kezeli a jogdíjak 7 százalékát, melyet a jogkezelők korábban kulturális célokra ajánlottak fel. Az Artisjus szerint a művészeket meglepte, hogy egyeztetés nélkül veszik el a pénzük egy részét, és a kis kiadók különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a módosítás miatt.

L. Simon László, az NKA alelnöke hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján elmondta: az NKA hatékonyabb és olcsóbb, mint az Artisjus, így jobban szolgálja a művészek érdekeit. Szerinte az, hogy az üreshordozó-díj 75 százaléka az Artisjusnál marad, összhangban van az uniós joggal, és az NKA újonnan felálló kollégiumain keresztül maguk a művészek dönthetnek majd a pénz sorsáról. (Mint elmondta, két kollégium lesz, egy színház és táncművészeti, illetve egy zenei.)

L. Simon hozzátette: a pénzből az NKA a valódi értéket teremtő valódi tehetségeket akarja támogatni, nem az egyébként is magas jogdíjakat kapókat, hanem a feltörekvő tehetségeket. Az Index kérdésére, hogy az ideiglenes kollégium felállása előtti állapothoz képest milyen konkrét javulást fog hozni a rendszer, L. Simon elmondta: az Artisjusnál lényegesen nagyobb társadalmi legitimitása lesz az NKA pénzosztó mechanizmusának

Muszáj mennem négyötödöst szavazni

lsimon

L. Simon végül megnyugtatta a megjelenteket, hogy a rendszer a bizalomról szól, és egyben visszautasított minden olyan vádat, miszerint a miniszter nem szakmai alapon döntene bármilyen kulturális kérdésben. Végül azzal zárta rövidre a sajtótájékoztatót, hogy „muszáj mennie négyötödöst szavazni″.

A Parlament hétfő este módosította a szerzői jogi törvényt, méghozzá egy zárószavazás előtti módosító javaslattal. A módosítás két fő területet érint: a jogkezelők kulturális támogatásairól ezentúl az NKA dönt saját hatáskörben, illetve az üreshordozó-díjak 25 százalékát is átterelik az NKA-ba.

A Ház kormánypárti és jobbikos támogatással, az MSZP és az LMP képviselőinek ellenszavazata mellett fogadta el a jogszabály-módosítást.

A törvényjavaslatot Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtotta be, és alapvetően az ismeretlen szerzők műveinek jogdíját rendezi európai uniós jogharmonizáció keretében.

Korábban a szerzői jogdíjakból befolyó mintegy tízmilliárd forint egy részét (legfeljebb 10 százalékát) a jogkezelő szervezetek (Artisjus, EJI, Filmjus) visszaosztották a tagjaiknak, díjak, pályázatok, szociális alapú támogatások formájában. Ha például egy rádió 100 forint jogdíjat fizet, ebből 7 százalékot kulturális, 3 százalékot szociális célokra ajánlottak fel a művészek. Ezt a 7 százalékot most az NKA fogja elosztani.

Az NKA egyébként klasszikus állami támogatást nem kap, de az állam lemond a javára az ötös lottó játékadójának 90 százalékáról. Az NKA elnöke Balog Zoltán miniszter, alelnöke L. Simon László fideszes képviselő.

Veszélyben a kis kiadók

A jogkezelők kulturális támogatásaiba már 2012-ben beszállt az NKA, de a döntéshozó ideiglenes kollégiumba akkor még az Artisjus is delegált egy tagot (a nyolcból négy tagot a jogkezelők delegáltak, négyet a miniszter). A mostani döntés értelmében az ideiglenes kollégium megszűnne, így az NKA fog teljes mértékben diszponálni az érintett források felett, amihez most hozzácsapják az üreshordozó-díjak 25 százalékát is. Így az eddiginél jóval nagyobb összeg – összesen akár 1,2 milliárd forint – kerül az Alaphoz, amit pályázati formában fognak kiosztani.

Németh Alajos azaz Lojzi, a Bikini basszusgitárosa az Indexnek elmondta: nem arra kapták fel a fejüket a művészek, hogy az állam belenyúl a pénzbe, hanem arra, hogy ezt előzetes egyeztetések nélkül teszi. Ezért írták már több mint ezren alá azt a petíciót, amelyben különösen az üreshordozó-díjak negyedének elvételét nehezményezik. Tóth Péter Benjámin, az Artisjus  kommunikációs igazgatója szerint ez főleg a kis kiadókat érinti rosszul, ők ugyanis a nagyon alacsony eladások miatt nagyban erre a kompenzációra tudnak építeni. (Ez a 25 százalék évente 700 millió forintot jelent Tóth Péter Benjámin szerint.)

Ne vetne fel komoly kérdéseket

Korábban nagy port vert fel a médiában, amikor kiderült, hogy augusztusi döntésével az ideiglenes bizottság a Kárpátia együttesnek is megítélt 400 ezer forint támogatást. Később a Kárpátia frontembere, Petrás János olvasói levélben jelezte a narancs.hu-nak, hogy nem ők, hanem a kiadójuk vett részt a pályázaton. Erdős Virág költő-drámaíró viszont pont a „homofób, rasszista, irredenta és holokauszttagadó nézeteiről elhíresült ″ Kárpátia zenekar támogatása miatt mondott le egy nyílt levélben a neki megítélt 400 ezer forintról, L. Simon László NKA-alelnök pedig ezt írta blogján az esetről:

Nem állítom, hogy a szélsőséges politikai véleményekhez való viszonyulás ne vetne fel komoly kérdéseket a mai magyar társadalomban. Ezek a szólásszabadság kérdésétől az állam támogatási politikájáig számos területet érinthetnek, és fontos lenne moderált keretek között zajló értelmiségi vitát folytatni róluk. A hisztérikus reakciók, az elhatárolódás menetrendszerű követelése, az elnyert támogatásról való demonstratív – és véleményem szerint értelmetlen – lemondás azonban nem az értelmes vitát szolgálja.