Fekete György végül rátenyerel a Műcsarnokra

2013.10.07. 18:50
Szavazott a parlament, a Művészeti Akadémia megkapta a Műcsarnokot. A retrográd szervezet ellen kampányoló igazgató kapott egy jó állást a minisztériumban. Fekete Györgyék körül már pezsegnek, egyesek az intézmény vezetését szeretnék, mások kiállításokat. Hallottunk tippeket, hogy ki lehet az igazgató: remek képeket fest, nem fogja kiakasztani a művészetben is a NER-t követő Fekete Györgyöt.

"Nem igaz, hogy a Művészeti Akadémia einstandolná a Műcsarnokot. Az állam egyszerűen csak ingatlanokat akar adni a szervezetnek” – válaszolta L. Simon László fideszes képviselő a Parlamentben Karácsony Gergely felvetésére. A vita alapja az volt, hogy a kormány háromnegyed éves huzavona után végül megtette, amit Fekete György már rég megjósolt: a kormány hétfőn megszavazta, hogy az idős belsőépítész művészeti körének kezébe kerüljön a Műcsarnok.

L. Simon László ugyan azt állította, hogy a döntésnek nincs hatása az intézmény működésére, hiszen csak az épületet adják át. A Műcsarnok irányításáért felelős nonprofit Kft.-t nem kapta meg az MMA. Tudnivaló azonban, hogy az egykori kulturális államtitkár már több alkalommal bagatellizálta Fekete György szervezetének súlyát, és mindig kiderült, hogy nem neki, hanem a térnyerésben érdekelt MMA-nak van igaza. Így történt most is.

Információink szerint a háttérben már megkezdődött a nyomulás a jobbos művészeti körből lett köztestületben, hogy ki legyen a Műcsarnok igazgatója. Tudomásunkra jutott az is, hogy az MMA vezetése már kikérte a Vagyonkezelőtől a Műcsarnok Nonprofit Kft. iratait, szerződéseit, pénzügyi nyilvántartását. Azaz zajlik a hatalomátvétel előkészítése.

Az MMA térnyerése egyébként nem Fekete György érdeme. Míg az elnöke az ideológiáért felelős, a szervezetet valójában a főtitkár, Kucsera Tamás vezeti. A háttérben munkálkodó szociológus az, aki intézi, hogy megkapják a felújított Vigadót, a milliárdos állami támogatást, és most a Műcsarnokot.

Orbán Viktor megígérte

A parlament hétfői döntése nem meglepetés, hiszen Fekete már korábban kijelentette lapunknak, hogy ideológiai alapon fogja átvenni a Műcsarnokot, mivel nem tetszik neki, hogy az intézmény olyan kiállításoknak ad helyet, amelyek véleménye szerint sértik a keresztény egyházat és a magyarságot. Lapunknak dátumot is mondott: 2014-től fogják irányítani a neves kiállítóhelyet.

A karrierjét a szocializmus alatt kapott megrendelésekből építő belsőépítész abból sem csinált titkot, hogy egyenesen Orbán Viktor tett ígéretet neki arra, hogy megkapja a Műcsarnokot. Fekete egy kormányülésen mószerolta be az akkori vezetőt, mivel az szerinte a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elveivel ellentétes kiállításokat rendez.

Az átadáshoz a törvénytervezet már tavaly decemberben elkészült, de akkor vélhetően Fekete György botrányos kijelentései miatt (miszerint ő nem hisz a demokráciában, Konrád György nem magyar, az állam nem független az egyháztól) végül jegelték a szavazást. A csúsztatáshoz hozzájárult, hogy a Műcsarnok igazgatója, Gulyás Gábor bejelentette, ha a Művészeti Akadémia jön, ő lemond. (Olvassa el interjúnkat, amiből kiderül, miért támadta Fekete György az igazgatót.)

Az eltelt időben ugyanakkor előkészítették a terepet a Műcsarnok botránymentes átadásához Gulyás Gábor miniszteri biztosi pozíciót kapott a minisztériumban. Híreink szerint ő lesz majd a felelős a velencei biennálékért. Ezzel megszakad az a hagyomány, hogy a Műcsarnok igazgatója felel a nemzetközi kiállítás magyar programjáért. Informátoraink szerint így próbálják menteni a menthetőt: hogy nehogy a Műcsarnok új, feketegyörgyista vezetése küldjön kiállításokat a jeles nemzetközi eseményre.

Közben az MMA-ban megindult a nyomulás az igazgatói posztért, és azért is, hogy egyes tagok kiállítást kaphassanak a mostanáig rangosnak tartott Műcsarnokban. Bár a kiszorítósdi még tart, úgy hallottuk, többek közt Szemadám György nevét emlegetik igazgatójelöltként. A szép madarakat, de csodaszarvast, vagy az ősi magyar mondavilágot is szívesen megörökítő festő az MMA tagja. Ő volt az egyik tag, aki kiállt Fekete György mellett az MMA botrányos közgyűlésén, ahol elhallgatták a vezetést kritizáló tagok nyílt levelét, viszont teret adtak az elnököt ajnározó felszólalásoknak. Ezek után indult kilépési hullám a szervezetben.