L. Simon László lett a Várbazár kormánybiztosa
Zumbok Ferenc 2011 márciusától előbb miniszteri biztosként, majd 2013. október 9-én bekövetkezett haláláig kormánybiztosként koordinálta a fertődi kastély, illetve a budai Várnegyed megújításához szükséges állami feladatokat. Zumbok Ferenc bizottsági elnökként és korábban kultúráért felelős államtitkárként is remekül tudott együtt dolgozni a feladata iránt elkötelezett szakemberrel, munkásságáért ezért elismerés illeti.
Az újonnan kinevezett kormánybiztos tervei szerint mind Fertőd, mind a budai Várnegyed tekintetében a folytonosság fogja munkáját jellemezni, és Zumbok Ferenc koncepcióján érdemben nem kíván változtatni.
Új megbízatása mellett L. Simon László továbbra is ellátja a parlamenti bizottság elnöki tisztségét és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki feladatait, így nem lesz akadálya annak, hogy a 2014-es holokauszt emlékév kapcsán meghirdetett civil alap pályázatainak a kezelését – a Miniszterelnökség felkérésének megfelelően – végigvigye.