Transzcendens erők a Zeneakadémia körül
További Kultúr cikkek
Transzcendens erők mozdultak meg a Zeneakadémia újjászületése körül - ezzel a meglepő bejelentéssel indította Batta András rektor, kormánybiztos a Zeneakadémia nyitónapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatót. A rektor szerint "a történelmi intézmény fantasztikus múltja sugározhatott ki a döntéshozókra", így újulhatott meg összességében tíz év alatt a Zeneakadémia. A tervpályázatot még 2003-ban írták ki és ma, 2013. október 22-én (az alapító, Liszt Ferenc születésnapján) adják át a felújított intézményt. Az ünnepélyes gálakoncert este lesz, Kocsis Zoltán vezényel majd. (Interjúnk a zongoraművész-karmesterrel)
Lovagkereszt a Zeneakadémia felújításáért
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztjét adta át kedden Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújítását vezető szakembereknek: Lakatos Gergely műszaki menedzsernek, főmérnöknek és Csepeli László építészmérnöknek. Bővebben.A 13,1 milliárd forintos projektet 90 százalékban az Európai Unió, tíz százalékban pedig a magyar állam finanszírozta. Batta András szerint meg kell említeni a civil szférát is, amely, ha nem is jelentős összeggel, de szintén hozzájárult a felújításhoz. A rektor szerin nemcsak az infrastruktúra, hanem az oktatás szelleme is megújul, mert bár őrzik a hagyományokat, ma már másképp kell oktatni, mint Liszt korában. (Az egyetem a következő szemeszter indulásakor, januárban költözik vissza a Liszt Ferenc téri termekbe.)

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hozzátette, hogy ha a Vigadó központi terme is elkészül, akkor egy este nyolcezer ember hallgathat koncertet Budapesten, ami kétszer annyi, mint néhány évvel korábban. A Zeneakadémiával, a megújult Erkel Színházzal, az Operával, a Budapest Music Centerrel és a Mátyás templommal, ami szintén koncerthelyszín, szerinte Magyarország igazi zenei nagyhatalom lett. Batta azt is közölte, hogy nemcsak az épület, de a hangszerpark is frissül, új zongorákat, ütőhangszereket és hárfákat vesznek.
Csonka András kulturális igazgató a kezdődő évadról elmondta, hogya Zeneakadémia mesterei és tanítványaik kapják a főszerepet. Többek között a Kelemen Kvartett, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás mesterek és tanítványaik, Kokas Dóra és Homoki Gábor lép majd fel az évadban. De a zongora szak tanárai, Dráfi Kálmán, Farkas Gábor és hallgatóik is játszanak majd. A nyitó hangversenyen is fellép a különleges tehetségek osztályába járó Devich Gergely, 15 éves csellista.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31