Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Viszont ha szegény Bálnát plázaként értelmezzük, akkor első ránézésre sajnos halálra van ítélve. Szerencsére ennél azért árnyaltabb a kép, de vizsgáljuk meg először ebből a szempontból.
Tudvalevő, hogy Budapesten szinte kizárólag csak azok a plázák életképesek, amelyek meglevő forgalomra települnek rá. Mondjuk, metrómegállónál vannak, lehetőleg olyan metrómegállónál, amelyik intermodális csomópont is egyben. Ilyen az Örs vezér tere (Árkád), a Széll Kálmán tér (Mammut) vagy a Nyugati pályaudvar (Westend). Esetleg tudnak valami olyat nyújtani, amit a többi nem, mint mondjuk az Aréna, amelyik először is a méretével villantott, aztán bevonzott egy csomó nagy márkát, ráadásul akár Óbudáról is hamarabb érhető el kocsival, mint a Mammut.
Manapság azonban még ezeken a helyeken sem nyílnak új üzletközpontok, hiszen pang a piac, hatvanszázalékos előzetes bérbeadottság nélkül a bankok szóba sem állnak a fejlesztőkkel. Pedig hogy örülnének most akár ötven százaléknak is a Bálna üzemeltetői! Ilyen adottságokkal azonban nem büszkélkedhet az új üzletközpont, még akkor sem, ha hamarosan nyílik egy metrómegálló a közelében és a Borárostól sem esik messze. Meglevő forgalomra nem építhet, egyelőre pedig nem jelent olyan vonzerőt, hogy magáért az üzletközpontért menjenek oda a vásárlók.
A korábbi – amúgy tényleg izgalmas – álmok felett, hogy a Ráday utcát keresztutcák, udvarok és kapualjak csápjain keresztül kössék össze a Dunával, eljárt az idő. Ma már nem a Ráday-korszakot éljük, hanem a Király-Gozsdut.
A Közraktárakból CET-en át Bálnává váló épület viszontagságos története mindenkinek a könyökén jön ki. Ugyanakkor jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miért ragaszkodunk ehhez a funkcióhoz, mely egyelőre életképtelennek tűnik. Megvan az oka. Budapest legköltségesebb és leglátványosabb fejlesztései szinte haszontalan projektek – összehasonlítva azzal, amennyire jól néznek ki, na és amennyibe kerülnek. Viszont egyszerűen muszáj befejezni őket, mert évek, évtizedek vagy akár több mint egy évszázada itt vannak a nyakunkon, akkor is, ha nincs rá szükségünk.
Ilyen a négyes metró a gyönyörű megállóival, ilyen a Várkert Bazár, amely már a XIX. század végén is problémákat okozott, és ilyen a Bálna is. Félreértés ne essék, nagyon örülök, hogy elkészült végre a közraktárak átértelmezése. Klasszul néz ki, még ha joggal nyafogott is az építész Kaas Oosterhuis, hogy nem ilyennek képzelte. Tényleg fontos, hogy legyenek ilyen épületek a városban. Még akkor is, ha az ikonikus jelző kicsit túlzás: egy-egy dögösebb metrómegállónk a négyes vonalán menőbben néz ki, mint ez, ilyen típusú buborékokkal meg azért elég sok városban találkozni már.
De ha már itt van, akkor miért nem lett mondjuk iroda? Vagy hivatal? Vagy bármi más?
Pont az ikonikussága és rémesen elhúzódó fejlesztés miatt. Ennyi év és látványos csatározás után egyszerűen nem engedheti meg a város, hogy kizárja a népet, mert akkor betörnék a kapukat. Pedig nem lehet minden műemlék-felújításból, meg régi épület újraértelmezéséből közösségi teret csinálni kulturális funkciókkal.
Látványterveken jól néznek ki a céltalanul bolyongó alakok, de ez a valóság.
Pedig úgy harangozzák be, hogy ez lesz a „fővárosiak kedvelt találkozóhelye”. Bruhaha. A fővárosiak kedvelt találkozóhelye mondjuk egy bevásárlóközpont kajaudvara. Ahol óraadó korrepetitorokat hallasz munka közben, meg MLM-ügynököket, ahogy próbálják beszervezni az ügyfeleiket, kiscsajokat trécselni, esetleg diákokat látsz tanulni. Ehhez tulajdonképpen semmi más nem kellene, mint egy csomó ülőhely asztallal (ami nincs) és ingyen wifi (az sincs). Pedig ezek a költségeket tekintve töredékét jelentenék mondjuk a kék lézerezésnek, viszont érezhetően lendítenének a helyen.
Szóval marad a pláza, ami azért mégis közösségi dolog – bármennyire is pironkodnak rajta az illetékesek. A magam részéről ezzel semmi bajom nincsen. Az Állami áruház mintájára ez lesz az Önkormányzati áruház.
Egy pompás környék mindenekelőtt. A Fővám térről közelítve olyan, mint egy Budapest-kirakat, tiszta látványterv-életérzés. Tökéletes díszletet ad a Vár és a Gellért-hegy, van egy menő metrómegálló akadálymentes lifttel, szépen kövezett, parkosított terület, kerékpársáv, kocogók, egyetemek, egyetemisták, klassz régi és modern épületek. Ha felkérnének, hogy egy négyszáz méteres sétát tervezzek a főváros reklámozására, akkor ez lenne az.
Az épület remekül ki van találva. Nem csak esztétikailag. Jól bejárható, világos, átlátható, logikus. Egységes arculatát egyedül a lépcsőfokok csempéi törik meg, amelyek elsőre tévedésnek tűnnek, de mivel elég sok helyről láthatók az épületen belül is teljes egészükben, ezért idővel rájövünk: tulajdonképpen hatalmas, többszintes mozaikként is funkcionálnak.
A logikus elrendezés egyedül a kilátóteraszra vezető út sutaságával döccen egyet. Az kifejezetten körülményesen közelíthető meg. Ráadásul tök fölöslegesen, mert az utolsó üvegajtó be van zárva, szóval nekinyomhatod az orrod és bámulhatsz ki a teraszra. Nem győzöm hangsúlyozni: utálom, ha valami kifejezetten azért van tervezve, hogy oda fel lehessen menni és le van zárva.
Nem volt viszont bezárva az a bemutató terem, amelyikben az Asus villantott valamit (nem bérlők, csak a nyitásra akcióznak) – ugyanis nem lehetett becsukni az ajtót. Nem záródott.
Más komoly technikai probléma nem volt. Bár egy néni némileg joggal panaszkodott a legókocka kinézetű padokra. „Már ha padok ezek egyáltalán. Azt kéne ideültetni félórára, aki tervezte ezt!” Na igen. Mondom én, hogy székek és asztalok kellenének. Tér van hozzájuk. Sőt, székek még akadtak is. Az ezüstre fújt dizájnjuk kicsit meredeknek tűnik az előadóteremben, de végül is megszerethető.
A bérlői mix egyelőre elég tarkabarka. Már ha tarkabarka lehet az a néhány szereplő, melyek pontos listáját sem a helyszínen, sem a honlapon nem lehet megtudni. talán szégyellik, hogy ilyen kevesen vannak? (A recepciós lányok az információs panelekhez irányítottak, de azokon a Tumblr nyitóoldala volt csak. Legalább trendérzékenyek.).
Az alsó szint „piaca” szerintem bajosan fog konkurálni a közeli Vásárcsarnokkal, de amúgy sem valódi piacról van szó. Sokkal inkább szuvenírboltokról népviselettel, paprikafüzérekkel, meg matrjoskababákkal (!). Az egésznek olyan a hangulata lenn, mint egy repülőtér várójának. Csak ugye nincs hova leülni.
A tulajdonképpeni földszint már üresebb, itt van viszont a Jónás söröző, amelyik ha jól megy, akár a húzóneve lehet a Bálnának. Ezért ugyanis megéri idejönni a plázától függetlenül is. Saját főzésű kézműves söreik vannak, olyan nevekkel, hogy Ravasz hód. Na meg saját ajtajuk. Vagyis nyitva tudnak tartani a többi rész zárása után is. Ilyen szempontból ideális a hely: nincsenek lakók a közelben, a Rádayn kialakuló ellentétekre itt nem kell számítani.
Egyébként a legjobban ők találták el a Bálna arculatát is – nem csak logóban, de belsőépítészetileg is, kicsit ráerősítve az ipari fílingre –, de nem panaszkodhatunk a többiekre sem. Például az alagsori Nager csokoládé is ügyesen alkalmazkodott a meglevő szerkezethez.
No és ne felejtsük el, ott az emeleten a pompás Budapest-makett – legalábbis ezen a hétvégén még mindenképp.
Kár, hogy több ilyen utcára nyíló kocsmát nem bír el a hely, mert egy sörpláza tök életképes ötlet lenne. Viszont így mással kell idevonzani az embereket. Hogy mi lesz az, azt egyelőre nem tudni. Az Új Budapest Galéria félek, nem egy nagy tömegmágnes.
A „kulturális területek” kifejezés is rejtély számomra. Ottjártamkor épp az Alma zenekar adott koncertet egy tomboló gyerektömegnek az emeleten, a bejárat felett. A háttér lenyűgöző volt, de ennél rosszabbul elhelyezett koncertet nem láttam még: egy mozgólépcső hordta fel folyamatosan az embereket oda, ahol amúgy moccanni is alig lehetett. Miközben kong az ürességtől a hely, tényleg nem bírtak ennél jobb helyszínt találni?
Na de félre a nyavalygással. Örülök, hogy elkészült, örülök, hogy szép lett. Remélem, hogy elvegetál plázaként. Mindenesetre nézzék meg, egy sétát maga az épület is megérdemel.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
