Gyöngyi
9 °C
9 °C

Nógrádi Gábor kapta a Janikovszky Éva-díjat

2013.11.11. 21:14

Nógrádi Gábor írónak ítélték oda idén a Janikovszky Éva-díjat, a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének alakításáért végzett kiemelkedő munkásságáért. A Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány olyan irodalmi és művészeti alkotások létrehozóit díjazza, akik a felnőtt és a felnövekvő nemzedék együttélésének helyzeteit, történéseit életszerűen, hitelesen és humánusan képesek bemutatni. Az elismerést hétfőn a MOM Kulturális Központban adta át Janikovszky János, az alapítvány elnöke és Fodor Péter, az alapítvány kuratóriumának tagja az írónak.

Nógrádi Gábornak harminc évvel ezelőtt, 1983-ban jelent meg első ifjúsági regénye, a Gyerekrablás a palánk utcában, amely meghozta számára az ismertséget. A kötetből később mozifilm is készült. Első regényét csaknem 20 másik követte, közülük több iskolai ajánlott, vagy kötelező olvasmány lett. Három évtized alatt számos forgatókönyvet írt, több népszerű mozifilm - köztük Sose halunk meg című - kapcsolódik a nevéhez.

Az ünnepségen Nógrádi Gábor életművét Tarján Tamás irodalomtörténész méltatta, Cakó Ferenc grafikus és Koltai Róbert színművész, mint barátai elevenítették fel a közös munkák pillanatait. A díjat megtestesítő kisplasztika Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása.

 A hét éve alapított kitüntetést kétévente adják át, eddig Marék Veronika író, grafikus, Alföldi Róbert rendező, színész, Lackfi János költő, műfordító, Rigó Béla író, költő és Varga Márta, az erzsébetvárosi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium igazgatója vehették át.