Összeveszett az Omega a pécsi püspökséggel

2013.11.14. 13:14
A bátaszéki templom tornyának újjáépítését támogatta volna az Omega egy koncertsorozattal, a pécsi püspökség azoban nem kér a segítségből.

Még augusztusban jelentette be a pécsi egyházmegye és az Omega, hogy a bátaszéki Nagyboldogasszony-templom tornyának helyreállításáért jótékonysági koncerteket rendeznek. A templom tornyát ugyanis, ami a nyolcadik legmagasabb az országban, életveszélyesnek nyilvánították, és le kellett bontani.

Az Omega egy oratóriumot írt saját dalaiból vegyes kórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponálva. Eddig azonban csak egy koncert volt, augusztus 17-én, ami után az Omega és az egyház összevitatkozott – írja a Pécs Ma. Az egyházmegye szerdán közleményt adott ki arról, hogy megszakítják az együttműködést az Omegával.

Mint azt Dömötör Enikő, a püspökség szóvivője közölte, az első koncert után az Omega és az egyházmegye között vitás helyzet alakult ki, amit azóta sem tudtak tisztázni. A szóvivő hangsúlyozta, nem szeretnék, hogy az Omega Oratórium kapcsán a bátaszéki templom neve többé felmerüljön, az együttes más jótékonysági célokat esetleg szolgálhat a művel.

Az Omega eddig a megkeresés ellenére sem nyilatkozott az ügyről. Mindeközben Szegeden nemrégiben bejelentették hogy folytatják a koncertsorozatot a bátaszéki templom javára. A következő koncert elvileg december 1-jén lesz a szegedi dómban, amire már árulják is a jegyeket 8-11 ezer forintért.

Az Index információi szerint az utóbbi időben egyre több zenész, és együttes próbálkozik azzal, hogy koncertjeit összekösse valamilyen karitatív céllal. Jelentősen megszaporodott azoknak a száma is, akik templomi környezetben tartanák fellépéseiket.

Egyházi források szerint a zenészek körében azért vált divatossá, és sok együttes azért forszírozza ezt, mert remélik, hogy a különleges helyszín és a koncerten túlmutató cél vonzóbbá teheti az eseményt. Úgy tudjuk, hogy az Omega esetében is eredetileg csak egyetlen jótékonysági koncertről volt szó, de az együttes egyeztetés nélkül meghirdetett egy hosszabb fellépéssorozatot is.

Bátaszéken az 1899 és 1903 között épült neogótikus templom eddigi megerősítése, valamint a bontás összesen 55 millió forintba került, amit a pécsi egyházmegye és a helyi egyházközösség közösen finanszírozott. Az új torony építésére a bátaszéki plébánia gyűjtést indított.