Versenytársa akadt az Artisjusnak

2013.11.20. 09:16
A svéd központú Epidemic Sound sikeresen kiléptetett huszonnyolcezer zeneszámot a magyar zenék jogdíjait kezelő Artisjustól, így kilencven szerző jogait ezentúl nem az Artisjus, hanem közvetlenül az Epidemic kezelheti majd, ez pedig versenyt hozhat a zenei piacra. Eddig összesen ötvenhét szerző lépett ki az Artisjustól, ez a mostani lépés nagy jelentőségű.

A zenék felhasználása után az éttermek, a filmesek, a rádiók és mindenki, aki zenét felhasznál, jogdíjat fizet. A hagyományos modellben a zenék után járó jogdíjakat Magyarországon a nagyjából monopol helyzetű Artisjus gyűjti össze és osztja szét a zenét alkotók közt. Az Artisjusnak fizetett összeg egy általános díj, ezért cserébe a világ majdnem összes zenéjét lejátszhatják a felhasználók. Ezt a rendszert sokan kritizálták, mert drága, és a zenészek szerint ők sem kapnak elég pénzt a munkájuk után. Az Artisjus nemrég csökkentette is az élő háttérzene árát, tehát ha csak azért szól a zene egy étteremben, hogy ne halljuk a szomszéd asztalnál ülőket (például bárzongorista vagy cigányzenészek vannak az étteremben), nem kell ugyanannyit fizetni, mintha direkt a koncerttel csábított volna vendégeket a hely. (A szintén az Artisjus által kezelt üreshordozó-díjról szóló összefoglaló cikkünket itt tudja elolvasni.)

Az Epidemic modellje kiiktatja az Artisjushoz hasonló közös jogkezelőket, ez a cég közvetlenül veszi meg a zenéket a szerzőktől, és adja el őket a felhasználóknak. A hagyományos modellben a jogdíjat az Artisjus gyűjti be, ez változik az Epidemic modelljében. Lehetőség lesz tehát arra, hogy a tevékenységükhöz zenét használók mostantól ne az Artisjusszal, hanem az Epidemic Sounddal kössenek szerződést, tehát verseny alakulhat ki.

Az Epidemic egy nagy zenegyűjteményt épített, amiben az előfizetőik szabadon keresgélhetnek és válogathatnak a zenék közt. Ha egy zenét az Artisjus kezel, azt nem kezelheti más, tehát az Epidemichez hasonló cégek működéséhez kulcsfontosságú, hogy kiléptethessék a zenéiket az Artisjustól. Az internet miatt nagyon fontos az Epidemicnek, hogy minden országban legálisan árulhassa a zenéit, mert egy YouTube-ra feltöltött videó alatt szóló zene nem áll meg a határoknál.

A magyarországi jogdíjakat gyűjtő Artisjustól az évek során eddig összesen ötvenhét szerző lépett ki, ezért ez a mostani döntés elég nagy jelentőségű. Az Epidemicnek tipikusan nem nagy nevekkel van szerződése, hanem sok kis közepes szerzővel, előadóval. A döntés versenyt hozhat a jogdíjpiacon, most először sikerült egyben kiléptetni egy egész gyűjteményt. Egy korábban próbálkozó cégnek, ami az amerikai Universal zenéi közül akart pár ezret kiléptetni, ez még nem sikerült, ők pert fontolgatnak az Artisjus ellen.

Évről évre, újra és újra

A mostani kilépés jövő január 1-jétől érvényes. Egy bökkenő maradt a rendszerben: minden évben újra és újra meg kell ismételni ezt a kiléptetést. A törvény szerint a kilépésekre csak évente egyszer van lehetőség. Tehát ha egy előadó év közben köt szerződést az Epidemic Sounddal, év végéig kell várnia, hogy a zenéjének sorsáról az Epidemic Sound-os szerződése döntsön. Addig Magyarországon a zene felhasználásért továbbra is az Artisjusnak kell fizetni.

Ennek az az oka, hogy máskülönben kiszámíthatatlan lenne a rendszer. Az Artisjusszal évről évre kötnek szerződést például a rádiók, tévék, éttermek, és ha év közben bárki kiléphetne, akkor ők nehéz helyzetbe kerülnének. Az Artisjust felügyelő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szerint ilyenkor követhetetlenné válna, hogy melyik zenére szól a szerződés, és melyikre nem. Az is előfordulhatna, hogy a tévé abban a tudatban köt szerződést az Artisjusszal, hogy X zenekar zenéit használhatja, és ez fontos neki. Viszont ha ez a zenekar év közben lépne ki az Artisjustól és menne át az Epidemichez, a tévé hátrányos helyzetbe kerülne, hiszen ők már „előre" kifizették annak a zenének az árát is, és mégsem használhatják.

Az Epidemicnek nem tetszik ez a megoldás, mert nagyon lelassítja a működésüket az, hogy csak évente egyszer tudják kiléptetni a zenéiket a közös jogkezelésből.