Továbbra is ingyen buliznak a nők a Dobozban

2013.12.07. 18:37

Habár az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) novemberben elmeszelte a Doboz nevű szórakozóhelyet azért, amiért a nők ingyen mehettek be, a férfiak pedig ezer forintért, a hely a Facebook-oldalán azt hirdeti: nőknek továbbra is ingyen van a buli – szúrta ki a vs.hu. A Doboz egyben megköszöni azoknak a támogatását, akik végig kiálltak mellettük a Teczár Szilárd HaHa-aktivista által tavasszal indított ügyben.

945255 525527900815981 744605826 n
Fotó: Doboz

Vélhetőleg nemcsak alkalmi tiltakozásról van szó, mivel a Doboz képviselője kérdésünkre elmondta: fellebbezést nyújtottak be az EBH döntése ellen. A szórakozóhely a hatóságtól a fellebbezés lehetőségével együtt arra is 30 napot kapott, hogy olyan rendszert alakítsanak ki, amelyben a nők és a férfiak ugyanannyit fizetnek, ezért a mostani ingyenbuliztatás még nem megy szembe a határozattal, de az üzenete elég egyértelmű.

Teczár nem tervez további fellépést

Megkérdeztük Teczár Szilárdot is, hogy mi a véleménye a Doboz szombati bejelentésével kapcsolatban. Az aktivista azt mondta, hogy ő már megtette a szükséges lépéseket az ügyben, minden további a hatóságok dolga.

A Doboz Facebook-oldalán ez a szöveg olvasható
A Doboz Facebook-oldalán ez a szöveg olvasható
Fotó: Doboz

Teczár azért indított eljárást a Doboz ellen, mert szerinte diszkriminatív, hogy a nők ingyen mehetnek be, a férfiaknak pedig fizetniük kell. Habár ő nyert, mégis kicsit abszurd az ügy, mert a jogi érvelés elsősorban arról szól, hogy diszkriminálják a férfiakat.Teczár viszont azt mondta,

sokkal jobban zavarta, hogy a szórakozóhelyek azt üzenik a nőknek, hogy passzív nyeremények, akiket a cselekvő és fizetőképes férfiaknak meg kell szerezniük.

Merthogy valójában nyilván az történik, hogy a férfiak fizetik ki a nők jegyét is. Ráadásul ha az emberek megszokják, hogy a férfiak dolga a nőkről gondoskodni, akkor az valószínűleg például a politikában sem tesz jót a női jelenlétnek.

Teczár kifejezetten örült, hogy nem kapott a Doboz pénzbüntetést. Sőt, ezt pont ő kérte, mert nem konkrétan ezzel a hellyel volt baja, hanem azzal a gyakorlattal, ami egész Budapesten elterjedt. Viszont a hatóság elé csak konkrét ügyet lehetett vinni.

A Doboz-ügyről szóló részletes cikkünket itt olvashatja.