Szombaton búcsúztatják Bächer Ivánt

2013.12.17. 17:01

Bächer Iván író, újságíró hamvasztás utáni búcsúztatása december 21-én, szombaton 12 órakor lesz a Fiumei úti sírkert ravatalozójában, írja az MTI. A család arra kéri a búcsúztatásra érkezőket, hogy virág helyett az erre szánt összeget "koszorúmegváltás" címén az Oltalom Karitatív Egyesület által gondozott szegények megsegítésére kínálják fel.

Iványi Gábor, az egyesület elnöke korábban elmondta, hogy a befolyt összeget népkonyháik segítségével a hajléktalanságban érintett gyerekek, fiatalok és felnőttek év végi étkeztetésére fogják fordítani. A hozzájárulásokat "Bächer Iván adománya" megjegyzéssel a 10400140-00026699-00000006 (K&H Bank Zrt.) számlaszámon fogadja az egyesület.

Bächer Iván író, újságíró, publicista december 2-án 57 évesen halt meg hosszú, súlyos betegség után. Haláláig folyamatosan dolgozott, utolsó, Utóíz című könyvét december 4-én mutatták be. A kötetbe régebbi írásaiból, receptjeiből válogattak szövegeket.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport