Illés
15 °C
35 °C

Miért éppen Türkmenisztán?

2013.12.24. 23:54

Türkmenisztánba? – kérdez vissza mindenki meglepett fejjel. Oda. Könyvvásárra. Mi több, a „Könyv: a haladás és együttműködés útja” – VIII. Nemzetközi Könyvkiállítás és Tudományos Konferenciára.

Bár egy pillanatra én magam is eltűnődöm, hogy mit keresek ott, de hát végül is voltam már magyar válogatott sportoló is floorballban, amit 1991-ben nagyjából tizenöten játszottunk az országban, és egyikünknek valamilyen ott élő rokona kibulizta, hogy elmehessünk egy négycsapatos tornára Svédországba. Úgyhogy miért ne lehetnék akkor meghívott résztvevő tudományos konferencián is? Pláne Türkmenisztánban.

Utazni Türkmenisztánba

Bár az őstürkmén törzsek már a VIII. században megérkeztek a mai ország területére, Türkmenisztán mint állam csak 1924-ben, Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaság néven, a Szovjetunió részeként alakult meg. Függetlenségét 1991-ben, a SZU széthullásakor nyerte el, az ország első embere, Saparmurat Niyazov pedig a világ egyik legőrültebb személyi kultuszát és egyben egyik legzártabb államát alakította ki. Türkménbasi 2006-os halála után az új elnök, Gurbanguly Berdimuhamedow enyhített ugyan a szigoron, de az országba még ma sem egyszerű bejutni. A vízumkérelemhez állami szerv által kibocsátott meghívólevelet, valamint esetenként pontos úti- és költségtervet is be kell nyújtani a jelentkezőknek. Ha valaki turistáskodni szeretne, a legcélravezetőbb, ha utazási iroda segítségét veszi igénybe, nagykövetséget pedig Budapesthez legközelebb Bécsben talál.

Ferihegyről két óra repülés Isztambul, onnan még szűk négy lesz Asgabat, a türkmén főváros. Beszállás a reptér legeldugottabb sarkában, az ötszázvalahányas kapunál, nyugtázzuk is rögtön, hogy mi, civilizált európai polgárok most tényleg a világ végére indulunk. Aztán egy héttel később helyére kerül az önértékelés, mert a budapesti járat is ugyaninnen megy majd hazafelé.

De most még csak oda tartunk. Hogy hova, azt viszont egyelőre nem tudjuk elképzelni. Az ötszázvalahányas kapuhoz közeledve csak azt látjuk, hogy türkmén népviseletbe öltözött, fejkendős asszonyok gyülekeznek, a saját testméretüknél épp csak valamivel nagyobb kartondobozokat cipelve, és felmerül a kérdés, hogy akkor ők most tényleg háromszemélyes kanapét, szobabiciklit és hűtőszekrényt fognak felhozni a fedélzetre kézipoggyászként? Igen.

Azt próbálják legalábbis, és még a mi kezünkbe is oda akarnak adni egy-egy szatyrot, hogy segítsünk már, de végül a török biztonsági személyzet megelégeli a dolgot: az asszonyok jönnek, a csomagok maradnak. Pedig már felrémlett előttünk a filmeken látott indiai távolsági buszok képe, az utastérben birkákkal és egyéb lábasjószággal, de azért ez mégiscsak a Turkish Airlines, a világ egyik vezető légitársasága. El is visz minket tisztességgel.

A helyi idő szerinti érkezés reggel fél hét, az eltolódás Budapesthez képest plusz három óra. Az asgabati repülőtér neve pedig – mi más? – ’Saparmurat Turkmenbashi The Great’ International Airport. Nem árulnak zsákbamacskát, elsőre azt kapod, amiről már olvastál mindenféle cikkekben. És aztán másodikra is, mert miután kiszállsz, útlevelet kezeltetsz, vízumot pecsételtetsz, túlesel a különben nem is annyira félelmetes vámvizsgálaton (a türkmén hatóság arca felderül: á, Vengrija? Ikarus!), és végül kiérsz a levegőre, kiderül, hogy ebben az országban tényleg nem szabad dohányozni. Az utcán legalábbis.

Zárt térben viszont többnyire igen, úgyhogy nincs is mit csodálkozni rajta, hogy azonnal odaugrik hozzád egy taxis: „Ha a miszter el akar szívni egy cigarettát, öt dollárért szívesen viszem egy kört, és a kocsiban lehet.” Rendben. Közben legalább az a városi legenda is igazolást nyer, miszerint a Nagy Türkménbasi Nemzetközi Repülőtér irányítótornyát az épület előtti autóparkoló közepére építették, mert a névadó annak idején úgy döntött: ott néz ki jól. És tulajdonképpen így is elüzemel, a TürkmenHowaYollari állami légitársaság vadonatúj Boeingekből álló flottája legalábbis eddig megúszta baleset nélkül, de mint utóbb megtudjuk, épül már az új reptér is valahol a főváros másik szélén. Hipermodern lesz, felülnézetből nyitott szárnyú sast formáz, és – bár erről konkrét információnk nincs – feltehetően a nevét is másról kapja majd.

Ez általánosságban is igaz: miután a nemzet nagy vezetője, Saparmurat Niyazov, minden türkmének atyja, azaz Türkménbasi 2006-ban elhunyt, és ezzel világ legabszurdabb személyi kultusza véget ért, az új rezsim nem rombolta le a neki emléket állító repteret, stadiont, aranyszobrot, utat, sőt, komplett várost (600 kilométerrel arrébb, a Kaszpi-tenger partján). Kézenfekvőbb megoldást választottak – építenek melléjük újakat. És bár azt túlzás lenne állítani, hogy a jelenlegi elnök, Gurbanguly Berdimuhamedov arcképével nem találkozunk öt nap alatt mondjuk tizenötezerszer, nagyjából minden második négyzetcentiméteren, újságcímlaptól szállodafolyosóig, tény, hogy róla már (még?) nemigen látunk középületeket, autópályákat vagy iskolákat elnevezve. Persze lehet, hogy csak nem figyelünk eléggé. Mert figyelni lesz mire később bőven. 

Azon mondjuk, hogy a szállodában a szobai telefon nincs jól bedugva, az állólámpában pedig félig kicsavarodott az izzó, még pont nem is akad fenn senki. Oké, ha készültek poloskákkal a külföldi vendégekre, hát legyen, még el is lehet képzelni, hogy tényleg. Azon sem, hogy a recepción elkérik az útlevelet, és nem is adják vissza távozásig, csak egy fénymásolatot helyette. Hogy net nincs, vagy ha néhány különleges helyen, pár szállodában például – óránként tíz dollárért – véletlenül van, akkor minden érdekest letiltottak róla, még az sem probléma, végül is tudtuk hova jövünk. Észak-Koreába, gondoltuk. És amikor kisvártatva kiderül, hogy mégis inkább Dubajban vagyunk, tényleg tátva marad a száj.

Előbb-utóbb ugyanis csak elindulsz várost nézni. És ha ezt sötétedés után csinálod, még jobb. Igaz, este tizenegytől kijárási (vagy inkább gyülekezési és hangoskodási) tilalom van, de kocsival ettől még szabad közlekedni.

Mulatónegyedet ennek megfelelően kár is lenne keresni, a szállodaportás viszont percek alatt kerít valakit, aki 15 dollárért három órát hordoz körbe a városban kisbusszal. Egy-két sarokig még visszaköszön Poszt-Szovjetunió vagy Mély-Románia – kinek mi vizualizálható könnyebben –, aztán rákanyarodunk egy nyolcsávos, nyílegyenes sugárútra, és előugrik a fent említett Dubaj. Vagy Las Vegas, az emberiség kipusztulása után egy nappal.

Márvány és arany, hatalmas terek, kilométereken át vadonatúj, egyforma, éjjel is hófehéren vakító épületek, diszkóvilágítás és színes neonfények mindenütt. Légkondicionált buszmegállók fémből és üvegből, óriás ledfalak lobogó türkmén zászlókkal és az ország függetlenségét éltető szövegekkel, időnként meteorológiai adatokkal váltakozva (éjfélkor 32 fok, holnap is sütni fog a nap). Közlekedési információkat is kiírhatnának, de minek – rajtunk kívül sehol egy autó. És egy teremtett lélek sem, leszámítva két asszonyt, akik otthonkában és kötényben partvissal söprik a városból kivezető autópályát. Meg pár posztos egyenruhást a fontosabb látnivalók környékén. Ők – mint a türkmén rendőrök általában – fegyver nélkül sétálnak fel-alá, és egyéb dolguk nem lévén, leginkább velünk tartatják be a fotózási tilalmat. 

Természetesen, ahogy a dohányzás szabályozása, ez is pont fordítva működik. – Fotó mózsná? – mutogatunk a ránézésre mondjuk ötven méter magas aranyberakásos márványoszlopra. – Nye mózsná! És akkor esetleg a goszpogyin milicionérrel egy közös képet legalább? Ja, az más! Azt lehet – és már áll is be közénk széles vigyorral pózolni. És aztán persze a márványoszlopról is készül egy adag valahogy. Meg a többiről.

A nyolcágú csillagos türkmén címert formázó tízemeletes palotáról, ami egyébként házasságkötő terem; a szintén türkmén címert formázó tévétoronyról; a csepp alakú luxusszállodáról, ami Közép-Ázsia legdrágábbjaként nyílt meg nemrég; a világ összes államának zászlói (igen, megkeressük a magyart, ott van) által körbefogott arany Türkménbasi-szoborról, vagy éppen a (micsoda meglepetés) türkmén címert formázó fedett óriáskerékről, ami egyben Guinness-rekord is, mert ez a világ legnagyobbja.

Más kérdés, hogy van-e egyáltalán második helyezett, mert a fedett óriáskeréknek igazából még annyi értelme sincs, mint a negyvencentis magyar kilátónak. Mész körbe egy házban, és nézed a falat. Vagy legalábbis azt, ami az ablakokon át látszik. Az épület ettől függetlenül impozáns, van benne űrközpont is, meg játékterem és mozi. Ember speciel nincs. Pedig a belépő mindössze 16 forint (20 tenge, a 80 forintot érő manat váltópénze), és az feltehetően még a kevésbé tehetős türkméneket sem viseli meg túlzottan. 

A háztartások gazdasági viszonyairól persze csak felületes információink vannak, de azt mondják, a hivatalos átlagkereset 3-400 manat környékén mozog. Ebből következnek olyan érdekes arányok, hogy míg a szálloda bárjában egy sör 20 manat, addig ennek a negyedéért, 5-ért, maximum 6-ért simán átvisz bárki a város egyik végéből a másikba, csak stoppolnod kell az utcán, és azonnal meg is állnak.

A viccesen olcsó feketetaxira persze adódik magyarázat: a benzin ugyanis Türkmenisztánban ingyen van. Meg az áram is. És a gáz. Na jó, a benzin nem teljesen, mert állampolgári jogon csak 1200 litert lehet tankolni évente, és ha kifogy a keret, már pénzért kell venni: akkor nem egészen 50 forintba kerül literje. És a vízért, a csatornáért meg a szemétszállításért is fizetni kell, így egy 80-100 -es lakás közös költsége akár a 2000 forintot is elérheti havonta. Annyira magas labda, hogy már tényleg nem illik lecsapni, úgyhogy a magyar rezsicsökkentésen való élcelődést hagyjuk is, és különben is, hiába övék a világ második legnagyobb földgázkincse, az örök élet kérdését láthatóan még Gurbanguly Berdimuhamedow sem tudta megoldani. Sőt, az ingyensört sem.

Stadionokat viszont épít ő is, mint minden tisztességes közép-ázsiai vezető: 2017-ben Asgabatban rendezik a fedett pályás Ázsia-játékokat, és ennek örömére könnyed ötmilliárd dollárért készül olimpiai falu a város közepén. Fehér márványból. És lesz még erdő a sivatag közepén, folyamatos öntözéssel, parkok és szökőkutak mindenütt, üzemel a libegő a várost körülvevő hegyekben, és az állami kiadóvállalat nyitott könyvet formázó székháza is áll már az aranykupolás elnöki palota közelében. Ott, ahol a kétszer háromsávos sugárútra a zebrát és az útburkolati jeleket nem felfestették, hanem beépítették az aszfaltba neonlámpákból. Csak a miheztartás végett. Hogy érezzük, akármit ír az újság a szomszédos Kazahsztán fővárosáról: Türkmenisztánban ugyanez még ahhoz képest is kétszeres szorzóval működik. És ha az ország egyszer úgy dönt, hogy szeretne lekerülni a világ legkevésbé látogatott úti céljainak toplistájáról, akkor ki ámulva, ki borzongva, de sokan fognak a csodájára járni. 

Hogy mikor akarnak lekerülni, azt nem tudni. Egyelőre valószínűleg nem. De azért az is izgalmas kérdés, hogy ha holnapután svéd típusú szabad választásokat rendeznének, akkor Türkmenisztánból tényleg Svédország válna-e hamar? Vagy esetleg az Asgabattól nem egészen harminc kilométernyire kezdődő Irán és a szintén határos Afganisztán köszönne be, megkövezős, kézlevágós teokráciával? Esetleg a putyini Oroszország, és az ötmilliós államban az elnök helyett (mellett) öt család tenné rá a kezét a földgázkincsre, azok meg legfeljebb maguknak építenének garázst a Ferrari-gyűjteményhez?

Persze, nem állítom, hogy holnap politikai menedékjogot kérnék, annyira jó ott. (Már csak azért sem, mert az országban be van tiltva a metálzene. Igaz, lehet, hogy épp ezért kellene mégis, akkor legalább lenne mire fogni. Mindegy.) De az is tény, hogy most legalább nincs vallási szélsőség, valami elképesztő nő ki a földből a sivatag közepén, na és persze ingyen van az áram, a gáz meg a benzin. És amíg ez a helyzet, addig szemmel láthatóan az emberek is egész jól elvannak, még Abszurdisztán polgáraiként is. Ha pedig a titkosszolgálat sem elég éber ahhoz, hogy magyar weboldalakat olvasson, vagy mégis, de nem sértődős, és jövőre is meghívnak ugyanide, akkor azt is el lehet majd mesélni, hogy milyen volt a könyvvásár. És tudományos konferencia.

  • Találd meg álmaid budapesti lakását az Otthontérképen!
  • Több ezer eladó lakás közül válogathatsz a térképről.
  • Válogass a szebbnél szebb kiadó budapesti lakások közül