Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMOrbán Viktor saját lapot indít
További Kultúr cikkek
- Különleges ajándék várja Puzsér Róbert rajongóit
- Megrázó üzenetet küldött a házomlásban életveszélyesen megsérült balettművész
- Holtan találták az influenszereket, de a nyugdíjas nyomozó kibogozta az ügy szálait
- Tíz fikciós alkotás, amelybe érdemes lehet belelapozni
- Kern Andrást a biztonság kedvéért kórházba vitték a Pesti Színházból, egyelőre pihennie kell
Orbán Viktor újságot fog írni, méghozzá minden idők eddigi legkormányhűbb lapjába, amely „sorvezetőként” szolgál majd a „centrális politikai erőtér” hívei számára. A „félkeményborítós, nagyalakú, nemzetiszín keretbe foglalt, nehéz, jó papírra nyomott, könyvespolcra kívánkozó kiadványról” már azt gondolhatnánk, mindent elmond, hogy Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója lesz a főszerkesztő, a szerkesztőbizottság tagjai pedig Balog Zoltán miniszter, Kerényi Imre kormánybiztos és Vizi E. Szilveszter akadémikus lesznek.
De ez semmi ahhoz képest, hogy a lap alakuló értekezletét személyesen a miniszterelnök celebrálja majd január 9-én a Magyar Demokrata Andrássy úti szerkesztőségében. Legalábbis ez derül ki egy a Cink.hu által megszerzett, a Fidesz-barát lap potenciális szerzőit megszólító levélből, amit Bencsik és Kerényi jegyez, de inkább utóbbi stílusa érvényesül benne. Például ilyen fordulatokon keresztül:
A lenti leírás rigorózus, de ne rettenjünk el. Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be. Tetszés szerinti tartalommal, alcímmel és terjedelemben.
Ezzel egyébként egy a leendő szerzőknek szóló minikézikönyvet vezet fel a levél, amiből többek között az is kiderül, mi a különbség az oldalpárok, az oldalpár, az oldal és a hasáb között. Meg az is, hogy
A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót.
A Cink szerint a száz felkért szerző között szerepel még Bayer Zsolt, Csontos János, Kondor Katalin, Kristóf Attila, Kudlik Júlia, Szentmihályi Szabó Péter és Torkos Matild is – ők 20 oldalas óriáscikkeket írhatnak majd. A Stratégia rovatba viszont olyan nagyágyúk írnak majd, mint Balog Zoltán, Boross Péter, Deutsch Tamás, Fónagy János, Kövér László, Martonyi János, Matolcsy György, Navracsics Tibor, Prőhle Gergely és Orbán Viktor.
Nem találunk szavakat, ezért inkább adunk egy kis ízelítőt a leendő Magyar Krónika tartalmából:
Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom.
UPDATE: Nem mindenki vállalja
A cikk megjelenése óta több potenciális szerző jelezte, hogy nem akar írni a Magyar Krónikába. A 444 szerint lemond a lehetőségről többek között Balogh Ákos Gergely, a Mandiner.hu főszerkesztője, de a Heti Válaszba és a Mandinerre is író Stumpf András is visszautasította a felkérést.
Stumpf azzal indokolta döntését, hogy a számára fontosnak ítélt ügyekben a jelenlegi munkahelyén is meg tud nyilvánulni, ha pedig folyóiratba szeretne írni, akkor a Kommentárt választaná. Másrészt azt mondta, hogy nem akarja túlvállalni magát.
Az Indexnek Kerényi Imre tagadta azokat a korábban több helyen megjelent híreket, miszerint délutánra sajtótájékoztatót hívott össze a Magyar Krónika indításáról.
Közben a Cinken megjelent a Kerényiék által felkért szerzők teljes listája is.