Makovecz-kiállítással nyit a Vigadó

2014.01.08. 08:37 Módosítva: 2014.01.08. 09:35

A tervek szerint március 14-én tartják meg a felújított Pesti Vigadó ünnepélyes megnyitóját, ezt követően az épület többek között egy Makovecz Imre- és egy Schrammel Imre-kiállítással várja a közönséget, amik fél éven át lesznek látogathatók - mondta el az MTI-nek Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára.

Az Országgyűlés 2013 októberében döntött arról, hogy a Pesti Vigadó épülete 2014. március 1-én a köztestület tulajdonába kerül. Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszter javaslatára elfogadott törvénymódosítás szerint a Vigadó névhasználatának kizárólagos joga a Magyar Művészeti Akadémiát illeti meg.

A Vigadón kívül az MMA tulajdonába került térítésmentesen január elsejétől a Műcsarnok és a Budakeszi úton lévő Hild-villa is „a kulturális értékek védelme és gyarapítása, a művészeti és a történeti hagyományok megőrzése érdekében". A Műcsarnok átvétele még zajlik, az új igazgatót februárban nevezhetik ki.

Az MMA főtitkára szerint a 2004 óta tartó felújítás során a beruházó nem az MMA, a vagyonkezelőtől azonban azt a tájékoztatást kapták, hogy márciusban a hangversenyteremmel, a régi és új kiállítóterekkel együtt a teljes Vigadó megnyílhat a közönség előtt. Nem kizárt ugyanakkor, hogy lesznek olyan részek, mint például az étterem, amelyek funkcionálisan még nem fognak ekkor működni.

Kucsera Tamás beszámolója szerint a beruházásban az MMA társfinanszírozóként vesz részt: nem az épületen végzett felújításokhoz, hanem a Vigadó működtetéséhez, felszereléséhez rendeltek hozzá forrásokat. A köztestület által biztosított csaknem 400 millió forintból többek között fény- és hangtechnikai berendezéseket, bútorokat - például a koncerttermek széksorait -, a könyvtár berendezését és a galériák installációit szerezték be.